Örömmel számolhatok be arról, hogy egyszerre sikerült megtalálnom 2013 legjobb vígjátékát és minden bizonnyal legalulértékeltebb filmjét. Ezt az alkotást nem igazán kapta fel a közönség, és akik láttál, azok is inkább negatív véleménnyel voltak róla, amit én viszont a legkevésbé sem tudok feldolgozni.

Josh (Rafe Spall) és Nat (Rose Byrne) rövid ismeretség után házasodnak össze, annak ellenére, hogy rajtuk kívül igazán senki nem hisz ebben. (Innen származik a film - eredeti - címe.) Azonban idővel a szerelem sem elég ahhoz, hogy elfedje különbségeiket, főleg, amikor mindkettejük életében megjelenik a kísértés, Josh régi szerelmének (Anna Faris), illetve Nat jóképű ügyfelének (Simon Baker) képében.

Ez a darab gyakorlatilag tökéletesen folytatja a brit romantikus komédiák Richard Curtis-féle vonalát, enyhén durvább humorral operálva. (Ami nem meglepő, tekintve, hogy az író-rendező Dan Mazer Sascha Baron Cohen legfontosabb alkotótársa volt idáig.) Rendezőnk pedig nem erőlködik azon, hogy hosszadalmasan felépített poénokkal fárasszon minket, legtöbbször egy-egy egysoros vagy valamilyen vizuális humor is bőven elég. És bár egy-két geg mellémegy, néha Stephen Merchant karaktere túl van használva, a poénok remek prezentálása, és a főszereplő négyes kiváló játéka még ezekben a pillanatokban is elviszi a hátán a filmet. 

De a lényeg elsősorban az, hogy a kiváló humor mellett ez a mű egy olyan történetet is fel tud mutatni, amely akár drámaként is megállná a helyét. (Nem véletlenül emlegettem Richard Curtist.) Az alapkonfliktus nemcsak arra szolgál, hogy 90 percnyi sablont összegyűjtve keretet adjon a poénoknak, hanem eredeti megoldásokkal és saját mondanivalóval igyekszik szolgálni. (És szerintem nyugodtan mondhatom, hogy ez sikerül is.)

Hiába a teljes ismeretlenség, és a többnyire negatív vélemények, ez a produkció bizony a legjobb romantikus vígjátékok között érdemel helyet. Aki eddig nem nézte meg, az bátran tegyen vele egy próbát, sőt, pótolja mindenképpen.

8,5/10