28 film. 3 Oscar-díj. Nem rossz a statisztikája Daniel Day - Lewisnak, ugye? Ebből is látszik, a filmekre is igaz, az az alapvetés, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség.
Nem apróztam, mindjárt A lét elviselhetetlen könnyűségében néztem meg először, sajnos túl fiatal voltam még a filmhez, nem tudtam értékelni (jóval később természetesen újráztam, és rájöttem, hogy mekkorát tévedtem), ezért sokáig nem erőltettem újabb filmügyi találkozásunkat. Aztán jött Az utolsó mohikán, és minden megváltozott: ha jött az újabb film, én már mentem is megvenni a mozijegyet.
Az ártatatlanság kora nem volt igazán jó, de Daniel és Michelle Pfeiffer játéka miatt kiemelkedő siker volt. Az Apám nevében egy nagyon kemény film volt (ritkán jövök ki kóválygó fejjel a moziból, ez az a kategória volt), azért is járt volna az Oscar simán.
A salemi boszorkányok ismét nem volt kiemelkedő (konkrétan erősen közepesre sikerült), Daniel természetesen így is maradandót tudott alkotni. A bunyós nekem nem tetszett, a New York bandái brutálisan jó volt, a Vérző olaj eléggé hidegen hagyott (természetesen Danielnek megérdemelten járt az Oscar, letaglózó volt az alakítása).
Régen láttam már a kiváló színészt, ezért amikor kicsit letörtem a Közellenségeken, elhatároztam, hogy helyreállítom a világ rendjét, és annyi év után, immár felnőtt fejjel, újra megnézem Az utolsó mohikánt.
Örömmel jelentem, hogy ez még mindig egy nagyon jó film!
Habár én világ életemben Winnetou-fan voltam, azért természetesen Az utolsó mohikán sem maradt ki az életemből. A filmben kicsit (nagyon) átírták a történtet, de az alapok megmaradtak. Mindjárt a film kezdetén hangulatba kerülünk, hiszen egy vadászat közepébe csöppenünk, Sólyomszem (Daniel Day-Lewis) és indián családja, testvére, Uncas (Eric Schweig) és apja, Csingacsguk (Russell Means) űzik a vadat. Majd megismerhetjük Munro ezredes lányait, a komoly, felelősségteljes Corát (Madeleine Stowe) és a szertelen, gyerekes Alice-t (Johdi May), akik a család régi barátja, Duncan Heyward őrnagy (Steven Waddington) kíséretében apjukhoz indulnak a vadonon keresztül. Indián vezetőjük, Magua (Wes Studi) azonban elárulja őket - erre jó oka van, az ezredes miatt ment tönkre az élete, éppen most akarna bosszút állni -, de természetesen a szép leányok megmentésre kerülnek a nem kevésbé jóképű fiatal harcosok által, és a háború kellős közepén elkezdenek dúlni a szívügyek..
És ebből a szimpla történetből olyan ragyogó forgatókönyv született, ami egyedülálló a műfajban. Romantikus filmről van szó alapvetően, mégis van itt dráma, akció, tragédia, megfelelően adagolva, az intenzitást végig fenntartva. Még humor is akad, a párbeszédek időnként természetesen a műfaji korlátok miatt kicsit bárgyúak, de a színészi alakításoknak köszönhetően teljesen hitelesnek hatnak a film által bemutatott környezetben. A fő karakterek nagyon jól meg lettek írva, bár Uncas és Alice teljesen háttérbe szorulnak, alapvetően a Sólyomszem, Cora, Duncan háromszög a konfliktusok forrása. A jellemfejlődés náluk pontosan nyomon követhető, bár kicsit elnagyolt, de hát ez egy romantikus film, ne várjunk dramaturgiai csodákat. A film legnagyobb erénye a sodró drámai erő, amit a megfelelő időben elkövetett lassítások nagyban elősegítenek (amikor Daniel elindul a szeretett nőért, akit éppen meg akarnak ölni, az felejthetetlen!). A film zenéje pedig maximálisan erősíti az érzelmi hatást (nem véletlenül kapott Oscar-díjat). A gyönyörűen fényképezett táj is sokat hozzáad a romantikus érzésvilághoz.
Daniel Day-Lewis természetesen mindenkit lesöpör a vászonról, a belőle áradó drámai erő átsüt a filmen, még a szimpla romantikus szerelmi történetben is képes teljes emberábrázolásra. Mint minden mást, a romantikus hős szerepét is teljes beleéléssel alakítja, ebből is látszik, hogy milyen sokoldalú művész.
Madeleine Stowe nem vall szégyent, ha nem is méltó partnere Day-Lewisnak, Steven Waddington tökéletesen mutatja be az angol tiszt lelkivilágát, de hiányzik belőle az igazi drámai erő. Wes Studi alakítása a legerősebb Danielé után, kár, hogy nem kapott több jelenetet a filmben. A többiek teljesen felejthetőek.
Michael Mann rendező (Szemtől szemben, A bennfentes) nagyon jól összefogja a filmet, a színészvezetés tökéletes. Viszont néhány kamerabeállítás teljesen elhibázott, a vágások is messze vannak a tökéletestől, de a film dinamikája feledteti ezeket a gyengeségeket.
Összességében egy egyáltalán nem tökéletes, ámde sodró erejű, emlékezetes romantikus filmet kapunk, Daniel Day-Lewis jutalomjátékaként. Kötelező darab!
8/10
