Másodvélemény: Gyilkos mulatság / Murder Party (2007)
2016. július 10. írta: szkristof92

Másodvélemény: Gyilkos mulatság / Murder Party (2007)

Werewolfrulez kritikája a filmről itt olvasható. Jeremy Saulnier elmondhatja magáról, hogy igencsak jó irányba fordult a karriere. Az elmúlt 3 év leforgása alatt ismeretlen amatőrfilmesből, a a kortárs amerikai film egyik legizgalmasabb rendezőjévé vált és tegyük hozzá ezt eléggé megérdemelt módon,…

Csokoládé / Chocolat (2000)
2016. július 10. írta: FilmBaráth

Csokoládé / Chocolat (2000)

  Forró csoki, chilivel. Az első korty az ismerkedésé, az alapízeket érezzük a szájpadlásunkon. A második után már mélyülnek a zamatok, a harmadik után már minden mindegy, mert teljesen elmerülünk az ízorgiában. Lasse Hallström filmjének megtekintése során pontosan ezt a…

Palackposta / Flaskepost fra P (2016)
2016. július 09. írta: FroG

Palackposta / Flaskepost fra P (2016)

Sokat elmondd egy trilógiához való viszonyomról, ha az adott filmekből az egyiket betettem az aktuális "látnod kellett volna" - listába (ide), a másik pedig még annál is erősebb osztályzatot kapott (itt olvasható a kritika) , ugyanakkor ebből adódóan a Nyomtalanul és a…

Ronin (1998)
2016. július 07. írta: FilmBaráth

Ronin (1998)

  Ronin: gazdátlan szamuráj, akit más árulása tett tönkre. Nekem mégsem egy japán harcos képe ugrik be elsőre, ha meghallom ezt a szót, hanem egy überállat autósüldözési jelenet, amelyet még ennyi év után sem tudtam elfelejteni, pedig nem mostanában láttam a tatabányai…

Könyvkritika: Czető Bernát László: Veszettek (2015)
2016. július 06. írta: danialves

Könyvkritika: Czető Bernát László: Veszettek (2015)

  "Czető Bernát László műve fikció. De a mai magyar valóság tükröződik benne." A könyv sommás ajánlószövege remekül megfogalmazza, mi hiányzott a Veszettek filmverziójából, amely éppen a hitelességet áldozta fel a hollywoodi dramaturgia oltárán. Éppen ebből kiindulva gondoltam úgy, hogy teszek…

Csontok és skalpok / Bone Tomahawk (2015)
2016. július 06. írta: danialves

Csontok és skalpok / Bone Tomahawk (2015)

Ahhoz képest, hogy a western elvileg halott műfaj lenne, az utóbbi időben úgy tűnik, még pislákol benne valami élet, csak éppen azt a mainstreamen kívül kell keresni. A Bone Tomhawk (egyelőre) még mozipremierig sem jutott el, így valószínűleg nem is lesz belőle korszakalkotó…

süti beállítások módosítása