Könyvkritika: Budai Lotti: A festőművész (2023)
2023. november 13. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Budai Lotti: A festőművész (2023)

Festőien szép történet

budai_lotti_1.jpg

Festőien szép történet. Budai Lotti egyre jobban ír, egyre jobb könyvek kerülnek ki a keze alól. Már a sokadik alkotásához van szerencsém, öröm volt végigkövetni a fejlődését, mostanra már kiforrott a stílusa, jól kezeli a tollat (billentyűzetet), a tehetség jó értelemben vett rutinnal párosult, melynek eredményeként jobbnál jobb köteteteket kapunk tőle. Az öt érzék sorozat második darabja nagyon jól sikerült, egyetlen hibája van csupán, a renyhe szerkesztés, melynek köszönhetően tele van elírásokkal a könyv, ami sajnos sokat levon az élvezeti értékéből. De ennél több rosszat nem tudok mondani róla, jól megírt alkotásról van szó, amely olvastatja magát, jól bizonyítja, hogy a történelmi romantikus műfajban is lehet igényesen dolgozni, az olvasók nagyok örömére. A történet tele van színnel, élettel, ugyanakkor megvannak a maga mélységei is. Egy igazi időutazáson vehetünk részt általa, a szerző visszarepít bennünket a középkori Firenzébe, egészen pontosan abba a korszakba, amikor Lorenzo Medici, a Magnifico vezette a városállamot, aki felvirágoztatta a kultúrát, támogatta a művészeteket, igaz, ennek az volt az ára, hogy anyagi csődbe taszította a családját. Jó volt megmártózni ebben az időszakban, dacára annak, hogy nemcsak a szépségét láthattuk, hanem az árnyoldalait is, ez egy kegyetlen kor volt, amelyben a nőknek nem nagyon volt lehetőségük kibontakoztatni a tehetségüket. A főszereplőnek nem volt könnyű dolga, amíg kitanulta a festészet csinját-binját, még nagyobb problémát okozott számára, hogy mit kezdjen a megtanult hivatásával, hiszen abban a korban egy nő nem nagyon tudott érvényesülni festőként. Bianca történetén keresztül megismerhetjük a kort, ugyanakkor egy különleges sorsot is, mindezt romantikus köntösben, de egyáltalán nem felületes módon ábrázolva. Ez egy jó könyv, saját műfajában kiemelkedő alkotás, nagyon várom a folytatást.

Bianca Gorini árva lány, de mivel, balkézről ugyan, de mégiscsak Medici, ezért megkapja a lehetőséget Lorenzo nagybátyjától, hogy kibontakoztatva tehetségét festőnek tanuljon. Azonban a szép napok véget érnek, a Magnifico meghal, neki pedig férjhez kell mennie. Vajon élhet -e a hivatásának vagy hétköznapi feleségként kell leélnie az életét?

Nagyon kedvelem Budai Lottit, mert rendkívül magas szinten műveli a történelmi romantikus regény műfaját. Egyáltalán nem úgy érzi az ember, hogy értéktelen alkotással múlatja az idejét, nagyon könnyen bele lehet feledkezni az általa írt könyvekbe, amelyek úgy nyújtanak könnyed szórakozást, hogy egyrészt rengeteg információt adnak a korszakról, továbbá jelen esetben a festészetről, másrészt egy izgalmas történetet is kapunk. Biancának tiszta szívvel lehet szurkolni, hiszen rengeteg akadályt kell leküzdenie azért, hogy festővé válhasson, szakmájának mesterévé, miközben megéli a nőiességét is, a fruskából lassan, de biztosan érett nővé válik. A háttérben pedig megismerhetjük a kor politikáját, intrikáit, legfontosabb történelmi eseményeit, ugyanakkor a korszak mindennapjaiba is betekintést nyerhetünk. Megjelennek az időszak legnagyobb történelmi személyiségei, sokat megtudhatunk Lorenzo Mediciről, Catherina Sforzáról és Savonaroláról is. Ahogyan haladnak előre az események, egyre izgalmasabb lesz nemcsak Bianca, hanem Firenze története is, hiszen figyelemmel kísérhetjük, hogyan lesz a vérbő, életigenlő polgárokból istenfélő, komor társadalom, amelynek a vége természetesen csak az összeomlás lehet. Ez egy nagyon érdekes korszak volt, amelyről sok mindent megtudhatunk, miközben Bianca sorsának fordulatai is nagyon izgalmasan alakulnak.

A főszereplő egy nagyon erős lány, majd később asszony, akinek egy olyan korszakban kellett megállnia a helyét, amikor egy hozzá hasonló nemesi hajadon számára egyetlen út létezett, a férjhez menés és a gyerekszülés. Ő azonban festő szeretett volna lenni, egy hivatásának élő ember, Lorenzonak köszönhetően megkapta az ehhez szükséges képzést, azonban a sorsát nem ő irányította alapvetően, a történelem sokszor közbeszólt. Engedelmeskednie kellett az új családfő akaratának, férjhez kellett mennie, ez azonban nem jelentette azt, hogy le kellett volna mondania a festészetről, de egy tragédia miatt mégis távol tartotta magát az ecsettől és a vászontól. Azonban a sors fordulatai kiszámíthatatlanok, amikor Firenze elűzte a Medicieket, számára új út nyílt a művészete gyakorlására - és egyáltalán nem mellesleg a testi szerelem megismerésére - , hogy aztán újabb fordulatok után döntést hozzon arról, hogy miként kívánja folytatni az életét. Különleges nőről van szó, aki egy olyan korban küzdött a művészi hivatásért, amikor erre nem sok lehetőség kínálkozott egy asszony számára.

Nemcsak a kor történelmi személyiségeit ismerhetjük meg, hanem a festőket is, hiszen ebben a közegben is mozog a főszereplő. A szerző emléket állít Botticellinek, akinek tragikus sorsát is megismerhetjük az izgalmas események közepette. Az egykoron ragyogó tehetségű festő Savonarola hatására búskomorrá vált, sohasem tudott visszatérni a számára sikert hozó életörömet sugárzó alkotásokhoz, egyre jobban elszegényedett, támogatóinak köszönhetően nem halt éhen. Sok tragédiát láthatunk  a történetben, ez nem egy habos-babos történet, egy kegyetlen korszakot ismerhetünk meg, akad itt gyilkosság, erőszak szép számmal, de ugyanakkor ezzel egy időben ott ragyog a szépség, és a művészet aranykora is. Nagyon érdekes ez a kettősség, megadja a sztori savát-borsát, amely tökéletesen került megírásra, mindvégig fenntartva az érdeklődést. Ez egy jó könyv, ajánlom mindenkinek, akit érdekel a történelem, a festészet, Firenze, az erős női sorsok, tényleg kár a szerkesztésbeli hibákért, remélem, a folytatásban sikerül kiküszöbölni őket.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6418239589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása