Future World (2018)
2018. augusztus 07. írta: Werewolfrulez

Future World (2018)

egy nem is olyan borzalmasan rossz posztapokaliptikus stílusgyakorlat

James Franco egy állat. Nemcsak arra gondolok, hogy egy időben a farkát mutogatta (majdnem) az Instagramon, szabadidejében elhízott lovakat fest, és hogy rendszeresen elalszik a vele készült interjúk alatt, hanem arra is, hogy Franco már évek óta ezerrel pörög, és egy csomó…

The Last Survivors (2014)
2018. július 11. írta: Werewolfrulez

The Last Survivors (2014)

Emberek = patkányok

A 2014-es keltezésű The Last Survivors című amerikai posztapokaliptikus akcióthriller a megjelenése idején néhány kisebb-nagyobb fesztiválsiker után hamar Blu-ray lemezekre, és ezzel együtt a feledés homályába merült - kevesen lehettek, akik egyáltalán hallottatok erről az alkotásról. A mostani…

Cargo (2018)
2018. június 22. írta: The Man Who Laughs

Cargo (2018)

A szállítmány neve: jövő

Kevés olyan alműfaja van a horrornak (vagy úgy magának a filmnek), amelyet az elmúlt évtizedek alatt olyan teljességgel sikerült volna kizsigerelni, mint a zombifilmeket. Mióta George A. Romero 1966-ban elsőként támasztotta fel az emberi húsra éhező holtakat, az élőhalottaknak gyakorlatilag már…

The Bad Batch (2016)
2017. szeptember 19. írta: Werewolfrulez

The Bad Batch (2016)

Félkarú-féllábú spirituális útkeresés a disztópikus sivatag mélyén

Ana Lily Amirpour rendezőnő Csadoros vérszívó című filmje megvolt? Tetszett? Gondolom összességében nem... de azért ugye fura és különleges volt? Na, a direktorhölgy második egészestése, a The Bad Batch legalább annyira zavarbaejtő és megosztó film lesz, mint amilyen a…

Resident Evil Maraton – Túl a csúcson
2017. január 27. írta: The Man Who Laughs

Resident Evil Maraton – Túl a csúcson

A sorozat első három részéről itt írtam Az ember azt hiheti, hogy egy sorozat negyedik részénél már nem érhetik túlságosan nagy meglepetések. Én is ezt hittem. A Resident Evil Cinematic Universe harmadik része után úgy éreztem, hogy most valami minimális fejlődés elindult a szériában, ám tíz…

Resident Evil Maraton - A kezdetek
2017. január 26. írta: The Man Who Laughs

Resident Evil Maraton - A kezdetek

Mikor meghívtak a Resident Evil széria hatodik részének sajtómeghívására, arra gondoltam, hogy kevés haszontalanabb dolgot tudok elképzelni, mint, hogy egy Resident Evil filmről írjak kritikát. Hiszen, az elmúlt tizenöt év és öt film alatt már mindenki pontosan tudja, hogy miként érez Paul W.S.…

Kiéhezettek / The Girl with All the Gifts (2016)
2016. október 03. írta: danialves

Kiéhezettek / The Girl with All the Gifts (2016)

Az egyre gyakrabban felmerülő kérdést, miszerint a néhány év leforgása alatt a popkultúra egyik meghatározó részévé vált zombimitológiát meddig lehet még facsarni, rendre azzal a válasszal zártam rövidre, hogy a kreatív alkotók mindig meg fogják találni, hogyan lehet még…

Zsarátnok / Embers (2015)
2016. április 19. írta: danialves

Zsarátnok / Embers (2015)

A filmet a  Titanic Filmfesztivál keretében volt lehetőségem megtekinteni. Mindig is szerettem azokat a posztapokaliptikus filmeket, amelyek képesek voltak kitörni a klasszikus világévge-szcenáriók fogságából (nem véletlenül van róluk egy 10-es listám is), éppen ezért a…

The Survivalist (2015)
2016. április 16. írta: danialves

The Survivalist (2015)

Ha azt mondom, hogy a The Survivalist egy posztapokaliptikus mű, bizonyára mindenkinek megjelenik egy kép a fejében, amely azonban legkevésbé sem egy fesztiválkedvenc, már-már művészfilmes hagyományokra építő darabbal fog korrelálni. Márpedig jelen esetben egy ilyen furcsaságról…

Cloverfield Lane 10 / 10 Cloverfield Lane (2016)
2016. április 14. írta: danialves

Cloverfield Lane 10 / 10 Cloverfield Lane (2016)

Néha kezdem azt hinni, hogy J.J. Abrams jobban ért a marketinghez, mint a filmrendezéshez, elvégre rendezői és produceri munkái kapcsán rendre tanítani való módon csigázta fel a nézői elvárásokat: akár a Cloverfield vagy a Super 8 szörnyének rejtegetésére, a Harrisonnak álcázott Khanra, vagy a…

Sorozat: The 100 3x01-02
2016. február 02. írta: tonks

Sorozat: The 100 3x01-02

 A CW a posztapok sci-fi sorozatának új évadjával indította 2016-ot, amit már sokan vártak, köztük én is. A 3x01 után akartam eredetileg írni, de olyan szinten bevezető jellegű epizód volt, hogy nem láttam értelmét, inkább bevártam a második részt is. Jól is tettem, mert…

Sorozat: The 100 - az 1-2. évad
2016. január 10. írta: tonks

Sorozat: The 100 - az 1-2. évad

Ha amerikai tinisorozatról van szó, az mindig kemény dió, mert az ilyen sorozatok 90%-a minden, csak nem minőségi darab. Az USA-ban több csatorna is foglalkozik a tini célközönséggel, közülük a CW az egyetlen országos adó, amely olyan sorozatokat jegyez, mint az Arrow (A zöld íjász), a The Vampire…

Sorozat: Fear The Walking Dead - 1. évad
2015. december 14. írta: tonks

Sorozat: Fear The Walking Dead - 1. évad

Mikor először olvastam a The Walking Dead spin-off sorozatának híréről, teljesen az „ez meg mi a f*sznak” kategóriába soroltam, aztán lassan csak feléledt bennem a zombi szerető énem és elkezdtem komolyan venni a sorozatot. A The Walking Dead sok mindenben volt korszakalkotó az…

süti beállítások módosítása