Az idei év (már megszokott módon ismét szegényes) vígjáték felhozatalának két darabját hoztam el ezúttal.
Iron Sky
Történetünk ott kezdődik, hogy egy Jarmo Puskala nevű finn ember egy éjszaka megálmodta a Hold sötét oldalán menedéket talált nácik sztoriját. A lehető legsztereotipikusabb módon mindezt szaunázás közben osztotta meg egy bizonyos Timo Vuorensolával, aki történetesen rendező volt, és kapva-kapott a lehetőségen, hogy egy filmet készítsen az ötletből. Azonban elég nehéz volt támogatókat szerezni egy ilyen projekthez, és végül a 7 és fél millió euróba kerülő produkció 10 százalékát a lelkes rajongók finanszírozták meg látatlanban.
Az előzetes vélemények alapján szinte naponta értek engem egymásnak teljesen ellentmondó vélemények, úgyhogy végül arra jutottam, muszáj megnéznem magamnak ezt a filmet (és itt a blogon most megmondani a frankót). A történet várható módon egy hatalmas agymenés, tele B-filmes karakterekkel és fordulatokkal, ugyanakkor meglepően jó és találó szatirikus humorral. A rendezés, operatőri munka vagy a filmzene viszont első osztályú, viszont amit ki kell emelnem, hogy a fent említett büdzséből olyan színvonalas CGI-t raktak össze, hogy sok 150-200 milliós produkció is megirigyelhetné. Ezen felül ami különösen megadja ennek a műnek a pikantériáját, hogy (finn alkotók kezéből nyilván) nem fél a lehető legkegyetlenebbül elbánni az USAval (SPOILER! legyen szó az amerikai elnök kampánya részévé váló nevetségesen átlátszó náci propagandáról, vagy az igazságos háborúval kapcsolatos freudi elszólásról), és a stáblista alatt futó képsorok kapcsán az fogalmazódik meg a nézőben, hogy a felszín alatt talán egy kicsit komolyabb alkotásról is van szó, mint az elsőre tűnt.
21 Jump Street
Schmidt (Jonah Hill) és Jenko (Channing Tatum) egymás szöges ellentétei voltak a suliban: előbbi a félénk, a társadalom által kivetett kockát testesítette meg, utóbbi viszont atletikus termetével (és az észbeli képességek hiányával) a népszerűségi létra csúcsán állt. A rendőrakadémiára bekerülve aztán rájönnek, hogy sokkal többre mennek, ha egyesítik erejüket, viszont amikor első bevetésükként egy gimi droghálózatába kell beépülniük, rájönnek, hogy a középiskolás élet nagyon megváltozott az eltelt 7 év alatt.
A történet már szinte untig ismert, egy-két apróságot leszámítva mondhatni egyszerű és kiszámítható is. Viszont a poénok nagy része nagyot üt (ez inkább a film első felére jellemző), és ami igazán feldobja a hangulatot, a két főszereplő remek játéka, ugyanis ennél a két színésznél tökéletesebb embereket nem is találhattak volna Schmidt és Jenko szerepére (és még a Johnny Depp cameoról nem is beszéltem). Viszont a többi karakter (némiképp kiszámítható módon) meglehetősen bugyutára van megírva, és a fordulatok miatt is nehéz lesz elvonatkoztatni a 80-as, 90-es évek egy kaptafára készült komédiáitól. Bár nem hiszem, hogy 2-3 év múlva emlékezni fogunk rá, a tavalyi vígjátékok közül bármelyiket veri és alapvetően nem fog csalódni az, aki egy kis röhögésre vágyik kikapcsolódásként.
