Alapvetően kevés ifjú titán igyekszik helyreállítani az akciófilmek megtépázott méltóságát, néhány Gareth Evans-típusú zseni helyett így kénytelenek vagyunk a rutinosabb alkotókra figyelni (már persze amikor éppen nem okoznak ők sem csalódást). Így aztán a Greegrass-Damon páros összeállásán örömködünk, várjuk a következő Liam Neeson-zúzást, ezen a vonalon továbbhaladva pedig Antoine Fuqua és Denzel Washington legújabb kollaborációját, amely sok szempontból nem is okoz csalódást. Néhány szempontból viszont igen.
Bob (Denzel Washington) nappal egy barkácsáruházban dolgozik, éjjel pedig egy környékbeli kávézóba vonul le klasszikusokat olvasgatni. Itt fut össze Alinával (Chloe Grace Moretz), aki az orosz maffia kurvájaként dolgozik. Amikor egy alkalommal stricije csúnyán összeveri a lányt, Bob megsajnálja, és elhatározza, segít neki. Még akkor is, ha ehhez egyedül kell szembeszállnia egy óriási bűnszövetkezettel.
Furcsa kettősség tapasztalható A védelmezőben: kreatív, de mégsem mondható újszerűnek. A forgatókönyvben csupa előre látható esemény követi egymást, aki látott már élete során "egyedül a maffia ellen" jellegű alkotásokat, azt különösebben talán nem is fogja lekötni. De a szkript mégis mindent megtesz azért, hogy elkerülje a kliséket: hosszas tűzpárbajok helyett a főszereplő puszta kézzel vagy (végül szó szerint) barkácsmegoldásokkal küzd, nincs fárasztó túszjátszma, a hangulatot egy leheletnyi cinikus humor fűszerezi és még a párbeszédek is szellemesek.
Erre szükség is van, mert a cselekményben sokkal nagyobb hangsúlyt kap az agyatlan zúzásnál, hogy hogyan próbálnak Bob és az ellenfelei egymás eszén túljárni. A Bourne-filmeket idéző trükkök és kreatív megoldások, illetve a felek közti feszültséget egyre fokozó párbeszédek sikeresen el is lopják a showt az akciójelenetektől, amivel azért is üt két legyet egy csapásra a film, mert utóbbiak kapcsán sok pozitívumot nem tudok felhozni. A kevés számú, és jellemzően másodpercek alatt lerendezett küzdelmek többnyire kapkodó és követhetetlen masszák, amelyekben igazán csak a kompromisszummentes brutalitás és a már fent említett ötletesség értékelhetők. A látvány kifejezetten jellegtelen, annak fényében pedig igazán csalódást keltő, hogy Fuqua operatőrnek most is az Oscar-díjas Mauro Fiorét hozta magával.
Fuqua egyben mindent megtesz azért, hogy műve iszonyatosan menőnek nézzen ki, amely igyekezetet bőven lehet visszataszítónak is találni helyenként, de ha átadjuk magunkat az élménynek, akkor észbontóan szórakoztató filmmé tud válni. Ehhez jön még Harry Gregson-Williams pazar zenéje, de a soundtrack egyértelmű fénypontját mégsem ő szállítja, hanem ez a Zack Hemsey szám.
Összességében azt mondanám, hogy A védelmező nem haladja meg egy egyszernézős akcióthriller színvonalát, nem is hoz feltétlenül újat a műfajba, azonban rengeteg olyan megoldása van, amelyek miatt mindezek ellenére frissnek hat. Így nézve pedig ha nem is messzire, de alapvetően azért kiemelkedik a kortárs akciófilmek közül.
7,5/10
