2014 Comingsoon : Harmadik rész - A nagyok
2014. január 09. írta: FroG

2014 Comingsoon : Harmadik rész - A nagyok

Az előző listáink után most rátérünk a mozik igazi nagy dobásaira, és az év kvázi csúcspontjainak számító, nagy gázsikat és hírverést megmozgató blockbusterek felé vesszük az irányt. Az alább olvasható listánkhoz kapcsolódóan két fontos információ jegyezhető meg: a felsorolás nem teljes, mivel egyrészt ha minden igazán nagy produkciót fel akarnánk sorolni, talán a blogmotor is lefulladna a karakterszámok láttán, másrészt pedig az előzetes megegyezésünk alapján csak azok a filmek kaphattak itt szerepet, amelyek vagy valamelyikünket, vagy mindkettőnket érdeklik. Jöjjön tehát az általunk legjobb várt 15 blockbuster!

Transcendence

Amerikai premierdátum: Április 18. | Magyar premierdátum: -

Őszintén megvallva Wally Pfister első rendezői próbálkozását egész sokáig egy ambiciózus, ámde semmi ígéreteset nem tartogató produkciónak tartottam. Azonban a nemrég megjelent előzetes meggyőzött arról, hogy bőven van fantázia ebben a sztoriban, főleg, ha még Johnny Depp-et is sikerült megnyerni arra, hogy végre ne egy szellemi fogyatékos karaktert játsszon. danialves - 85% (FroG – 70%)

Műkincsvadászok / The Monuments Men

Amerikai premierdátum: Február 7. | Magyar premierdátum: Február 20.

A Műkincsvadászokkal kapcsolatban azt hiszem jogosak az elvárások: George Clooney már bizonyította , hogy a kamera mindkét oldalán tud brillírozni, Grant Heslov forgatókönyvíró tavaly Oscar-díjjal gazdagodott az Argo-akció miatt (igaz "csak" producerként), a színészek listáján, pedig olyan neveket találunk, mint Matt Damon, John Goodman, Bill Murray, Jean Dujardin és természetesen George Clooney. A lehetőségek adottak, de vajon a film is nagyot durran majd? Hamarosan kiderül. Frog – 80% (danialves- 50%)

Így neveld a sárkányodat 2 / How To Train Your Dragon 2

Amerikai premierdátum: Június 13. | Magyar premierdátum: -

Az animációs filmek műfaja évek óta döglődik, a gyerekes szülők kétségbeesését kihasználó szemét tengeréből a Disney-Pixar és a Dreamworks is egyre ritkábban tud kiemelkedni. Utóbbi azonban az elmúlt évek egyik legjobb animációs filmjének folytatásával érkezik, és ennek fényében még azt a szabályt is hajlandó vagyok megszegni, hogy folytatást és remake-et itt nem szerepeltetek. danialves - 95% (FroG - 65%)

Furyfury.jpg

Amerikai premierdátum: November 12. | Magyar premierdátum: -

David Ayer 2012 legjobb filmjét hozta el nekünk Az utolsó műszak képében, ezek után természetesen megelőlegezett a bizalom számára, bármit is készít. A dolog pikantériája, hogy 2014-ben már áprilisban jelentkezik a Sabotage rendezőjeként, de az igazán nagy durranást a díjszezonra tartogatja ezzel a háborús filmmel. Ha nem róla lenne szó, akkor azt mondanám, hogy egy Oscar-díjra ácsingózó Ryan közlegény megmentése-klónra számíthatunk, de talán pont Ayer az, akinek a kezében egy ilyen film is jól sülhet el. danialves - 90% (FroG - 90%)

Noé / Noah

Amerikai premierdátum: Március 28. | Magyar premierdátum: Március 27.

Egyik kedvenc rendezőmtől gyakorlatilag jöhet bármi. Mondtam, amíg meg nem láttam az első előzetest. De Aronofskytól tényleg jöhet bármi, szóval hiába tűnik ez egy átlagos blockbusternek, hitem töretlen. És végül is (a baromi nagy csalódást leszámítva) egy átlagos blockbusterrel sem járunk rosszul. Az már csak a bónusz, ha sikerül megismételni A forrás színvonalát. danialves - 75% (FroG – 55%)

Amerikai botrány / American Hustle

Amerikai premierdátum: 2013. December 26. | Magyar premierdátum: Január 23.

Amihez David O. Russell ér , arannyá változik. Jó példa erre az utóbbi két sikerfilmje, a Harcos és a Napos oldal. O. Russel idén újra a csúcsra tör, és ebben az „akcióban” olyan sztárokat verbuvált maga mellé, mint a már megszokott társ,mint Jennifer Lawrence és Christian Bale, vagy az „újoncok”, pl. Jeremy Renner. FroG – 85% (danialves- 55%)

Interstellar

Amerikai premierdátum: November 7. | Magyar premierdátum: November 6.

