A 10 kedvenc olvasmányom 2018-ban
2018. december 30. írta: tonks

A 10 kedvenc olvasmányom 2018-ban

b.pngAz előző évekhez hasonlóan idén sem bírtam ki, hogy ne állítsak össze egy top 10 könyves listát, főleg, hogy nagyon jól sikerült olvasmányokat választanom 2018-ban.

Ahogy 2017-ben, idén sem értem el a 100 könyves álomhatárt: 98-99 lesz valószínűleg a vége, ha sikerül befejeznem az aktuális olvasmányokat szilveszter éjfélig, de egyáltalán nincs okom panaszra: statisztika alapján nagyjából minden nyolcadik jó könyvre jutott egy rossz. Remélem ugyanilyen jól választok majd 2019-ben is. 

A korábbi toplistáimra azért fel-felkerült egy életrajz, egy önsegítőkönyv, vagy egy képregény gyűjtemény, idén viszont 10 regényt válogattam össze. Érdekesség, hogy tavaly három helyet is fantasyk kaptak, idén ez egyre redukálódott, helyette viszont több LMBTQ témájú könyv is bekerült a legjobbak közé, ill. végre magyar szerző regénye is elérte nálam a top 10-et, rögtön kettő is.

10. Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

covers_458323.jpg

Ez volt az első Fredrik Backman könyvem, és egycsapásra megértettem, hogy miért olyan népszerű író itthon is. A svéd Björnstad város mindent tud a küzdésről és a túlélésről, a hokiról pedig még többet. A történet a középiskola hokicsapata körül bonyolódik. Backman stílusa ugyan hatásvadász, de a jobbik fajtából, a mondanivalójának súlya van. A váltott szemszögű történetmesélés pedig mindig nagy kedvencem volt, valószínűleg az írónak is, mert olyan energiával ugrál a szereplők között időben előre és hátra, jobbra és balra, hogy nagyon oda kell rá figyelni, de megéri. A téma miatt a Friday Night Lights-hoz tudnám hasonlítani, aki szerette a sorozatot a texasi focistákkal, az a björnstadi hokisokat is kedvelni fogja. Én pedig mindenképp fogok még olvasni Backmantól.

9. Helen Hoang: A szerelem egyenlete

covers_488749.jpg

Az év egyik meglepetése volt számomra ez a regény, amire a pozitív kritikák miatt figyeltem fel, aztán egy nap alatt ki is végeztem. Kicsit A Rosie projekt áthallása van az Asperger-szindrómás főszereplő  és a párkeresés témája miatt, de mégis különböző dolgokról szólnak. A stílus alapvetően humoros és a szereplőket nagyon lehetett szeretni. És hogy miért kapott helyet a listán? Mert több, mint egy egyszerű romantikus regény, és mert nem a főszereplőnő állapotára futtatott ki mindent az írónő, nem félt kitérni például a különböző kultúrák ütköztetésére, a családi problémákra, a társadalmi elvárásokra. Ha mélyebb tartalmú romantikus könyvet keresel, ez az.

8. Böszörményi Gyula: Nász és téboly

covers_462835.jpgKevés népszerűbb könyvsorozat van most itthon, mint Böszörményi Gyulának az Ambrózy báró esetei és nekem is fejet kell hajtanom az író előtt, egyszerűen nem hagyhattam ki erről a listáról. A sorozat utolsó 2,5 részét egy hosszú hétvégén sikerült is ledarálnom (mint kiderült, nem csak sorozatokkal lehet az embernek daraélménye), és ide a listára a befejező kötetet tettem, ami hatalmas kedvencem volt. Végig tele van izgalommal, egy vérbeli történelmi krimi. Az egész könyvsorozatból süt a belefektetett hatalmas energia (Böszörményi rengeteget kutathatott a lábjegyzetei alapján) és tényleg megérte, ebből klasszikus lesz.

7. Caleb Carr: A halál angyala

covers_468381.jpg

Egy másik történelmi krimi, amit még viszonylag év elején olvastam, de azóta is megmaradt maradandó könyvélménynek (a kritikában minden benne van), és a belőle készült sorozatot is nagyon szerettem.

