Van egy nagy gondom a gyerekeket gyilkosként és gonosztevőként beállító filmekkel. Baromi nehezemre esik felfüggesztenem a kétkedést magamban, amikor azt látom, hogy 8-12 éves kölykök terrorizálnak/ölnek meg felnőtt embereket. Kényelmetlenül feszengeni kezdek a székben, és határozottan viszket a tenyerem. Egyre inkább hatalmába kerít az érzés: én bizony egy jókora csicskalángossal azonnal véget vetnék egy ilyen kis gonosztevő pályafutásának. Ez nem vonatkozik arra az esetre, amikor a természetfeletti is bejátszik a képletbe (pl. Elátkozottak faluja), hiszen ha egy kölyök az akaraterejével ölni tud, akkor én sem szólok egy szót sem. De olyankor, amikor az adott kis pokolfattyú csak a vak szerencsének és a felnőttek hanyagságának köszönhetően olt ki emberéleteket, bizony nem mindig tudom objektíven értékelni az adott filmet. Ennek fényében érthető, hogy kissé zavarban vagyok az Eden Lake-féle mozik értékelésével kapcsolatban.
Nos, a The Boy című friss horror/thriller pont egy 9 éves fiú pszichopata gyilkossá válásáról szól. A Ted nevű kiskrambó egy világ végi - gyakorlatilag csődközeli állapotban vegetáló - motelben él, amit az apukája üzemeltet. A srác annyira egyedül van, annyira unatkozik, annyira meg nem értett módon látja a világot, hogy elkezd játszani élettel és halállal. Bevett pszichopata szokás szerint először állatokkal végez, utána pedig ki akarja próbálni, milyen lenne egy ember életét kioltani.
Craig William Macneill forgatókönyvíró-rendező jelen alkotása saját, Henley című rövidfilmjének egész estés mozivá álmodott verziója. Szerencsétlen módon ez a felduzzasztottság érződik is a filmen: a tempó csigalassú, ezzel szemben a történet abszolút nem szövevényes, inkább soványnak mondható. Ennek fényében elég ha annyit mondok, hogy az Inherent Vice két és fél óráját rövidebbnek éreztem, mint a The Boy 105 percét... erre a hatásra az is ráerősít, hogy direkt horrort (gore, ijesztgetés, stb.) szinte nem is kapunk a filmtől, inkább csak a nyomasztó, illetve feszült hangulat megteremtésében jeleskedik a mű.
A ritmussal szemben a film külsőségeire viszont egy rossz szavam sem lehet. Mind a Tedet alakító Jared Breeze gyerekszínész, mind az apukát megformáló David Morse, mind pedig a motel egyik titokzatos lakóját játszó Rainn Wilson nagyszerű teljesítményt nyújt. A képi világ letisztult, a fényképezés nagyszerű, a vágás is profi. Az érdekesen hangszerelt, minimalista zene hihetetlenül feszült lett, nagyon tetszett, bennem valahogy egy ősi, primitív törzs vallásos szertartását idézte fel.
Az alkotás belső értékei is pozitívnak tekinthetőek. Bár az alapvető mondanivalójával - mely szerint ha egy gyereket ingerszegény környezetben hagynak, és nincsen anyja, nincsenek barátai, hamar levetkőzi az erkölcsi korlátokat, visszasüllyed egyfajta sötét, ősemberi állapotba, és az erőszak nyelvén keresztül kezd el kommunikálni a külvilággal - nem feltétlenül értek egyet, ám a következetesen végigvitt gondolatiság, és az alkalmazott szimbólumok (pl. szarvasagancs és lángok, mint egy tudatára ébredő ördögfióka attribútumai) mindenképpen tiszteletre méltó produkcióvá teszik a filmet.
De sajnos ott van a bevezetőmben említett bosszantó oldal, ami mellett egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül. Ebben az alkotásban tipikusan annak az esete forog fenn, hogy a gyerekszereplő azért tud gyilkolni, mert hihetetlen nagy szerencséje van, és körülötte a felnőttek hanyagok, figyelmetlenek, alszanak és/vagy részegek. Ha egy fiú egy-két emberrel tud végezni ilyen módon, azt még fel tudom fogni, de itt nem csupán ennyiről van szó. Ehhez kapcsolódóan számomra rettenetesen zavaró volt a film végi megoldás, ennél sokkal ügyesebben is meg lehetett volna írni a finálét. Bizonyára csak az én szűklátókörűségemet bizonyítja, hogy ezeken a dolgokon fennakadok, de muszáj volt leírnom, mert ez nálam sokat rontott az élményen.
Biztos lesznek olyanok, akik szerint alulértékelem ezt a mívesen kivitelezett alkotást, és aránytalanul felnagyítom a hibáit, de egyszerűen nem tudnék a tükörbe nézni, ha több pontot adnék rá. A közelmúltban készült, gyermekkaraktereket központba helyező horrorfilmek közül nekem az osztrák Ich seh, ich seh és a belga Welp is jobban tetszett, nektek is inkább azokat ajánlom.
6/10
A film teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán megtalálható.
