„Bármit is ír egy útikönyv, teljes mértékben az ember szaglására és ösztönére van bízva, hogy felfog-e valamit egy idegen hely jellegéből.” (180.o.) – írja Francis Mayes nagy sikerű könyvében, és ennél jobb tanácsra nincs is szüksége annak, aki (gasztronómiai) utazást tesz a toszkán tájban. Mert Frances könyve nem csak egy utazási kaland, nem csak romantikus regény, hanem ízig-vérig szakácskönyv a javából, ami a gyomrunkon keresztül próbál utat találni a szívünkhöz. Sikerrel.

A könyv másik nagy erénye – az olasz recepteken kívül – a varászlatos stílusa, amellyel körbevezet minket nemcsak az etruszk romok és a fűszerek hazájában, hanem az olasz mindennapokban is, az emberi hozzáállástól kezdve egészen a furcsa népszokásokig. Néha éppen emiatt már-már annyira részletes, hogy ki is zökken regény-mivoltából, mindent át akar adni, az összes létező hatást, amit érzékszervre csak gyakorolni lehet. De mi is történik itt tulajdonképpen?

Egy amerikai pár a bürokrácia kacskaringós útvonalát végigjárva házat vesz Toszkánában. Ekkor még senki nem sejti, hogy ez a történet nem lesz ennyire egyszerű és boldog, hiszen egymást követi felújítás, válás, csalódás, bánat, önvizsgálat és feloldozás. Ha igazán átvitt értelemben vizsgáljuk, a könyvben leírtak többszörösen is az utazás szimbólumai: elsőként a szöveg eredeti mivoltában megjelenő olasz életképek és tájleírások igazítják el az olvasót a könyvbéli jelen síkján, de utazás történik egy életszakaszban is, amelynek fentebb is említett stációit az elbeszélővel együtt járhatjuk végig. És végül utazást teszünk az emlékekben is, hiszen már a regény elején megismerkedhetünk a szerző kék bőrkötéses jegyzetfüzetével, amelybe az előzetes tervektől eltérően nem regényvázlatok, hanem az egyre sokasodó toszkán évek darabkái kerültek: a kertművelés visszatérő feladatai, receptek, évszakokhoz köthető munkálatok. Millió elfeledett mozzanat emlékkönyve.

Így vizsgálva viszont Frances Mayes könyve mégsem regény, hanem egyfajta kevert műfajú gasztronómiai út- és önéletírás. Szentimentális, mert szubjektív élményekből táplálkozik, és részletes, mert mindent meg akar osztani az olvasóval, a házfelújítás legapróbb részleteit is, ahogy a háztáji termés élénk zamatát, vagy akár egy firenzei freskót, Ádám és Éva kiűzetését a Paradicsomból. Ez a részletesség a történetmesélést időnként háttérbe szorítja, ami a könyv eredeti megjelenésekkor (1996) még talán nem volt írástechnikai szempontból felróható hiba, ám a felgyorsult és információéhes, leírásokat kevésbé toleráló, átalakulófélben lévő olvasási kultúra korszakában talán már több lehet, mint amire egy átlagos kíváncsiskodó kapacitálva van.

Ennek ellenére a könyv sikere töretlen (filmváltozat is készült belőle) és kevert, néhol filozófiai síkra terelődő gondolatfolyamainak, valamint kulturális közvetítő szerepének köszönhetően műfajteremtő is. A Napsütötte Toszkána (saját folytatásait és a szerző további, olasz-témájú regényeit még csak nem is számítva) erős hatást gyakorolt a kortársakra, és nyomdokain születtek meg a hozzá hasonlatos, utazásra inspiráló gasztroregények, mint Elizabeth Gilberttől az Ízek, imák, szerelmek (2006), vagy Peter Mayle-től a Bor, mámor, Provence. A szórakoztató irodalomban új fejezetet nyitó, arra hatást gyakorló és ízlésformáló szerepe tehát vitathatatlan, mindamellett bármikor remek kikapcsolódást nyújt egy-egy nehéz olvasmány után.

8.5/10

A kötetet a Tericum Kiadó jóvoltából olvashattam el, így élvezvén ki a nyárutó kellemes napjait. Köszönet érte.