Tavaly már láthattuk, milyen az, ha egy koreai rendező kezébe egy angol nyelvű filmet adnak, és én maximálisan meg voltam elégedve a végeredménnyel. És már akkor is felcsigázta az érdeklődésem ez a koreai-cseh koprodukció, már csak érdekes alapötlete révén is. Annál jobb ajánlólevél nem is kell egy filmnek, hogy az amerikaiak olyan sikítófrászt kaptak tőle, hogy csak brutálisan megvágva merték volna moziba küldeni. Tekintve, hogy  a magyar forgalmazók sokkal fontosabbnak tartják, hogy Justin Bieberrel, Herkules legendájával és Asylum-filmekkel kényeztessenek ilyen alkotások helyett, minket ez a veszély nem fenyeget, és nyugodt szívvel tölthetjük le és csodálhatjuk eredeti pompájában. Mert van mit csodálni rajta azért. 

Tudósaink egy remekül működő anyagot fejlesztenek ki a globális felmelegedés visszafordítására. A probléma csak az, hogy a levegőbe permetezett anyag annyira jól működik, hogy a világot egy újabb jégkorszakba taszítja. 17 évvel a katasztrófa után az emberiség maradéka egy örökmozgó vonaton húzza meg magát, mint az egyetlen élhető hely a Földön. Azonban a vonat végében nyomorgóknak egyáltalán nem tetszik, hogy az első osztályon a többiek luxusban élnek, ezért Curtis (Chris Evans) lázadást szervez a szerelvény meghódítására.

Bong Joon-Ho sorban pakolja egymás után a stílusosnál stílusosabb jeleneteket, és van valami tagadhatatlan egyediség a megoldásaiban és a film világában, amire csak az ázsiai filmesek képesek. Ennek is megvan azonban a hátulütője: néha már túl stílusos is akar lenni, Tilda Swinton karaktere, illetve jó néhány jelenet amolyan ázsiai módon nagyon túl van játszatva. Szerencsére az igen impozáns szereplőgárda többi tagjáról nem mondható el ugyanez, így összességében azért mégiscsak "európaibb" és visszafogottabb alakításokat láthatunk. Furcsa kettősséget árasztanak magukból a hatalmas és impozáns díszletek és a külső világ gyakorlatilag rajzfilmszerű effektjei, de itt is inkább előbbiek, és így a pozitívumok dominanciája jellemző.

Azonban az Elysiumot másoló alapszituáció és a szintről-szintre haladó harc sem tudja elvinni a sztorit a hátán sokáig. Szerencsére ekkor a forgatókönyv hirtelen felismeri, hogy lehetne kezdeni valamit az egész vonat misztériumával is, és ez eleinte jól is sül el. Aztán azonban rendezőnk mintha csak megrészegült volna a saját ötleteitől, újabb és újabb fordulatokat akar eldurrantani az addig relatíve egyszerűen haladó történetben. A válaszok azonban végül túlságosan is szövevényessé és logikátlanná válnak, miközben maguk a karakterek teljesen elvesznek a záporozó információk sokaságában.

A Snowpiercer tehát jó film, azonban a hirtelen érkező nagy revelációk között nem tud igazán emberi maradni. Túlságosan sok időt szán a koncepció felépítésére, és túl keveset a karaktereire, így inkább intellektuális, mint érzelmi síkon működik. És tulajdonképpen ilyen filmekből is nagy hiány van.

8/10