Christopher Nolan számára éppen elérkezett az idő, hogy a végére kicsit megfáradt Batman-trilógia után újra a saját útját járja. A Spielbergtől örökölt projekt pedig egy pontosan a rendezőhöz illő sci-fi thrillert takar, mindezt az egyre normálisabb szerepeket vállaló McConaughey vezette szereplőgárdával megtámogatva egy igen nagyszabású filmnek nézünk elébe. Nolannek nem szokása hibázni, és úgy gondolom, pont ez a film az, ahol erre még a szokásosnál is kevesebb esély van. danialves - 95% (FroG - 95%)

Robotzsaru / RoboCop

Amerikai premierdátum: Február 12. | Magyar premierdátum: Február 6.

Az idei év sem maradhat remake nélkül, erről többek között a RoboCop is gondoskodik, ami az azonos című klasszikus újrázása. A filmet természetesen körbelengik azok a kérdések, amelyek a hasonszőrű „újragondolásokat” hagyományosan megtalálják, mindenesetre az előzetes és a képek bizakodásra adnak okot. FroG – 75% (danialves- 70%)

Edge Of Tomorrow

Amerikai premierdátum: Június 6. | Magyar premierdátum: Június 5.

Bár a többször címet cserét Edge Of Tomorrow trailere nem úgy fest, hogy maradandó élményt alkothat, Doug Liman filmje arra tökéletesen jó lehet, hogy egy agyeldobó, feszült, pörgős és akciódús mozi kerüljön a vásznakra. Mindenesetre érdekes lesz Tom Cruise-t sokadszorra is gyilkológépként látni. FroG – 70% (danialves-70%)

22 Jump Street

Amerikai premierdátum: Június 13. | Magyar premierdátum: -

A 21 Jump Street olyan üdítően szórakoztatóra és viccesre sikeredett, hogy ha akarnánk sem tudnánk elvárások nélkül tekinteni a folytatás elé. Látszólag ismét minden adott a sikerre, hisz a sztori újra megfelelő potenciált rejt magában,és a stáb nagy is része egészben maradt. Reméljük a Tatum-Hill páros újra brillírozni fog! FroG – 85% (danialves - 60%)

Jupiter Ascending

Amerikai premierdátum: Július 18. | Magyar premierdátum: -

A Wachowski-testvérek a Mátrix bombasikere óta egyre lejjebb és lejjebb csúsznak Hollywoodban a szakmai ranglétrát, bár számomra igazán csak a Speed Racerrel okoztak csalódást. Így aztán kvázi utolsó lehetőségükként is felfogható ez a film, ugyanis ha a Jupiter Ascending megbukik, borítékolható, hogy többet nem kapnak pénzt blockbusterre. Valószínűleg ebből is adódik, hogy a Felhőatlasz után egy kicsit átlagosabb, és az (amerikai) nézők igényeit jobban kiszolgáló alkotással készülnek. danialves - 75% (FroG - 65%)

X-Men: Az eljövendő múlt napjai / X-Men: Days of Future Past

Amerikai premierdátum: Május 23. | Magyar premierdátum: Május 22.

A hollywoodi ötlettelenségen fanyalgóknak valódi káanán ez a film: egyszerre egy trilógia és annak előzményének foyltatása, hogy a két spin-offról már ne is beszéljünk, ráadásul az egész képregényadaptáció. (Már csak a remake hiányzik belőle.) Azonban ennyire jónak ígérkező a fenti felállásból talán még soha nem született, ahogyan Bryan Singer egy grandiózus történetben ereszti össze a klasszikus szereplőgárdát Matthew Vaughn prequeljének "ifjú" titánjaival. Persze fontos kérdés, hogy ennyi szereplőre és történetszálra hogy fog elegendő idő jutni, de a produkció monumentalitása sok mindenért kárpótolhat. danialves - 95% (FroG - 95%)

A majmok bolygója: Forradalom / Dawn of The Planet of The Apes

Amerikai premierdátum: Július 11. | Magyar premierdátum: -

Az X-Men és az Így neveld a sárkányodat 2 által megkezdett sort gyarapítva egy újabb előzményfilm folytatása érkezik a mutánsok után nem sokkal. Itt sem más miatt szakítottam a folytatásokat alapból figyelmen kívül hagyó tradíciómmal, mint hogy a szóban forgó darab első része az elmúlt évek egyik legjobb blockbustere volt. A második rész pedig képes lehet megújulni még ehhez képest is, és egy olyan nagyszabású posztapokaliptikus történetet kaphatunk képében, amilyen 5 évente egyszer születik csak. danialves - 85% (FroG - 90%)

Godzilla

Amerikai premierdátum: Május 16. | Magyar premierdátum: Május 15.

