Thor: Sötét világ / Thor : The Dark World (2013)
2013. november 13. írta: danialves

Thor: Sötét világ / Thor : The Dark World (2013)

Megvallom őszintén, enyhén elérzékenyültem ezen sorok papírra vetésekor, hiszen életem első kritikáját pont Thorról alkottam, és akkor talán még nem is gondoltam volna, hogy a folytatást már egy sajtóvetítésen nézhetem meg (egy sorral Szirmai Gergely mögött ülve, erre…

Farkas / The Wolverine (2013)
2013. november 11. írta: danialves

Farkas / The Wolverine (2013)

Jellemzően kétféle véleményt olvastam idáig erről az alkotásról: vagy teljesen lehúzták vagy a klisékkel való szakítás miatt dicsérték. Viszont jól emlékszem arra is, hogy az első trailer mennyire nem tudott semmilyen érzést kiváltani belőlem. A film pedig pont ugyanezt…

Frances Ha (2012)
2013. november 09. írta: danialves

Frances Ha (2012)

Érdekes produkciónak tűnt az első pillanattól kezdve a szóban forgó mű, és ebben nincs is hiba. A hiba sokkal inkább abban van, hogy akármennyire is aranyos próbál lenni, a végeredmény inkább idegesítőre sikeredett.  Frances (Greta Gerwig) a nap folyamán táncosként…

MARS Az utolsó napok / The Last Days On Mars (2013)
2013. november 05. írta: danialves

MARS Az utolsó napok / The Last Days On Mars (2013)

Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy sok esetben az eredetiség hiányát az okozza, hogy az idő előrehaladtával és a filmvilág bővülésével egyre kevesebb felhasználható megoldás maradt a történetekben. Arról például meg vagyok győződve, hogy ha a szóban forgó…

ComingSoon - Mozifilmek novemberben
2013. november 02. írta: danialves

ComingSoon - Mozifilmek novemberben

Az októberi filmtermést nehéz lett volna megismételni és nem meglepő módon ez nem is fog sikerülni novemberben. Talán éppen ezért küldenek most a stúdiók versenybe néhány nagyszabású blockbustert, a reménybeli Oscar-jelöltek is szép lassan megérkeznek, de ezen a két…

Phillips kapitány / Captain Phillips (2013)
2013. november 01. írta: danialves

Phillips kapitány / Captain Phillips (2013)

Már a Variety is azt elemzi, hogy miért árasztja el a mozikat a rengeteg igaz történeten alapuló film az Oscar-szezon közeledtével, a tendenciára pedig kiváló példa a szóban forgó, egy 2009-ben megtörtént túszdrámát feldolgozó produkció. Szerencsére azonban Paul Greengrass még…

Mama (2013)
2013. október 29. írta: danialves

Mama (2013)

Tekintve, hogy az utóbbi időben 10-15 milliónál nagyobb pénzeket nem adnak egy horrorra, lassan már minden ilyen műfajú film automatikusan meglepetéssikernek számít, a producerek pedig büszkén mutogatják a filléres befektetéssel összehozott 8-9 számjegyű bevételt. Nem csoda…

Szabadság-különjárat / Freedom Flight (2013)
2013. október 24. írta: danialves

Szabadság-különjárat / Freedom Flight (2013)

Nem is emlékszem már, mikor ültem le utoljára a tévé elé filmet nézni, azonban most mégis eljutottam oda, hogy az m1-en megtekintsem a szóban forgó alkotást. Ez pedig nem másnak köszönhető, mint Köbli Norbertnek, aki azok után, hogy megírta a legjobb magyar filmet, most egy újabb…

Carrie (2013)
2013. október 23. írta: danialves

Carrie (2013)

Manapság két "műfaj" népszerű nagyon Hollywoodban: az adaptáció és a remake. Így ezzel a produkcióval igyekeztek igazán magasra tenni a lécet, hiszen a Stephen King regényéből készült 1976-os mű újrázásáról van szó. Amely meglepő módon nem remake-ként bizonyult…

Időről időre / About Time (2013)
2013. október 22. írta: danialves

Időről időre / About Time (2013)

Nincs olyan ember a világon, aki ne gondolkozott el volna már azon, hogy mi történhetett volna, ha bizonyos dolgokat másképpen csinál. Ez a produkció pedig mást sem tesz, csak ezen gondolkozik, de ahelyett, hogy súlyos életigazságokkal szolgálna, inkább egy egyszerű, földhözragadt…

Mr. Nobody (2009)
2013. október 18. írta: danialves

Mr. Nobody (2009)

Ha minden törvényszerűséget figyelembe veszünk, ennek az alkotásnak a létezése teljességgel megmagyarázhatatlan. Egyrészt egy angol nyelvű, francia-kanadai-német-belga koprodukcióról van szó, meglehetősen szokatlan megoldásokkal és ambiciózus történettel (és nem a…

Mielőtt éjfélt üt az óra / Before Midnight (2013)
2013. október 14. írta: danialves

Mielőtt éjfélt üt az óra / Before Midnight (2013)

Richard Linklater-re nem lehet azt mondani, hogy elaprózná a karrierjét, 2015-ben érkező legújabb filmjét állítólag több, mint egy évtizedig forgatta, csak hogy hitelesen tudja ábrázolni a szereplők öregedését. Ennek fényében talán nem különlegesség, hogy legfiatalabb…

Az első igazi nyár / The Way Way Back (2013)
2013. október 11. írta: danialves

Az első igazi nyár / The Way Way Back (2013)

Úgy néz ki, az év vígjátékát sem kell tovább keresnünk. Eleve nagy esélyesként tartottam számon a szóban forgó alkotást azóta, hogy fél évvel ezelőtt bemutatták  a Sundance-en, most pedig végre meg is bizonyosodhattam arról, hogy remek filmről beszélhetünk. Ugyan…

süti beállítások módosítása