Ha valaha is létrejön európai filmipar a művészfilmesek állami pénzelosztói felett/helyett/mellett, az két nemzetnek köszönhetjük majd meg: a spanyoloknak és a németeknek. Előbbieket nem is olyan régen már emlegetettem a Los últimos dias kapcsán, most azonban utóbbiakról kell…
A film, aminek meg kellett volna nyernie az Arany Pálmát, de legalábbis a Zsűri Különdíját. Lehet, hogy mindenki politikai díjnak tartotta volna, és nem is lett volna túl nagy tévedés ezt gondolni. A film gyakorlatilag olyan, mint egy öngyilkos merénylő, aki igyekszik végezni…
Európában a skandináv tömb és a franciák mellett talán leginkább a spanyolokra érdemes odafigyelni, már csak azért is, mert talán ők az egyetlenek, akik Hollywooddal tulajdonképpen hazai pályán veszik fel a kesztyűt. (Értve ez alatt azt, hogy nem próbálják mindenáron…
Az egyszeri kritikus azt gondolná, hogy bizonyos mennyiségű film megtekintése után már kívülről fújja azok a hibákat, amiket egy alkotó el tud követni. Azonban kénytelen vagyok belátni, hogy a filmvilág újra és újra meg tud lepni: jelen esetben nem csak azzal, hogy Mark Strong nem…
A skandináv filmesek hírneve már messze megelőzi őket, köszönhetően az olyan produkcióknak, mint az Ádám almái, vagy a Jagten. Egy kicsit indokolatlannak szoktam ezt tartani, tekintve, hogy hazánkba érkező havi kb. 1 dán/svéd/norvég alkotásról azonban korántsem lehet mindig…
(FilmBaráth kritikáját erre találjátok)
Van egy olyan elméletem, hogy igen jól elkülöníthető, amikor valaki művészfilmet szeretne forgatni, és amikor valaki nem tud egy értelmes produkciót készíteni, ezért úgy csinál, mintha az művészfilm lenne. Ez utóbbira kiváló példa a…
Érdekes belegondolni, hogy egyes népek sajátosságai mennyire lecsapódnak a filmművészetükön. Legyen szó az amerikaiak konzumerizmusáról, a skandinávok hűvösségéről, a franciák romantikájáról. A Stalingrad pedig pont olyan, mint bármi, amit az oroszok az elmúlt száz évben…
Kezdem azt érezni, hogy az orosz népnek van egy olyan egyszerre jó és rossz szokása, hogy bitang hangulatos filmeket tudnak rendezni borzalmasan megírt forgatókönyvekből. Ennek legfrissebb példája a Metro volt, azonban 1986-ig visszamenve is pont ugyanez a kép fogadott, ezúttal egy…
Töredelmesen bevallom, kis híján felröhögtem, amikor elolvastam ennek a filmnek a szinopszisát. Maga az ötlet ugyanis a legelvadultabb giccsel operáló hollywoodi alkotásokhoz illett, nem egy európai (és főleg skandináv) műhöz. De szerencsére pozitívan kellett csalódnom, és a…
A filmet a Titanic filmfesztiválon volt lehetőségem megtekinteni.
Martin McDonagh nevét minden bizonnyal már sokan ismerik az Erőszakiknak In Bruges-nek és A hét pszichopatának köszönhetően. Azt talán kicsit kevesebben tudják, hogy van egy öccse is, aki John Michael névre hallgat,…
A filmet a Titanic filmfesztiválon volt lehetőségem megtekinteni.
Mindig is érdemes körbenézni a régió országaiban filmes szempontból, az alapvető érdeklődés mellett viszont az én kíváncsiságomat elsősorban az hajtja, hogy szomszédaink avagy eggyel távolabb eső országok…
Tavaly már láthattuk, milyen az, ha egy koreai rendező kezébe egy angol nyelvű filmet adnak, és én maximálisan meg voltam elégedve a végeredménnyel. És már akkor is felcsigázta az érdeklődésem ez a koreai-cseh koprodukció, már csak érdekes alapötlete révén is. Annál jobb…
Biztosan sokan vannak olvasóim között, akik időről-időre az igaz történetek alapján készült filmek szemére hányják, hogy többé vagy kevésbé, de jellemzően kiszínezik a valóságot. Nekik tudom ajánlani ezt az alkotást, amely nem hogy nem színezi ki, de inkább…
Folytatódik Lars von Trier aktuális agymenése, ezzel az első kritikánkban megkezdett értékelés is tovább halad. És bár úgy érzem, konklúziót nehéz lesz levonni, az már biztos, hogy a második rész pont jó helyen kezdődik. A megvágott négy órás végeredmény tehát jól lett…