Túlzás nélkül mondhatom, hogy a magyar forgalmazók nem kényeztetnek el minket a vígjátékok terén. Bár a most érkező Rossz szomszédság pont nem ezt példázza, de a következő Adam Sandler-darabot valószínűleg minden további nélkül meg fogjuk kapni, miközben az Anchorman 2 maximum egy dvd-megjelenésre számíthat. A kritika tárgyául szolgáló gyöngyszem pedig talán még erre sem.
Az angolszász világban mindig is nagy divatja volt a betűző versenyeknek, amely minden bizonnyal abból ered, hogy egy adott hangsornak nem egyszer 2-3 különböző írásmódja is lehet. Sok 9-10 éves azonban annyira mestere lett ennek, hogy már országos versenyeken mérik össze tudásukat, hosszú görög és latin eredetű szavakat betűzve. Köztük tűnik fel a 40 éves Guy Trilby (Jason Bateman), aki kihasználja azt, hogy soha nem végezte el a 8. osztályt, ezzel pedig megfelel a verseny követelményeinek. A férfi nemcsak a betűzésben profi, hanem a szülők sértéseinek lereagálásban és a versenytársak lelki terrorjában is. Két emberrel azonban nem sikerül megutáltatnia magát: a róla cikket készítő újságírónővel (Kathryn Hahn) és egyik riválisával (Rohan Chand).
Legjobban talán a kompromisszummentességgel lehetne jellemezni ezt az alkotást. Messziről látszik, hogy nem a dollármilliók megszerzése volt a cél, ugyanis R-kategóriás besorolás mellett erre maximum akkor lett volna esély, ha rámennek a tiniket célzó szexuális tartalmú poénokra (de itt a korhatár csak néhány nagyon jóízű káromkodástól óvná a nézőt.) Ugyanakkor hiányoznak belőle mindazok a függetlenfilmes manírok, amivel a kis pénzből rendező alkotók kétségbeesetten próbálják bejuttatni művüket valamilyen filmfesztiválra. Andrew Dodge forgatókönyvíró a legkevésbé sem próbál megfelelni semmilyen elvárásnak: a tipikus aranyos gyerekszereplő nem a karakterfejlődés kínos katalizátora, hanem inkább a Vasember 3-at idéző tapló humor céltáblája, nincs a Little Miss Sunshine módjára ránk erőszakolt tanulság, Ellenben a forgatókönyv enélkül is kiválóan működik, a két mellékszereplő folyamatosan provokálja főhősünk jellemét, Guy titokzatos motivációja pedig visz egy kis izgalmat a történetbe.
Ebből is látszik, hogy nem annyira a humoron van a hangsúly, inkább egy nagyon könnyed dramedyként lehetne jellemezni a film hangulatát. Ettől függetlenül persze jól el lehet röhögcsélni a főszereplő néhány tahóságán, de a fő hangsúly inkább a drámai vonalon van, amely hála az író lazaságának, ügyesen kerülgeti a sablonokat, és az átlag komédiához képest talán még nem is annyira felszínes. Jason Bateman pedig nemcsak színészként, hanem rendezőként is (mert hogy ő ült a direktori székben) jól teszi a dolgát, egy nagyon kiegyensúlyozott produkciót hozva össze végül. Egyedül Rohan Chand lóg ki minimálisan a képből, aki átlagos gyerekszínészként inkább felmondja a szövegét, mint hogy eljátssza.
De a lényeg, hogy a film egy egészen szívmelengető élmény, amely szerintem pont azért tud ilyen kellemes lenni, mert a legkevésbé sem üldözi a nézőket, hogy valami reakciót váltson ki belőlük. Ennek megfelelően természetesen nem is fog a korszakalkotó darabok közé tartozni, de a maga egyszerűségében remekül teljesíti a vállalásait.
8/10
