Sokan várták ezt a kötetet magyarul, és én is beálltam a sorba, hiszen minden mitológiára épülő történetet szeretek, és a csodálatos borító alapján is egy varázslatos, meseszerű világot képzeltem el. Az ifjúsági pozicionálást ennél a könyvnél érdemes figyelembe venni a kategória minden jellegzetességével és bájával együtt, de felnőttek számára is szórakoztató a regény. A Könyvmolyképző Kiadó a „szívmelengető” szóval jellemzi a kötetet, és ha nekem egy szóban kéne megragadnom, hasonlót választanék: kedves. Ez a regény minden ízében kedves: a szereplők segítőkészek, bátrak, önzetlenek, odafigyelnek egymásra, és az egész nagyon pozitív hangulatú; tele van reménnyel. Ilyen történetekre pedig mindig szükség van.

A 16 éves Mina otthonát száz éve viharok pusztítják. A Tengeristen dühös, és haragját csak az igazi menyasszonya csillapíthatja, így a falu minden évben feláldoz egy lányt, hátha ő az isten vágyott arája. Amikor Mina bátyjának szerelme, Sim Cshong kerülne sorra, Mina feláldozza magát, és ő ugrik a tengerbe a lány helyett. A Szellemek Birodalmába kerül, ahol hihetetlen kalandok várnak rá egy titokzatos lord és barátai, valamint démonok, szellemek, istenek és istennők között. A szerelem is rátalál, és lassan ráébred, hogy a sorsa ahhoz köti, akihez tartozik.

A fülszöveg picit elspoilerezi a fő csattanót, én elolvastam, és így végig a fejemben volt, hogy a Lótuszház lordja, Sin körül nem stimmel valami. Ennek ellenére élveztem, ahogyan fény derült a titkokra, és igazán megható, hogy valójában a szeretet (és egy kívánság ereje) az, ami miatt beütött az „átok”. Mina nagyon könnyen kedvelhető főhős, bármit megtenne a családjáért és azokért, akiket szeret, és képes feláldozni a saját boldogságát egy nagyobb jóért. Sin elég tipikus mogorvapasi-karakter, akiről persze a végére kiderül sok minden; a Minával való dinamikája életszerű, jól működik köztük a kémia (a végzet fonala nélkül is). A mellékszereplők közül nagyon szerettem Namgit és Kirint (nem vagyok biztos a köztük lévő kapcsolat minőségében, mert a mély barátság mellett mintha romantikus vonal is elindult volna – hát, ha így van, legyenek boldogok!). Mina segítőinek kilétére viszonylag hamar rájöttem, ami az ilyen típusú, kevés szereplőt mozgató regények egyik hátránya, de sebaj, Dai és Maszk is közel került hozzám.

A borító remekül visszaadja a regény hangulatát: egy varázslatos, csodákkal, színekkel, illatokkal és különféle lényekkel teli kavalkád, ahol bármi megtörténhet. Az írói stílust kicsit szokni kell, és nekem a fordítás is néhol kicsit magyartalannak tűnt, de alapvetően gyorsan, haladósan olvasható a könyv. Az általam olvasott ázsiai regényekre általában jellemző a gyors témaváltás, és hogy (mondjuk az angolszász irodalomhoz képest) elég hirtelen oldódnak meg problémák, ez itt is így van (például Mina lelkének visszaszerzése), illetve a cselekmény néha mintha ötletszerűen bolyongana; ebbe bele kell rázódni, és itt a végére azért szépen összeáll a kép.

A regény legnagyobb erősségei a szerethető karakterek és a mesés setting, valamint számomra csodálatos megoldás volt, hogy a főszereplő egy mesélő – Mina nem átlagon felüli szépség, sem nem kiemelkedő tehetség, viszont bátor, önzetlen, imádja a történeteket, és tud mesélni. „Néha csak egy mesén keresztül lehet felfedni az igazságot.” Szép történet, ráadásul lezárt, kerek egész – szerintem érdemes belefeledkezni.

9/10

A kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.