Danialves kolléga horror műfajról elmélkedő cikkének komment rovatában, és a soha be nem mutatott, slasher filmekről szóló rádiós podcastünkben (amit galád módon elnyelt Power kolléga makacs számítógépe, és amelyből kiderült volna, hogy szégyenszemre lövésem sincs Hitchcock munkásságáról) is felbukkant már az a téma, hogy a slasher műfaj jelenleg haldoklik. Sajnálatos módon az utóbbi pár évben szinte lehetetlen volt igazán eredeti és jó kaszabolós horrorfilmmel találkozni... egészen eddig. Horrorfanok, testvéreim, figyeljetek: az ínség véget ért, a belgák most megmutatják, hogy van remény a slasher számára!

Na jó, a Welp (avagy angolul Cub) névre hallgató belga film azért korántsem egy tökéletes alkotás, de a slasher filmek fantáziátlan, befásult, egykaptafa világában azért üdítő színfoltot jelent. Az erdőben táborozó és erőszakosan elhalálozó cserkészek története nem hoz Sikoly-szintű forradalmi újdonságokat a műfajban, csak egy kis egyéni ízt, de ebből épp eleget ahhoz, hogy a végeredmény emlékezetes legyen.

Miben más a Welp, mint mondjuk a Péntek 13-sorozat X+1-edik része? Egyrészt a gyilkos személyében. A slasher-hagyományok szerint általában a gyilkos egy titokzatos, nagydarab figura. Itt is az, de jelen esetben van egy segítője, egy fakéregből készült maszkot viselő, félvad kisgyerek. Specialitás még, hogy egy rakás trükkös, brutális csapda is a rendelkezésére áll a negatív hősünknek (hőseinknek), amelyek bevetése természetesen különféle változatos és véres halálnemeket eredményez. Aztán az áldozatok sem hétköznapiak: a cserkészvezetők meg a felnőtt szereplők még hagyján, hiszen felnőttek halálát már sokszor láthattuk a vásznon, de a 12 éves cserkészfiúk veszte azért már egy keményebb téma.

És a különlegességeknek még korántsem értünk a végére. A produkció egészen széles hangulati skálán játszik, hol vérkomoly és irtózat brutális, hol pedig groteszkül humoros - néhány nézőnek valószínűleg meg is fogja feküdni a gyomrát ez az ingadozás, és nem tudják majd hová tenni az alkotást. A karakterek is sajátosak, hitelesen ábrázolt, valódi személyiségjegyekkel rendelkező, élő-lélegző-hibázó figurák, akik között jól felépített és átgondolt kapcsolatrendszer van.

A főszereplő, a Sam nevű cserkészfiú sem egy egyszerű figura. Számkivetett, mind a kortársai, mind a legtöbb felnőtt körében. Megvetett mivoltának okáról csak részleges információkat tudunk meg. A játékidő előrehaladtával Samnek a félvad maszkos kisfiúval, Kai-jal egészen furcsa kapcsolata alakul ki: kicsit olyan, mintha a vad kölyök a kiscserkész sötét tükörképe lenne, aki már végképp elsodródott a civilizációtól. A film egyik hangsúlyos aspektusa annak a folyamatnak a bemutatása, mely során az alapvetően jó szándékú Sam az őt érő megaláztatások hatására egyre közelebb sodródik a lelkében megbúvó sötétséghez.

A történet sok ponton szándékosan homályos, bizonyos múltbéli eseményeket, tragédiákat csak találgathatunk. A néző képzeletének ad teret a direkt kétértelmű befejezés is. Biztos vagyok benne, hogy ez az "anti-szájbarágós" stílus sokakat fel fog hergelni, de nekem személy szerint megragadta a fantáziámat, én nem könyveltem el negatívumként.

Azt hiszem, a felvillantott szegmensek híven tükrözik azt az állításomat, hogy a Welp egy nem mindennapi slasher. Ha a felsoroltakhoz még hozzáteszem a néhol John Carpentert idéző zenét, a hangulatos természeti képeket, és az egészen korrekt színészi játékot (a gyerekek is hitelesek!), szerintem minden horrorrajongónak meghozom a kedvét ehhez a mozihoz. Ha újító ízű slasher filmet szeretnél, ezt nézd meg! Nem fog mindenkinek tetszeni - de sokaknak igen.

8/10

A Welp teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán