Az elmúlt két hét a nagyot ígérő filmekről szólt: saját bevallásuk szerint minden idők egyik legfélelmetesebb horrorja és Ang Lee korszakalkotó mozija is bemutatkozott, de kaptunk ízelítőt egy bizarr dokumentumfilmből, egy annál is elmebetegebb Kevin Smith-darabból, valamint a Sicario írójának legújabb munkájából. A legnagyobb dobásokat pedig még nem is említettem.
Nem tudom, mi értelmeset tudnék írni az Inferno előzeteséről úgy, hogy még egy Dan Brown-adaptációt sem voltam képes végignézni (a könyveket meg inkább hagyjuk is), mert én éppen ugyanazt a közhelyes miszticizmust és szenzációhajhászást látom ebben a filmben is, mint azokban. Viszonylag kevés Budapest, jó sok világvége-fenyegetés, és még több apokrif legenda - a szerző rajongói valószínűleg nem fognak csalódni, a mozi célja pedig minden bizonnyal nem is több ennél.
Az biztos, hogy magabiztosságért nem kell a szomszédba mennie a The Woodsnak, amely már az előzetesben is minden idők egyik legfélelmetesebb filmjeként és a horror forradalmasítójaként hirdeti magát. Azt leszűrhetjük már ezekből a képsorokból is, hogy az alkotást határozottan máshogy brandelik, mint a már az előzetest is jumpscare-ekkel teletömő futószalag-horrorokat (ld. pl. Lights Out), és ha ehhez hozzáveszem, hogy a The Guest alkotópárosa követte el a The Woodsot, talán lehet valami igazság ezekben a szuperlatívuszokban...
Jon Lucas és Scott Moore nem tudom, meddig tud még megélni a Másnaposok örökségéből (amelynek végleges verziójához láthatóan nem sok közük volt), de úgy néz ki, a producereknél és a közönségnél is elég bedobni ezt a varázsszót. A Bad Moms humorával sem lenne semmi baj, de láthatóan megelégszik azzal, hogy bedob néhány korhatáros poént, néhány, csak a hollywoodi fejekben létező szituációt (melyik univerzumban mérik le azzal valaki anyaságát, hogy saját maga készíti-e a fánkot?), ebből pedig összegyúr egy közhelyes filmet. Jó eséllyel nem ez lesz az év komédiája.
Justin Kurzelben nem csalódtam, a Macbeth után ismét egy olyan filmet hozott létre, amelynek már a trailere bármelyik képkockáját is ki lehetne tenni poszterként a falra. És a Macbeth után mintha ismét egy olyan filmet alkotott volna, amelynek ezen kívül sok érdeme nem lesz - legalábbis az előzetes alapján sok minden nem derült ki arról, mi fog történni az adaptációban azután, hogy megteremtette a játékok alaphelyzetét és hangulatát. Csak nehogy a videojáték-feldolgozások átka ezúttal is beigazolódjon...
Még most sem tudom eldönteni, hogy amit alább láthatunk, az egy döbbenetesen eredeti dokumentumfilm, vagy egy vérprofin felépített trollkodás, de a legjobb az, hogy akármelyiket is takarja a Tickled koncepciója, garantáltan egy utánozhatatlan dokumentumfilmes élményben lesz részünk. Meg eleve ki ne akart volna többet megtudni a versenyszerű csiklandozás világáról?
És ha azt hitted, hogy a Ticklednek hála megvolt a hét legbizarrabb előzetese, még bizonyára nem láttad, mivel készült Kevin Smith. A Yoga Hosers bemutatóját nehéz szavakkal leírni, de az biztos, hogy életemben először azt is megbántam, hogy egy filmre 2 percet áldoztam...
Billy Lynn's Long Halftime Walk
Ang Lee a Pi élete óta nem hallatott magáról, hogy aztán egy olyan alkotással jelentkezzen, amely legalább akkora hatással lesz a filmiparra. Legalábbis papíron: a Hobbit-filmekből megismert HFR-technológiával olyan élményt szállít, amely "korábban nem látható módon mutatja be a háborút" és szembemegy Amerika elképzeléseivel a konfliktusról. Azért muszáj ezt leírnom, mert az előzetesen ez a legkevésbé sem látszik: egy szokásos iraki háborús PTSD-szenvelgés képét mutatja, amelyben lesz pár giccses tanulság hősiességről és a háború borzalmairól. Ettől függetlenül bízom benne, hogy Lee ennél többre képes, és nem csak marketingblöff műve korszakalkotó jellege.
Ha a Batman Superman ellent és a Jane Got a Gun-t veszem, Ben Affleckre és Gavin O'Connor rendezőre is nagyon ráfér már egy jó film, a The Accountant pedig éppen ezt ígéri. Kapunk egy kellően sajátos (anti)hőst, akinek a jellemvonásait ha az akciójelenetekbe is át tudják emelni (ld. The Equalizer), akkor megkockáztatom, minden nagy mutatvány nélkül is egy kellemes akció-krimit láthatunk majd. Affleck pedig talán már az Oscarra is edz ezzel az alakításával?
A Sicario írója, Taylor Sheridan már idén új filmmel jelentkezik, ezúttal Denis Villeneuve nélkül, de egy hozzá méltó utóddal: a Hell or High Watert David Mackenzie, a Perfect Sense és a Starred Up direktora fogja rendezni. Azaz remélhetőleg egy hasonlóan érdekes kérdéseket boncolgató alkotással gazdagodunk, amelyet Mackenzie érzékenysége csak még hatásosabbá tehet majd. A cannes-i versenyszereplés pedig már egyértelműen jelzi is, hogy nem egy B-kategóriás heist movie-ra kell számítanunk.
