"Szuperhősök márpedig minden hétévesnek járnak. Ez már csak így van. És aki esetleg nem ért ezzel egyet, az tulajdonképpen teljesen hibbant." Nem rossz kezdés, ugye? Figyelemfelkeltő és frappáns. A folytatás pedig maga a tökély csaknem 400 oldalon keresztül. Tanítva szórakoztat ez a fantasztikus könyv, amely gyereknyelven meséli el, hogyan lehet feldolgozni a gyászt, de olyan lebilincselő stílusban, hogy a felnőttek is azonnal belefeledkeznek, mert letehetetlen. Sírva nevetős alkotásról van szó, amelynek olvasása közben folyamatosan folytak a könnyeim, hol a bánattól, hol az örömtől. Visszaadja a hitünket a mese gyógyító erejében Fredrik Backman műve, imádunk elveszni Miamas fantáziabirodalmában, hiszen annyival érdekesebb, mint a hétköznapi élet, amelynek része a születés és a halál, és ezt bizony egy hétéves kislánynak is meg kell tanulni, de hála a csodálatos nagymamájának, olyan módon, amely nem károsítja a kis lelkét. Kötelező darab!

Elsa majdnem nyolc éves, és különleges szimbiózusban él nagymamájával, aki nem kicsit extravagáns személyiség. Sajnos a rák még nála is erősebb, legyőzi a betegség. Azonban nem hagyja, hogy imádott unokájának durván kelljen szembesülnie a valósággal, ezért halála előtt megígérteti vele, hogy kézbesít jó pár levelet, amelyben bocsánatot kér mindenkitől, akit életében megbántott. Elsa teljesíti a kérését, mesés kalandokba keveredik, amelynek során megismeri nemcsak nagymamája múltját, hanem annak a háznak a lakóit is, ahol él, lassan, de biztosan megérti az összefüggéseket a mesék és a hétköznapok szerepelői között, miközben szinte észrevehetetlenül, de elvégzi a gyászmunkát is.

Fredrick Backman svéd író 2012-ben írta meg első könyvét Az ember, aki Ovénak hívnak címmel, és elsőre bestsellert sikerült alkotnia, nemcsak hazájában aratott elsöprő sikert, hanem világszerte is, még film is készült belőle. Ehhez nekem nem volt szerencsém, de kíváncsian várom azoknak a véleményét kommentben, akik olvasták. A nagymamám azt üzeni, bocs a harmadik könyve, és szintén nagyon szerették az olvasók, nem véletlenül, kiváló darabról van szó, amelyben csúcsra jár az abszurd humor, és bár alapvetően nagyon szomorú az alaptéma, mégis folyamatosan azon kapja magát az olvasó, hogy fülig ér a szája a nevetéstől.

Nincs könnyű helyzetben az a kislány, akinek elváltak a szülei, akik mindketten új családot alapítottak, édesanyjával él, és nemsokára megszületik a féltestvére. Elsa különc gyerek, a többiek kiközösítik, folyamatos atrocitások érik, ezért érthetően nem a való világban érzi jól magát, hanem abban a nagymamája által kitalált Miamasban, amelyben csodálatos lények keverednek fantasztikus kalandokba. Azonban az oda vezető utat nem találja már a nagymama halála után, hosszú utat kell megtennie, amíg kinyomozza a mesék mögött rejlő igazságot, és megismeri azoknak az embereknek a történetét, akikkel egy házban lakik. Változatos karakterekkel dolgozik az író, akad itt alkoholista pszcihológusnő, háborús traumában szenvedő egykori katona, elviselhetetlen házbizalmi, perfekicionista anyuka, sportmániás mostohaapuka, nem kicsit autista apuka, szindrómás kisfiú, morcos taxis, és egy hatalmas kutya, aki valójában egy wors (olyan lény, ami minden, amit valaha láttál, de mégsem láttad még soha). A könyv végére természetesen kiderül, hogy melyik mesealaknak felel meg a valóban élő személy, akik mindannyian kötődnek valamilyen módon a nagymamához. Kiválóan építi fel a történetet az író, meglepő csavarokkal, élmény Elsával együtt felfedezni az összefüggéseket.

Miamas, Miploris, Mirevas, Miaudacas, Mimovas, Mibatalos - elvarázsolt helyek, amelyeket hiába keresünk a térképeken, hiszen Elsa nagymamája fantáziájának szüleményei, mégis ismerősek, hiszen a jelentésük szeretet, gyász, álom, tánc, harc. Mindegyiknek megvan a megfelelője a való életben, de olyan mesékkel körítve ismeri meg a tartalmukat a kislány, amely az ő gyermeki nyelvén beszél. Érdekes megfigyelni, hogyan lesz a kívülálló kislánynak egy igazi családja, milyen okosan vezeti át a nagymamája a mesék világából a valóságba, hogyan óvja, védi meg attól, hogy sérüljön a lelke, és mégis megtalálja a helyét a világban akkor is, amikor már nincs mellette. Nagyon sokrétű a történet, amelyben jól adagolja az író a humort, az érzelmeket, a szomorúságot és a vidámságot, csodálatos mesevilágba vezet el bennünket, de nem kímél meg bennünket a hétköznapok tragédiáitól sem. Élmény olvasni a sorokat, nagyon eredeti a stílus, olvastatja magát a szöveg, ezt a könyvet nem lehet több részletben elolvasni, érdemes akkor nekiállni, amikor tudunk magunknak elegendő időt szakítani, ellenkező esetben nagyon meg fogunk csúszni a feladatainkkal (tapasztalat).

Mellbevágóan jó könyv, sehol sem bicsaklik meg a történet, tökéletesen végig van vezetve a mesevilág és a valóság közötti összefüggések felfedezése, sokszor fáj, amit olvasunk, de nagyon szép leckét kapunk abból, hogy az olyan fontos dolgok, mint a születés és a halál az élet természetes részei, a gyászt fel kell dolgozni, és ehhez minden segítséget meg kell adni egy kisgyereknek, hogy ne sérüljön a lelke. Mindenkinek ajánlom, aki hisz a mesékben, és azoknak is, akik azt hiszik, már kinőttek belőle, mert nagyon gyorsan rá fognak jönni, hogy mekkorát tévedtek. Backmannak üzenem, hogy köszi és bocs, hogy a többi könyvére még nem volt érkezésem,  előbb-utóbb pótolni fogom ezt a hiányosságomat!

10/10