A déli félteke az utóbbi hónapokban nagyot erősített horrorok terén: előbb az ausztrál The Babadookot láthattuk, mostanában pedig két új-zélandi vígjáték érkezett. A What We Do in the Shadows-ról hamarosan szintén olvashattok, most viszont a Houseboundról lesz szó. Amely a címkék ellenére igazából horrornak és vígjátéknak sem annyira jó, de részben pont ettől lesz egy kifejezetten érdekes és egyedi mű.

Kylie (Morgana O'Reilly) egy balul sikerült rablás után 8 hónapos házi őrizetet kap retorzióként. Az igazi büntetés azonban nem ez, hanem, hogy mindezt gyerekkori otthonában kell eltöltenie, utált édesanyja és mostohaapja társaságában. Illetve még valakiében: a házban tapasztalható furcsa események arra engednek következtetni, hogy egy kísértet is lakik a falak között. Kylie először élből elutasítja ezt az elképzelést, viszont igen hamar hinni kezd a dologban, és úgy dönt, utánajár annak, kinek a szelleme lakik a házban és miért.

Kifejezetten gyorsan, szinte már túl gyorsan is esünk át a bevezetésen, így azzal semmiképpen nem lehet a filmet vádolni, hogy ne csapna rögtön a dolgok közepébe. Egy ilyen alkotásnak pedig még azt is meg lehet bocsátani, hogy nem fektet túl nagy hangsúlyt például arra, hogy a jeladóért felelős technikus miért egyben a paranormális jelenségek szakértője is. A kezdeti lendület viszont hamar elveszik, mivel a mű a továbbiakban képtelen megtalálni a saját hangját. Ahhoz, hogy egy valódi vígjátékká váljon, relatíve kevés benne a humor, az alkotók pedig nagyon ügyelnek arra, hogy az összkép ne mozduljon el a paródia felé. Ugyanakkor az atmoszféra ettől még éppen elég könnyed és cinikus ahhoz, hogy valódi parafaktort már kiölje. A színészek játékán is látni, hogy ők is képtelenek megragadni a jelenetek tónusát, szerencsére még a főszereplő ebben a legjobb, de jó néhány kollégája beleesik abba a csapdába, hogy alakításuk sem komikus, sem drámai hatást nem tud kelteni.

Így a végeredmény valami olyan korrekt, de komolytalan semmiség lesz, mint annak idején a Disturbia volt, sőt, még a történet fő vonásai stimmelnek, csak éppen a gyanús szomszédot (bár hasonló karakter itt is szerepel) egy gyanús szellem helyettesíti. Azonban az utolsó fél óra mégis megmenti a Houseboundot a feledés homályától, ugyanis a finálé révén betekintést kapunk abba, milyen lehetett volna az alkotás, ha tényleg eltalálják. Ezekben a percekben a film végre képes lesz egy egyszerre vicces, feszült, tempós és pokolian szórakoztató keveréket alkotni, ezzel pedig egy műfaji határokon átívelő, sajátos egyveleget létrehozni.

Viszont ez sem feledteti azt, hogy a produkció nagyon sokáig nem tud felnőni ehhez a frenetikus fináléhoz, így összességében nem tudom azt mondani, hogy a Housebound egy kihagyhatatlan darab lenne. Akár horrort, akár vígjátékot keresünk, valamennyire biztosan csalódást fog okozni, viszont ha a néző elég türelmes, még akár egész jó szórakozásban is lehet része.

7,5/10