Azt hiszem nehéz lenne tagadni, hogy Joss Whedon magasra tette a lécet a Bosszúállókkal. Még ha a világot nem is váltotta meg, az egy kaptafára készülő szuperhősfilmek posványából sikerült kiemelnie a Marvel-univerzumot, innentől pedig a második fázis részére az volt a minimális elvárás, hogy ezt az irányvonalat folytassák. És örömmel jelenthetem ki, hogy ez sikerült.
Tony Stark (Robert Downey Jr.) még mindig a new yorki események hatása alatt van. Alkalmanként pánikrohamok törnek rá, képtelen aludni, ezért idejét újabb és újabb páncélok megalkotásával tölti, ennek köszönhetően pedig Peppertől (Gwyneth Paltrow) is egyre inkább elhidegül. Amikor a terroristavezér Mandarin (Ben Kingsley) révén komoly terrorfenyegetés éri az országot, Vasember flegmán párbajra hívja ki, nem is sejtve, hogy méltó ellenfélre akad. Ráadásul a saját hibáival is szembe kell néznie, mivel ellenfele tervének kivitelezését egy általa elutasított tehetség, Aldrich Killian (Guy Pearce) hajtja majd végre.
Bár szinte minden promóciós anyag egy TDKR-szerű, totális összeomlást és feltámadást bemutató világvége-hangulatú műként harangozta be ezt a filmet, szerencsés módon ennek éppen ellenkezőjét, gyakorlatilag a Bosszúállók stílusának megismétlését láthatjuk. Ráadásul Shane Black talán még Whedonnál is elegánsabban és jobban röhögi szembe a szuperhősfilmek kliséit. Stark már az első percekben belesül a coelhoi bölcsességekre emlékeztető nyitóidézetbe, innentől kezdve pedig van minden, élcelődés az ultragáz "Vashazafi" néven, vagy éppen szemétkedés a tipikus cuki kisgyerek karakterrel. Azonban a parodisztikus elemek mellé azért sikerült egy kellően komoly hangulatot és megfelelő történetet is felépíteni, és bár ez a sztori sem váltja meg a világot, a fenti körítésnek köszönhetően abszolút fogyaszthatóvá és élvezetessé válik. A színészek pedig természetesen lubickolnak a szerepeikben, sokszor egy-egy gyengébb poént is feldob az, ahogyan ők azt előadják. Downey Jr. hozza a szokásosat, mellé pedig abszolút fel tud nőni minden új szereplő James Badge Dale-től Kingsleyn át Pearce-ig. (De még a gyerekszínész Ty Simpkins is elképesztően jó)
Ennek ellenére azonban vannak kisebb hibái a műnek. Ezek közül az egyik, hogy a forgatókönyv meglehetősen felületes, elveszik a részletekben, többek között a karakterek terén is. Például a Mandarin céljait nem igazán sikerül jól bemutatni, ezért a film vége felé egy elejtett félmondattal igyekeznek menteni a menthetőt azzal a megoldással, hogy igazából nem is voltak céljai. A másik probléma, hogy a Felhőatlasz kapcsán kiváló munkát végző John Toll operatőr valamiért a fejébe vette, hogy minden virtuális fényképezést szuperközeli felvételekkel old meg. Így a Bosszúállók látványorgiája helyett leginkább a Michael Bay védjegyévé vált "What the hell is happening?" megoldások uralják az akciójeleneteket, ez pedig egy blockbusternél komoly probléma. Azonban a legnagyobb sokkhatást az váltotta ki nálam, hogy a magyar forgalmazó egy olyan félrefordításokkal és elütéssekkel teli felirattal kedveskedett nekünk, amelyhez hasonlót én is össze tudnék fércelni egy fél nap alatt. (Abba bele sem merek gondolni, hogy ezek után vajon a szinkronnak mennyi köze volt az eredeti szöveghez?)
Szóval a Bosszúállók szintjét nem sikerült megütni, azonban a hiányosságok ellenére is egy színvonalas és szórakoztató blockbustert kaptunk. A Vasember 3 így bár nem tökéletes film, viszont ettől még a Marvel-univerzum egyik legjobbjának számít. ÉS amennyiben sikerül ezt az irányvonalat tartani, nincs kétségem afelől, hogy a következő néhány évben még jó pár alkotás fel fog zárkózni hozzá.
8/10
(u.i.: stáblista utáni jelenet természetesen van)