6. Nick Hornby: A meztelen Juliet

covers_508705.jpg

Nick Hornby-val az utóbbi 1-2 évben kezdtem el ismerkedni és már a tavalyi listámra is felkerült. Nagyon szerettem olvasni A meztelen Julietet, szerettem a hangulatát, a többrétegű történetet és hatalmas mázli, hogy a filmadaptáció miatt új borítóval is megjelent, mert az elsővel vallatni lehet. A filmet még nem láttam, és egy rendes könyvkritikával is adós vagyok még, de ami késik, nem múlik.

5. André Aciman: Szólíts a neveden

covers_474253.jpg

A Szólíts a neveden az egyik legjobb dolog volt számomra 2018-ban, mindegy, hogy a könyvről (kritikám), vagy a filmről van-e szó.

4. Becca Prior: Festett testek 2.

covers_488678.jpg

A Becca Prior egy írói álnév és egy magyar írónő rejtőzik mögötte, így a Festett testek 2. az elején emlegetett második magyar regény ezen a listán. Az írónő már évek óta folyamatosan alkot és sikeresen meg is vetette a lábát, mint erotikus/romantikus LMBTQ könyvek írója. Egyrészt nagyszerű, hogy végre itthon is jelennek meg ilyen témájú könyvek (és már nem is Prior az egyetlen!), másrészt nem csak az újdonság varázsa miatt jók az írónő írásai. A Festett testek már a második könyvsorozata, amely eleinte még csak egy tipikus romantikus sorozatnak tűnt, de aztán gyorsan kiderült, hogy mekkorát tévedtem. Ide a listára a 2. részt muszáj volt betennem, mert ennél a könyvnél jöttem rá, hogy Becca Priorral tényleg számolnom kell a jövőben. Zseniális karaktereket vonultat fel, remekül kezeli a drámát, és kerüli a sablonosságot, nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, ill. a korábbi regényei is várólistára kerültek nálam.

3. Becky Albertalli: Simon és a homo-sapiens lobbi

covers_381815.jpg

Ez volt a kedvenc ifjúsági regényem idén, tényleg megfilmesítésre termett és nem csak az LMBTQ címke miatt. Szórakoztató, aranyos történet, ami nagyon olvastatja magát. Azt hittem öreg vagyok már a tinidrámához, de ezt szinte végig vigyorogtam és nagyon imádtam. Az ifjúsági kategóriában nem nagyon rúghatott labdába mellette más, talán csak ez.

2. Sarah Perry: Az essexi kígyó

covers_457373.jpg

Nem szokásom a külcsín miatt magasztalni egy könyvet, de a XXI. század kiadó eszméletlenül gyönyörű köteteket jelentet meg az utóbbi időben. Az essexi kígyót még kézbe fogni is öröm és mint A meztelen Julietet, ezt is imádtam olvasni. A történet egy misztikus, viktoriánus dráma érdekes karakterekkel és olyan gyönyörű nyelvezettel, amihez foghatóval ritkán lehet találkozni. A tájleírásokat legszívesebben galériákban mutogatnám.

1. V. E. Schwab: A fényigéző

covers_490518.jpg

Hát igen, idén is V. E. Schwab került nálam az első helyre, ahogy tavaly is. Akkor még a trilógia első része volt soron, most pedig az utolsó, harmadik. Sokáig halogattam A mágia árnyalatai befejező kötetének olvasását, végül karácsonyi olvasmány lett belőle és hát megérte várni rá. Fantasy a legjavából, lebilincselő ötletek és történet, nagyon eltalált szereplők. Ráadásul nem félt olykor komor lenni és természetesen ne felejtsük ki a vérmágiát, ami aztán meglódítja az olvasó képzeletét. Maradt bennem hiányérzet, mert szerintem bőven van még ebben a világban elmesélni való (az a kalózpiac is mekkora volt már!), de máskor mindig azért fintorgok, hogy az író nem képes elszakadni a teremtett világától, úgyhogy igyekszem megelégedni ennyivel. Alig várom, hogy újraolvassam majd, ha enyém lesz a világ minden ideje. Ja, és még FilmBaráth is szerette!

 

(Borítókép forrása)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3014519000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása