Télvíz idején nagyon jól tud esni az ember lelkének egy szívmelengető klasszikus. Racionális közgazdász lévén eléggé hidegen hagynak a romantikus könyvek, azonban én is lányból vagyok és máig nem felejtettem el tinikorom nagy kedvencét, az 1994-ben készült Kisasszonyok című filmet Christian Bale-el, Gabriel Byrne-nel, Susan Sarandon-nal és Winona Ryder-rel. Most került a mozikba a legújabb feldolgozás, ennek örömére letudtam egy régi nagy adósságomat, és elolvastam a film alapjául szolgáló könyvet. Voltak aggályaim, de nem véletlenül klasszikus műről van szó, viharsebesen magával ragadott a történet, hiszen fő témája, a család, a szeretet és az élet kisebb-nagyobb megpróbáltatásaival való szembenézés időtlen, és bár egy kicsit túlságosan habos-babos a sztori, mégsem felszínes. Nem kicsit idilli ugyan a March család a négy bájos lánnyal, mégsem érzi úgy az olvasó, hogy egy szappanopera szövegkönyvét olvassa, mert jól meg vannak írva a karakterek, gördülékenyen pereg a történet, nagyon lehet drukkolni a szereplőknek, hogy révbe érjen az életük. Csak a vége lett egy kicsit szirupos, de ám legyen, annyira szerethetőek a lányok, akik tinikori önmagunkra emlékeztet bennünket (mert csak a korok változnak, a fiatal lányok problémái mindig ugyanazok: bálok, ruhák, fiúk, munka, tanulás, stb.), előkerülnek a saját felnőtté válásunk történetei, jókat mosolygunk egykori önmagunkon és hatalmasat nosztalgiázunk, miközben peregnek az oldalak. Mindig van erkölcsi tanulság, a lányoknak ott van az édesanyjuk, aki bölcsen irányítja az életüket, miközben nagyon hiányzik neki a férje és meglepő őszinteséggel beszél arról, hogy milyen nehezen fékezte meg saját hirtelen természetét és lett kiegyensúlyozott feleség és asszony. Különös, sok évvel ezelőtt még a lányoknak drukkoltam teljes szívemből, 43 éves fejjel viszont már az édesanya erejét csodálom, ez van, múlnak az évek, az ember lánya változik. De a könyvet ugyanúgy szerettem, mint a filmet.

A polgárháború idején járunk, a March család feje lelkészként teljesít szolgálatot a fronton, miközben felesége neveli négy lányukat. Meg, a legidősebb igazi hölgy, aki nagyon rosszul viseli a szegénységet, arról ábrándozik, hogy gazdag férje és gondtalan élete lesz, a vadóc Jo írói álmokat kerget, a félénk Beth a családért él, a kissé önző Amy festőnek készül. A szomszédban élő gazdag családdal való kapcsolatuknak egy pót nagypapát és egy jó barátot köszönhetnek, ami rájuk is fér, hiszen sok megpróbáltatást kell kiállniuk...

A család a legfontosabb, a meleg, szerető otthon megingathatatlanul erős alapot ad az élethez. Elcsépeltnek tűnő alapigazság ez, azonban kellőképpen rá lehet csodálkozni ennek fontosságára a rohanós hétköznapokon. Talán ezért nem unt még rá erre a bájos történetre az a sok generáció, amely az évek során olvasta az 1869-ben született romantikus regényt. A könyv végén röviden megismerkedhetünk a szerzővel is, aki saját élettörténetéből gyúrta össze a lányok karakterét,  sikeres írónő lett belőle, de sohasem tudta megismételni a Kisasszonyok sikerét. A maga ártatlan bájával döbbenetesen élesen mutatja meg, mennyire nehéz egy szegény családnak boldogulnia, ugyanakkor a mai értékvesztett világban üdítő élmény a valódi értékekről olvasni, mély érzelmekről, igazi szeretetről, a családi összetartozás fontosságáról. Valamint arra sem árt figyelmeztetni saját magunkat, hogy a pénz egyáltalán nem minden, az igazi boldogságot sohasem ismerhetjük meg, ha csak azt hajszoljuk, vannak fontosabb dolgok is a világon.

Megdöbbentően csajos a sztori, annak ellenére, hogy egy régen letűnt korban játszódik, hiszen a lányok előtt tornyosuló problémákkal máskor és máshogyan, de mindannyian szembesülünk tinikorunkban, bizony nem könnyű felnőni, kilépni az otthon melegéből és elkezdeni a nagybetűs Életet, ami se nem szép, se nem könnyű. De aki ilyen szerető családban nőtt fel, mint a March lányok - ami nem zárja ki természetesen, hogy folyamatosan vívják a kis cicaharcaikat egymás ellen, a testvérek már csak ilyenek - , az olyan erős lelki pajzsot kapott, amely megóvja attól, hogy letérjen a helyes útról. Miközben a kislányokból nagylányok lesznek, és elkezdenek dübörögni a hormonok, egyre erősebb lesz a köztük lévő szeretet, és észre sem veszik, hogy édesanyjuk a háttérben csendben, okosan irányítja őket a jó irányba. A lányok időközben a szomszéd fiú, Laurie személyében kaptak egy fiútestvért is, aki sokat tanul tőlük a felelősségről, miközben hatalmasakat mulatnak együtt a fiatalok.

Tényleg hihetetlen, hogy ez a nagyon régen íródott regény mennyire nem tűnik porosnak, és olyan remekül van felépítve, hogy végig nagyon izgultam a lányokért, habár pontosan tudtam, mi lesz a történet vége. Szerethető, és egyáltalán nem felszínes ez a bűbájos sztori, amelynek megvannak a maga mélységei, mégsem annyira drámai, hogy ne legyen tökéletesen szórakoztató. Talán egy picit szájbarágós, amikor minden erkölcsi mondanivalóra külön felhívja a szerző a figyelmünket, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Kár, hogy pont a vége lett túlságosan hollywoodi, így az igazi katarzis elmaradt, mégis jó érzéssel csuktam be a könyvet, különleges élmény volt March-ékkal tölteni ezt a néhány órát. Azt hiszem, az a regény sikerének titka, hogy nem egy idilli, hanem egy teljesen hétköznapi család életét mutatja be, annak minden szépségével és nehézségével együtt, ezért tud nagyon modern lenni, annak ellenére, hogy sok-sok évvel ezelőtt vetette papírra az írónő.

8/10

A könyvet a Manó Könyveknek köszönhetően olvashattam el.