Ének az esőben / Singin' in the Rain (1952)
2017. január 07. írta: FilmBaráth

Ének az esőben / Singin' in the Rain (1952)

Meg sem kottyantak az elmúlt évtizedek ennek a kiváló filmnek

enek_az_esoben.jpg

2016-ban tragikusan sok filmes legenda hagyott itt bennünket, de mind közül a legszomorúbb Debbie Reynolds halála volt, hiszen egy nappal lánya, Carrie Fisher (mindannyiunk kedvenc Leia hercegnője) után hunyt el. 19 évesen játszotta el élete szerepét, Kathy Selden-t a mára már klasszikussá vált Ének az esőben című musicalban. Habár élete végig a showbusiness aktív tagja maradt, ezt a sikert soha nem tudta megismételni. Tehetségnek nem volt híján, ezért tudott felszínen maradni olyan sok évtizeden át Hollywood gyilkos terepén, miközben nem volt klasszikus szépség, inkább a "helyes lány a szomszédból" stílust képviselte. Az ötvenes évek musical-jei ma már finoman szólva sem közismertek, azonban az Ének az esőben leghíresebb dalait mindenki felismeri, sok évtizeddel a keletkezésük után is slágernek számítanak. Nem véletlenül nem tudott megöregedni ez a musical, a saját műfajában abszolút a topligában található, remekül összerakta Gene Kelly és Stanley Donan, a szereposztás első osztályúra sikeredett, sokszorosan megtérült Gene Kelly legendás maximalizmusa, amellyel nagyon megkeserítette partnerei (főként a pályakezdő Debbie Reynolds) életét a forgatás alatt. Meg sem kottyantak az eltelt évtizedek ennek a kiváló filmnek, viharsebesen bele lehet feledkezni a remekül koreografált táncokba és a dalokba, valamint a meglepően komoly tartalommal bíró történetbe. Kötelező darab!

A némafilm korszak végén járunk, a mozik bemutatják A dzsesszénekest, és beköszönt a hangosfilm ideje. Az olyan sztároknak, mint Don Lockwood (Gene Kelly) és Lina Lamont (Jean Hagen) meg kell szólalniuk a filmvásznon, ami a hölgynél komoly nehézségekbe ütközik, ugyanis a hangja sok minden, csak nem szépen zengő. Ezért Don szerelme, Kathy (Debbie Reynolds) szinkronizálja az első hangosfilmükben, azonban Lina nem tudja megemészteni, hogy Don nem őt szereti, hanem a lányt, és bosszút forral ellene...

Minden idők legjobb táncosának Fred Astaire-t szokták tartani, de az biztos, hogy mindjárt utána Gene Kelly következik a sorban. Teljesen mást stílust képviselt, mint Astaire, de művészi szempontból egyáltalán nem ért kevesebbet, amit a vászonra vitt, mint ő. Nem véletlenül lett az Ének az esőben a legemlékezetesebb filmje (ínyenceknek mindenképpen ajánlanám az Egy amerikai Párizsban és az Egy nap New Yorban című alkotás megtekintését), tökéletesen kiforrott alakítást nyújtott benne színészként és koreográfusként is. A mai napig le tudja nyűgözni a nézőt az emblematikus Ének az esőben dal előadása közben, koreográfusként pedig a Broadway Melody a legkiemelkedőbb alkotása a filmből, de a Jó reggelt! sem véletlenül lett hatalmas közönségkedvenc, és akkor Donald O'Connor eszméletlenül vicces számáról nem is beszéltem. Rengeteg kis gyöngyszemből áll össze egységes egésszé a film, amelynek olyan sodró lendülete van, hogy képtelenség unatkozni közben, ha van valaki, aki még nem látta, nagyon sürgősen pótolja!

Egyáltalán nem szimpla szerelmi történetet látunk zenével és tánccal körítve, a film egyik legnagyobb erénye ugyanis az, hogy emléket állít egy mára már letűnt korszaknak, azt az időszakot mutatja meg, amikor a némafilmek sztárjainak nagy része viharsebesen tűnt el a feledés homályában. A hangosfilmhez ugyanis egyrészt teljesen más karakterű színészekre volt szükség, mint korábban, másrészt pedig meg kellett szólalni a filmvásznon, és ezen a próbatételen bizony nagyon sok akkori megasztár elvérzett. Mivel musical-ről van szó, ezt a drámai időszakot alapvetően romantikus és vidám körítéssel tárják elénk az alkotók, de a téma komolysága miatt mégis ki tudott emelkedni ez a történet a műfaj átlagából. A jó forgatókönyvhöz adott volt Gene Kelly és Stanley Donen a rendezői székben, egy remek szereposztás, egy látványos, szórakoztató, slágerekkel teli musical, és már meg is született a műfaj klasszikus darabja. Azért akadnak furcsaságok a film körül, például ki gondolná, hogy valójában nem is Debbie Reynolds énekelt a filmben, hanem az a Jean Hagen, aki a történetben a rémes hangú Linát alakította? A forgatás nem telt jó hangulatban, Gene Kelly nem kímélte a partnereit, ráadásul a forgatáson is rengeteg technikai nehézség adódott (Donald O'Connornak négy napos kőkemény munka után meg kellett ismételnie a számának a felvételét, mert egy technikai baki miatt használhatatlan lett a jelenet, Debbie Reynolds sokszor a díszletben aludt, mert akkor még a szüleivel lakott, akikhez csak többszörös buszátszállással jutott volna el, stb, stb.). Mindez azonban nem látszódott a végeredményen, a film máig friss és szórakoztató, kedves, de az átlagosnál jóval komolyabb musical.

enek_az_esoben2.jpg

Debbie Reynolds élete első főszerepében kiválóan helyt állt, Gene Kelly remek volt, Donald O'Connor profin szállította a humorfaktort, Jean Hagen élete szerepét játszotta el a csúnya hangú némafilmsztár karakterében, amelyért megérdemelten jelölték Oscar-díjra. Cyd Charisse kiválóan táncolt (sikerült is neki a kiugrás ezzel a szereppel), Rita Morenot is láthattuk egy epizódszerep erejéig.

Ebben a filmben megvan az a bizonyos plusz, amitől hirtelen kedvünk támad szakadó esőben énekelni és táncolni, teljes szívünkből drukkolunk a szerelmeseknek, hogy Lina minden mesterkedése ellenére együtt maradjanak, kit érdekel, hogy több, mint 60 éve született ez az alkotás, még mindig megunhatatlan, egyáltalán nem tűnik poros klasszikusnak, még mindig tökéletesen ki tudja kapcsolni a nézőjét, örök darab!

10/10

Az Ének az esőben teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7912101049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.01.07. 18:12:15

Igen filmtörténelmi klasszikus. Kösz az összefoglalót.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.01.11. 22:43:10

Akkor viszont most jön az én hipszter vallomásom: nekem anno (pár éve, amikor először láttam) nagy csalódás volt ez a film.

Pedig semmibajom a musicalekkel, több is van, amit kifejezetten szeretek.A filmezésről/filmekről/filmesekről, Hollywood kulisszák mögé bevivő filmek pedig kifejezetten érdekelnek. Ráadásul az Ének az esőben egy roppant érdekes korban is játszódik, szóval minden adott lett volna ahhoz, hogy szeresem, és mindennek ellenére mégis untam.

Egyszerűen messze nem találtam elég viccesnek, a humor inkább volt blöd, mint mulatságos nekem, illetve kettő kivételével (a cím adó és a Make 'Em Laugh) a dalok sem tetszettek, sőt bevallom nem is emlékszem a többire. Persze Gene Kelly tényleg tudd táncolni, de számomra egyszerűen unalmas volt az egész. Az ének nélküli táncbetétek a legkevésbé sem tudtak lekötni, úgy néz ki ez a fajta musical nem az én műfajom.
süti beállítások módosítása