Soul Exodus (2016)
2016. december 31. írta: danialves

Soul Exodus (2016)

Miért érdekelne egy zenés dokumentumfilm, amelynek ráadásul a témája is viszonylag messze áll tőlem? Valószínűleg sokakban éppúgy ez a kérdés fogalmazódott meg a Soul Exodus kapcsán, mint bennem is. Azonban - mint kiderült - a Soul Exodusban éppen az a kiváló, hogy nem kell se klezmer-rajongónak, se zsidónak lenni ahhoz, hogy élvezhessük. Sőt, talán éppen azok számára fogja a legnagyobb élményt jelenti, akik előzetes tudás és prekoncepciók nélkül ismerkednek meg vele.exodus_1.png

Eelinte természetesen nehéz lesz megszokni a filmet, legalábbis azok számára mindenképpen, akik korábban még nem találkoztak ezzel a kultúrával és a klezmerrel. Meglett, szakállas férfiak dajdajoznak hol jiddisül, hol oroszul, hol angolul a korai musicalek stílusát idéző sramlizenére, miközben egy végtelenül zsigeri néptáncot járnak. Könnyű tehát azonosulni azzal a mondattal, amikor az egyik szereplő a klezmer korai fogadtatásáról, hogy "részeg zsidók ugrálásának" tűnt. Mint ahogy magyarként nyilvánvalóan nehéz átérezni a newyorkiságról folytatott hosszas vitáikat is (már csak azért is, mert én ezt a látványos lakóhelyalapú önmeghatározást alig tapasztaltam környezetemben).

Azonban a játékidő előrehaladtával hamar kiderül, hogy a Soul Exodus nem egy konkrét identitásról, hanem önmagában az identitásról kezd szólni, és ehhez csak egy kiváló kiindulópont, hogy olyan embereket mutat be, akik számára ezt a legnehezebb meghatározni. Hiszen főszereplőink egyszerre amerikaiak és zsidók (noha van köztük, aki még nem is járt Izraelben, és a cionizmussal szemben is erős ellenérzéseket táplálnak), de van köztük orosz, vagy magyar származású, akinek a családja egyébként Besszarábiából származott el. Szereplőink maguk is próbálják helyre tenni, hogy New York-i zsidóként hogyan kéne érezniük a holokauszt vagy Cisz-Jordánia megszállása kapcsán, és láthatóan mindehhez a zene a kulcs.exodus1.jpg

Hiába szorul ugyanis háttérbe a film második felére a muzsika, hogy a fentieket taglaló beszélgetések és monológok foglalják el a helyét, a klezmer és a figurák életében betöltött szerepe mindig kiemelt helyet foglal el. A tengerparton, egy sikátorban vagy egy hajó fedélzetén, a motor dohogásának ritmusára építkezve is előkapják a hegedűt és dalra fakadnak - és (alkalmi közönségükkel együtt) láthatóan piszok jól érzik magukat közben. A Soul Exodus tehát egy olyan zenés film, amely nem feltétlenül a konkrét dallamokról szól (nem feltétlenül kaptam kedvet ahhoz, hogy utólag újrahallgassam ezeket a számokat), hanem a zene öröméről, összekovácsoló és identitásképző hatásáról.

Ennek köszönhetően pedig egy rendkívül kellemes, jó kedvű alkotást láthatunk, amely azonban nem éri be annyival, hogy szereplői dalolnak párat, aztán mindannyian hazamegyünk. A Soul Exodus ugyanis két zeneszám között rengeteg gondolkodni valót ad arról, hogy mi is az identitás, hogyan találjuk meg a sajátunkat, és hogy hogyan lehet boldogulni egy egyre inkább identitások nélkül működő világban.

A Soul Exodus teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3012066265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2017.01.02. 16:32:27

Ilyen gyoker irast filmrol mar reg olvastam. Nem kell zsidonak lenni ahhoz, hog elvezhessuk???? Micsoda??? Ha egy gengszterfilmet akarok elvezni, ahhoz gengszternek kell lennem, ha pedig egy banyaszokrol szolot, akkor banyasznak? Ferfiak dajdajoznak sramlizenere - hat ezt a meghatarozast akkor is szegyellnem, ha otodik osztalyos altalanos iskolas lennek, nem "kritikus", aki a tollaval befolyasolni kepes. Szegyen es oriasi csalodas szamomra ez az iras.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.02. 17:03:53

@Árva Gabriella: Nem érzed egy picit álszent dolognak, hogy a kritikából két mondatot kiragadva gyökerezel, személyeskedsz, mindezt azon felháborodva, hogy én milyen leegyszerűsítve formálok véleményt? ;)

De egyébként csak hogy tisztázzuk: félretéve a szalmabábjaidat, filmes témában elég sokszor előforduló és általam is tapasztalt jelenség az a dilemma, hogy élvezhető-e a mű olyan néző számára is, akit maga a téma nem hoz lázba. (Csak pár példa, ami így kapásból beugrik: Warcraft - gamerek, Rush - Forma-1 vagy éppen bármelyik képregényfilm, illetve újabban az "ez csak a rajongóknak szól"-retorika) Így abszolút kézenfekvő dolognak tartom, hogy ez a Soul Exodus kapcsán felmerüljön - főleg, hogy bennem is felmerült, mielőtt megnéztem volna.

"hat ezt a meghatarozast akkor is szegyellnem, ha otodik osztalyos altalanos iskolas lennek, nem "kritikus", aki a tollaval befolyasolni kepes"
Én meg a tartalmatlan, sértett hisztizést szégyellném bizonyos kor felett, de mint látható, nem vagyunk egyformák. (Egyébként csak halkan jegyezném meg, hogy - ahogyan azt írtam is - a film szereplői nem szégyelltek egy ilyen meghatározást, sőt, büszkén vállalták fel.)
Egyébként megnyugtatlak, a trollkommentek 90%-a szerint egy senki vagyok, akinek mindenki szarik a véleményére (mármint az enyémre különösen is, de eleve minden kritikuséra), úgyhogy ez alapján nem kell attól félned, hogy valamiféle tömeghipnózist indít el a posztom. :)

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2017.01.02. 17:30:41

@danialves: Sem troll, sem hisztizo nem vagyok. Csupan egy velemenyt fogalmaztam meg egy irasrol. Rohej, hogy Magyarorszagon milyen alacsony az ingerkuszob :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.02. 18:02:33

@Árva Gabriella: Bár a kérdésemre (micsoda meglepetés...) nem sikerült reagálnod, azt hiszem, nem maradt válasz nélkül: igen, te tényleg ilyen álszent vagy. Az feltűnt, hogy te elolvastál egy kritikát és az benned olyan indulatokat keltett, hogy teli szájjal kezdtél gyökerezni meg szégyenezni, és ezek után még van pofád nekem magyarázni ingerküszöbről? :D Egyébként annál jobban semmi sem jellemző a trollokra, hogy egy ilyen műsor után még külön ki is kérik maguknak, hogy én milyen jelzőket merek aggatni rájuk... (Komolyan, még egyet nem láttam, aki ne akarta volna letagadni, hogy konkrétan egy kommenttel feljebb küldött el a fenébe.)

Na mindegy, ha már ingerküszöb, én helyedben a következő válaszomban a sértődöttség helyett inkább fókuszálnék arra, hogy legalább kérdéseimre reagálva megpróbáljam fenntartani azt a látszatot, hogy a kommunikáció és nem a pocskondiázás miatt vagyok itt. ;)
süti beállítások módosítása