A japánok kultikus szörnyetege idén is megtestesül, hogy aztán Walter White és Kick-Ass (a.k.a. Bryan Cranston és Aaron Taylor-Johnson) rúghassa szét a fenekét. Rendezőként pedig nem más, mint a Monsters-t is jegyző Gareth Edwards áll a projekt mögött, és az első képek alapján egy nagyon más filmet képzel el, mint amilyen Roland Emmerich hozott össze 1998-ban. Bár nem szükségszerűen következik ebből, de számomra egyértelműen jobbnak is tűnik az idei Godzilla a látottak alapján. danialves - 85% (FroG - 80%)

Az éhezők viadala - A kiválasztott - 1. rész / The Hunger Games: Mockingjay - Part One

Amerikai premierdátum: November 21. | Magyar premierdátum: -

Bár a Futótűz megosztotta a nézők nagy részét (többek között minket is) , azt senki nem vitatta el tőle, hogy átvezetőmozinak tökéletes volt. A kiválasztott, amely a könyvtrilógia befejező darabja két részben (idén és jövőre) kerül a mozikba, az alapjául szolgáló könyvet látva nem csak a dupla pénzszerzési mizéria miatt. De vajon a franchise tényleg felnő a feladathoz, hogy az eredeti mű gondolatait tolmácsolja? FroG - 85% (danialves - 70%)

Ezek lettek volna tehát 2014 legjobban várt blockbusterei részünkről, az összeállítás viszont csak szombaton zárul tíz, nyilvánvalóan hulladéknak ígérkező filmmel.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr545740602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.09. 13:00:28

Jump Street nem hoz lázba (bár lehet azért, mert az elsőt sem láttam), illetve a Robotzsaru... Egyik kedvencem az eredeti, így nem tudok jó szemmel nézni egy PG-13-as filmre...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.09. 13:53:20

-Műkincsvadászok: Oscarra pozicionált utánérzése a 40-50 éves háborús vígjátékoknak, az előzetes alapján vígjátéknak és háborús filmnek is rossz.
-Amerikai botrány: Igazából most jövök a sajtóról, szóval a várakozásaimnak nagyon már nincs értelme, de pozitív csalódás lett
-Robocop: A rendező miatt várom, egyébként nem vagyok benne biztos, hogy sokat ki tudnak hozni belőle
-Edge of Tomorrow: Kb. ugyanez
-22 Jump Street: Az első bejött, itt most viszont Másnaposok 2. szagot érzek nagyon ezzel a sztorival.
-Mockingjay: A Futótűz után nem tudom, hogy mit gondoljak, gondolom a Part Two lesz a nagyobb durranás, ez meg még lehet, hogy az átvezetés része lesz.

És akkor a 11 legjobban várt filmünk idén a százalékokat átlagolva:
95% Interstellar, X-men, Solace
90% Fury, Her
87,5% Birdman, Majmok Bolygója
85% Before I Go To Sleep, Foxcatcher
82,5% The rover, Godzilla

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.01.09. 20:20:33

Amúgy a Mockingjay forgatókönyvírójának egyetlen nagyjátékfilmes munkája idáig a The Butler :D Lehet, hogy át kéne gondolni még egyszer ennek a filmnek a szerepeltetését. :D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.09. 20:28:28

@danialves: Ezt nem is figyeltem eddig.. na mindegy, van hová bizonyítania, nálam mínuszból indul a csóka :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.10. 10:27:02

ezt a sárkányneveldést máshol is várják. Én még az első részt se láttam, az ilyen jó volt?!

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.10. 15:12:03

@doggfather: Igen, keveset vártak tőle előzetes információ alapján sokan, ahhoz képest meglepően aranyos és szerethető lett, egy átlagos sárkányos gyereksztori helyett átlagon felül teljesített.

Adriano cselescsávó 2014.01.25. 21:40:10

Primitívségre vall egy olyan filmben mint pl. A Melankólia a pörgösséget és az izgalmat keresni.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.25. 21:47:50

@Adriano cselescsávó: Nyilván igazad van, de ez hogyan kapcsolódik a fent szereplő összeállításhoz?

Adriano cselescsávó 2014.01.25. 23:27:09

Bocs egy másik bloghoz írtam, csak össze keveredett kijelzőn a kezem :) bocs
süti beállítások módosítása