A The Wailing révén már láthattunk idén egy horrort Koreából, és ha ehhez hozzáveszem azt, hogy még élénken él az emlékezetünkben a Snowpiercer, amely a Train to Busanhoz hasonlóan szintén a vonatot használta közegként egy hasonló típusú műhöz, mint valami rokonság rajzolódna ki a távol-keleti ország témaválasztásaiban. Ami az aktuális zombi-hájpot elnézve ezúttal kissé kiszámítható, de a Train to Busant nem is a műfaji örökséghez hozzáadott értéke, hanem a sajátos, keleti szemlélete teszi érdekessé.

Seok Woo (Gong Yoo) egy hétköznap reggel vonatra száll, hogy elvigye kislányát ex-feleségéhez. A magas beosztásba dolgozó férfi számára nagy kellemetlenség az utazás, ugyanakkor szeretne jó benyomást tenni gyerekére, akivel sosem tud elég időt együtt tölteni. Amikor pedig egy fertőzött nő ugrik fel a vonatra, és az egyik vagon utazóit megtámadva egy kisebb zombihadsereget gyárt, Seok Woo számára egy kiváló lehetőség adódik, hogy gyakorolhassa apaszerepét. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy nem csak az expresszen, de egész Koreában is kitört a zombiapokalipszis, így a szerelvénynek egyelőre nincs hol megállnia...

Mint a fentiekből is látható, nem ez az alkotás fogja új alapokra helyezni a zombifilmeket, sőt, ha nagyon kegyetlen akarok lenni, akkor a Train to Busan csak egy vonatos, a WWZ agyonszpídezett zombijaival támadó Night of the Living Dead, viszont mégis képes új színt vinni az egyre inkább túltelített műfajba. Az európai szemmel nézve polgárpukkasztó, az ázsiaiak számára azonban természetes brutalitás, a már-már komikusan elborult ötletek, az ezekhez kapcsolódó stíluselemek, illetve a vizuálisan nagyon alaposan megkomponált kifejezésmód joggal ad okot a Snowpiercerrel kapcsolatos párhuzamokra, még ha a koncepció okán ez inkább egy-egy beállításban, jelenetben manifesztálódik, és nem a teljes mű kinézetében. Továbbá a vonatot mint helyszínt is maximálisan kiaknázza a forgatókönyv, tökéletesen időzítve a zombis összetűzéseket a főszereplők számára.

A Train to Busan azon csúszik el, hogy nem elégszik meg annyival, hogy egy remek akció-thriller legyen, hanem igyekszik olyan motívumokat is magába foglalni, amelyek várhatóan kiemelik majd az egyszerű zsánerfilmek tömegéből. Azonban az önzés és az altruizmus ütköztetése (ami a kevésbé individualista ázsiai társadalomban valószínűleg erősebb felhangokkal bír, mint nálunk) csupán néhány közhelyes gondolatig jut, a szereplők egyéni drámái pedig még ennél is közhelyesebbek és kiforratlanabbak, ráadásul idő híján borzasztó didaktikusan vannak kommunikálva a néző felé. Ezeken a szakaszokon a thriller felfokozott tempója rendre megbicsaklik, a kényszerű, melodramatikus betétek pedig az atmoszféra kellemesen egyedi őrültségét is a kiszámítható giccs felé mozdítják el.

Nem feltétlenül igaz tehát a Train to Busanra, hogy jobban járt volna, ha a csak a műfaji elemek működtetésére fókuszál, de ahhoz, hogy a Fury Road vagy akár a Snowpiercer színvonalát megüsse, sokkal érettebb és profibb filmes eszközökkel kellett volna gondolatait a vérszomjas élőhalottak fenyegetései közé fűznie. Mindenesetre aki egy minőségi és a megszokottól eltérő, horrorelemekkel is fűszerezett akció-thrillerre vágyik, bátran tegyen egy próbát vele!

7,5/10

A Train to Busan teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán