Az állampolgár (2017)
2017. január 19. írta: danialves

Az állampolgár (2017)

Minden tiszteletem Vranik Rolandé, hiszen egy ilyen kényes témáról nem egyszerű filmet forgatni, főleg úgy, hogy rögtön az állami propaganda célkeresztjébe került bárki és bármi, akinek pozitív megnyilvánulása van a menekültek kapcsán. Ugyanakkor valamilyen szinten hálás vállalkozás is: akármilyen…

Másodvélemény: Szövetségesek / Allied (2016)
2017. január 17. írta: danialves

Másodvélemény: Szövetségesek / Allied (2016)

Power kritikáját itt olvashatjátok Robert Zemeckist a Kötéltánc után kézenfekvő volt feljegyezni a villámsebességgel lefelé csúszó, már csak egykori hírnevükből élő sztárrendezők listájára, azonban idén úgy tűnt, a Szövetségesekkel valamelyest képes kozmetikázni ezen…

Utazók / Passengers (2016)
2017. január 17. írta: AldoWinnfield

Utazók / Passengers (2016)

A Passengers sztárfilm. Olyan alkotás, amely nagyban épít két főszereplőjének imázsára, népszerűségére és tehetségére. Chris Pratt napjaink egyik legfelkapottabb arca, aki igazából csak két évvel ezelőtt, A galaxis őrzőivel futott be, azóta viszont sorra kapja a nagy feladatokat. Az olyanokat,…

Ízek, imák, szerelmek / Eat Pray Love (2010)
2017. január 15. írta: FilmBaráth

Ízek, imák, szerelmek / Eat Pray Love (2010)

Javier Bardem miatt egyszer érdemes megnézni, de a könyv sokkal jobb, mint a film

A könyvadaptációkra általában igaz, hogy a film a nyomába sem ér az eredetinek. Ez sajnos ebben az esetben is így van. Elizabeth Gilbert bestsellerje nem remekmű, viszont rendkívül élvezetes stílusban mutat be egy életközepi válságot, egy igazi útkeresést, amelynek során a főhős hosszú útra indul,…

A koppányi aga testamentuma (1967)
2017. január 13. írta: FilmBaráth

A koppányi aga testamentuma (1967)

Igazi magyar virtus a végeken, akció, kaland, szerelem, mi kell még?

"Mi a csudát csinál ennyi ideig? Fürödik." Szállóige a családunkban ez a mondat, amely egyik legnagyobb gyerekkori kedvencemből származik. A koppányi aga testamentuma nem több, mint egy kalandfilm, de annak nagyon jó. Igazi magyar virtus a végeken, akció, kaland, szerelem, mindez színészóriások…

Őrült boldogság / La pazza gioia (2016)
2017. január 13. írta: danialves

Őrült boldogság / La pazza gioia (2016)

Bevallom, kicsit szégyellem, hogy nem követem alaposabb figyelemmel az olasz filmtermést, ugyanis visszagondolva, akárhányszor is tettem próbát egy alkotásukkal, nem volt okom a csalódásra. Tavaly a Ha Isten úgy akarja okozott igencsak kellemes meglepetést, de az év végén bemutatott…

Széttörve / Split (2017)
2017. január 12. írta: !Márk!

Széttörve / Split (2017)

Ismerős az a helyzet, amikor van egy elég érdekes alaptörténete egy filmnek, esetleg még egy ideig még működik is a dolog, hogy aztán darabjaira hulljon később az egész koncepció? Na, valami ilyesmi történt a Széttörve esetében is. A film főszereplője Kevin (James McAvoy), akinek a fejében 23…

Mártírok / (M)ucsenyik (2016)
2017. január 08. írta: danialves

Mártírok / (M)ucsenyik (2016)

A Mártírok témájáról rögtön Keresztút jutott az eszembe, hiszen az is a (keresztény) fundamentalizmus témáját dolgozza fel, ráadásul mindkét műben egy tizenévest ragad magával a vallásos őrület, hasonlóan tragikus fordulatokat ígérve. Ráadásul eredetileg mindkettő…

Ének az esőben / Singin' in the Rain (1952)
2017. január 07. írta: FilmBaráth

Ének az esőben / Singin' in the Rain (1952)

Meg sem kottyantak az elmúlt évtizedek ennek a kiváló filmnek

2016-ban tragikusan sok filmes legenda hagyott itt bennünket, de mind közül a legszomorúbb Debbie Reynolds halála volt, hiszen egy nappal lánya, Carrie Fisher (mindannyiunk kedvenc Leia hercegnője) után hunyt el. 19 évesen játszotta el élete szerepét, Kathy Selden-t a mára már klasszikussá vált Ének…

Halj már meg! (2016)
2017. január 06. írta: danialves

Halj már meg! (2016)

A Halj már meg! cím meglehetősen morbid felhangokat kapott azzal, hogy rendezője, Kamondi Zoltán idén márciusban elhunyt. A párhuzamok azonban még kísértetiesebbek, látva azt, hogy a hatalmas csontvázakat hátrahagyó férj története filmként is legalább ekkora csapdák útján…

American Honey (2016)
2017. január 05. írta: 20legendd

American Honey (2016)

Az egyik legrémesebb közhely amit csak el tudok képzelni az az, ha valamire azt mondják, hogy "ezt nem érteni, hanem érezni kell", de bizonyos helyzetekben mégis lehet alapja az efféle a kijelentéseknek, és az American Honey-val kapcsolatban is jogosnak érzem ennek a használatot, hiszen a tavalyi…

Képeslapok a szakadékból / Postcards from the Edge (1990)
2017. január 02. írta: FilmBaráth

Képeslapok a szakadékból / Postcards from the Edge (1990)

Carrie Fisher önéletrajzi alapú könyvéből saját maga írta meg a film forgatókönyvét, amely tragikusan szépre sikeredett

Mindannyiunk kedvenc Leia hercegnője sajnos eltávozott egy messzi-messzi galaxisba (az Erő legyen vele!). Carrie Fisher halála sokkoló volt, a tragédiát pedig csak fokozta, hogy egy nappal később édesanyja, Debbie Reynolds is itt hagyott bennünket. Kettejük különlegesen szoros kapcsolata ihlette…

Soul Exodus (2016)
2016. december 31. írta: danialves

Soul Exodus (2016)

Miért érdekelne egy zenés dokumentumfilm, amelynek ráadásul a témája is viszonylag messze áll tőlem? Valószínűleg sokakban éppúgy ez a kérdés fogalmazódott meg a Soul Exodus kapcsán, mint bennem is. Azonban - mint kiderült - a Soul Exodusban éppen az a kiváló, hogy nem kell se…

süti beállítások módosítása