Az igazság az, hogy régen írtam ide bármit is. Két kisgyerek mellett átrendeződik az ember élete. Megváltozik a fontossági sorrend és természetesen így van ez rendjén. Sok minden mellett a filmnézési szokásaim is megváltoztak és többnyire az éjszakai órákra korlátozódtak. De még így is volt/van egy pár film és sorozat, amely képes volt magával rántani. Így volt ez a csöppet sem ma készült Mr. Robottal is. Egy IT biztonsággal foglalkozó podcast hívta fel a figyelmem erre a négy évados sorozatra. Mondanom sem kell, hamar beszippantott a maga titokzatos, erősen depresszív hangulatával. Elmondhatom, hogy számtalan álmatlan éjszakát okozott ez a történet. De nem csak azért, mert egymás után lenyomtam vagy öt részt, hanem mert rendesen járt az agyam a történet mondandóján, társadalom-kritikai eszmefuttatásain. A téma sem volt idegen számomra, hiszen a járvány kezdetét követően önszorgalomból magam is elkezdtem a programozóvá válás nehézkes útját. Jelen sorok írásakor már elmondhatom, hogy egy három éves terv végére érve elhagyhattam eddigi pályámat és már több mint egy hónapja IT területen munkálkodom. Távol vagyok attól, hogy etikus hackernek nevezzem magam. De jó volt úgy nézni ezt a sorozatot, hogy a tanulási folyamat közben egyszer csak érthetővé vált a sorozatban használt szakzsargon. Nem estem kétségbe,amikor DDoS támadásról beszéltek, vagy éppen malware-t telepítettek. De a honeypot kapcsán sem a Micimackó jutott az eszembe. Ami viszont kétségtelen, hogy a fiatal hacker életét bemutató sorozat azok számára is meghatározó élmény lehet, akik köszönik szépen, de nem kérnek a programsorok és terminálok bonyolultnak tűnő világából.
Elliot Alderson egy kiberbiztonsággal foglalkozó cégnél dolgozik, azonban van a fiatal etikus hackernek egy titkos élete. Esténként csöppet sem legális módon a kibertérben száll szembe a netet elárasztó bűnözőkkel. Elliotnak sajátos véleménye van mindenről, külső szemlélőként kényelmesen el van saját világban, ám egy nap, amikor a cége által védett óriás vállalatot az E Corp-ot hacker támadás éri,minden megváltozik. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy Mr. Robot nevű hackerrel és társaival az fsociety csoporttal szembeszáll a világot uraló nagyhatalommal.
A sorozat egyáltalán nem mai darab. Az első évad legelső epizódját 2015 májusában láthatta az amerikai közönség. Az igazán kiemelkedő nézettséget produkált első évad után már sejthető volt, hogy több díj várományosa lesz a mentális betegségekkel küzdő hacker sztorija. Ez végül így is lett, de emellett a szakma elismerését is kivívta a cseppet sem szokványos témával dolgozó történet. Ugyanis életszerűen és pontosan kerül bemutatásra az IT ezen területén használt technikák és módszerek alkalmazása. Persze egy kis hollywoodi gyorsítással megfűszerezve, hiszen egy valós kibertámadás nem férne bele az adásidőbe. Azonban a sorozat csak egy része a billentyű csattogás és a terminálos műveletek misztikus összképe. Ez a történet sokkal több ennél. Igazán erős kimagasló színészi teljesítményt nyújtó gárdája néha képes a valósággal egyenértékűvé tenni a történet képzelt világát. Ott van a zseniális Rami Malek, aki annyira eggyé vált Elliot Alderson szerepével, hogy (legalábbis én) minden filmjében a kapucnis hacker képében látom. És ha már ez a legendás pulcsi képbe került. Rami olyan jól ragadta meg a hacker szubkultúra majd minden sztereotípiáját és kliséjét, hogy egy percre sem vált komikussá vagy hiteltelenné a Kali Linux előtt ülő programozó képe, aki otthon fúrógéppel esik neki a végleg törölni kívánt HDD-nek.
A színészek közül kiemelném még Christian Slater-t, aki Mr. Robot szerepében annyira remek alakítást nyújtott, hogy 2016-ban Golden Globe díjjal jutalmazták televíziós sorozatban játszó férfi mellékszereplőnek járó kategóriában. Mr Robot karaktere az, aki olyan szintű fejlődésen és érzelmi váltáson megy keresztül, hogy régen láttam utoljára ilyen mérvű átlényegülést. A legzseniálisabb a dologban, hogy mindez úgy történik az évadok alatt, hogy maga a karakter igazából semmit sem változik. A spoiler riasztóm veszettül sípol, szóval csak annyit, hogy a fentebb említett változások nem a karakterben, hanem a nézőben történnek. Hihetetlen módon minél többet tudunk meg a karakterről, annál jobban kezdjük el utálni a sokat megélt hackert. De a sorozat végére teljesen átértékelődik a léte, s egyfajta önmegváltással ismét fontos, majdnem már pozitív szereplővé válik. A történet női alakjai is fantasztikusak. Ott van mindjárt Darlene, az önmagával és a világgal folyton folyvást hadban álló hacker lány, akit biszexuális hajlama miatt eleinte nem tudtam hova tenni. Kicsit tartottam ettől a vonaltól, hiszen manapság ez az LMBTQ téma, amolyan öncélú látvány elemévé vált az álomgyárnak. De azt kell mondjam, hogy ebben a filmben ez teljesen rendben van. Nem a drogfüggő lány az egyetlen, aki ebben a dimenzióban mozog a sorozatban. De az összes ilyen fajta szexuális irányultság kerek egészként jelenik meg a sorozatban. Mindegyik esetben reálisan, kellően megalapozottan jelenik meg a másság valamely formája. Az igazság az, hogy ez a téma annyira belefonódik a történésekben, hogy többet nem is igazán írhatok anélkül, hogy el ne spoilerezzek valamit. Amit persze nem szeretnék.
A színészek és a cselekmény mellett természetesen a sorozatnak van egyéb mondandója is. Nem túlzás azt állítanom, hogy ez a történet egy bizonyos ponton félelmetes. No de nem úgy, mint ahogy eddig megszoktuk. Nem szörnyektől vagy sorozatgyilkosoktól kell rettegnünk az események sodrában, hanem a való élettől. Az igazság az, hogy maga Elliot mondja ki nekünk a nagy igazságot: „Mindenki titkol valamit”. Saját titkaink az igazán félelmetesek és az, hogy online mennyire sebezhetőek vagyunk. A sorozat kimondja, hogy az emberek buták és nem törődnek igazából semmivel, amely valóban fontos lenne. Az igazság az, hogy a kényelmünk miatt feláldozzuk a magánéletünket és a társadalom kiüresedett marionettbábujaként foggal körömmel kapaszkodunk abba a rendszerbe, mely ilyenné tett minket. Úgy hangozhat, hogy magamévá tettem Mr. Robot és Elliot világnézetét, ami lehet valahol így is van. De ez valahol a sorozat manipulációja is, hiszen az első résztől kezdve egyfajta negyedik falat idéző technikaként meg van szólítva a néző is. A hacker több alkalommal is kifejezetten a nézőhöz beszél, ezzel téve még személyesebbé, a sorozat azon üzenetét, hogy „A társadalom bekaphatja”.
Nem szoktam különösebben foglalkozni egy sorozat epizód címeivel, de ez a sorozat ebben is zseniális megoldást mutat. Ugyanis minden rész címe felfogható egy fájlnévként, mely nagyon beszédes, amellett, hogy a hacker szubkultúrát szólítja meg, az elnevezés szimbolikus üzenettel bír az adott rész esetében. Így amikor az intro után bemondásra/kiírásra kerül, érdemes figyelni mit is akar jelenteni a fájl kiterjesztéssel végződő epizód cím. A másik ilyen különlegesség az a zene. Mióta először néztem bele ebbe a sorozatba. személyes zenei listám élén van az őrült hacker életét narráló album. Igazán mély érzelmekkel és a rétegre jellemző hangulati elemeket felvonultató számok még a munkámat is gyorsabbá és eredményesebbé tették.
A történet annyi rétegből és értelmezésből táplálkozik, hogy ezek elemzéséről könyvet lehetne írni. Mindemellett egyből el is venné a megismerés élményét a nézőtől, hiszen ezt spoilerezés nélkül megtenni lehetetlen. Annyit azonban elmondhatok, hogy ahogy haladunk előre az évadokban. egyre több réteg kerül leleplezésre és ahogy szegény Elliot elméje egyre jobban megborul egy teljesen más történet bontakozik ki az elsőre kigondolt hacker storyból. A világmegváltó kibertámadást felváltja a személyes családi dráma és a múlt tragédiáinak feldolgozása. Valahol a második évad végén egy kicsit el is laposodik a történet fő szála. De érdemes kitartani, mert a cselekményt lezáró események, melyek ismét a világ megváltására készülnek kihagyhatatlan élményt nyújtanak. Nem megszokott módon azonban a „végső döfést” maga a néző kapja. Aki a végjátékban döbben rá arra, hogy végignézett négy évadot és a főszereplőt nem is ismerte meg igazán.
10/10
