Jobb esetben minden film hatással van ránk. A legtöbb megnevetett, elszórakoztat, megsirat, és pár órán belül el is felejtjük az egészet. 2017-ben sok olyan alkotást kaptunk, ami többet nyújtott az előbb felsoroltaknál: napokig, hetekig, akár hónapokig is velünk maradt a megtekintése után; olyan hatással volt ránk, ami miatt máshogy kezdtünk a világra nézni; teljesen újat tett le egy adott műfaj asztalára; vagy egyszerűen pozitív irányba kimozdított a komfortzónánkból. Amikor tehát legerősebb filmről beszélek, olyan alkotásra gondolok, ami más, több, jobb, maradandóbb számotokra, számomra, Hollywood és en bloc a filmvilág számára. A következő lista egyben az év legjobbjai is - nem hiánytalanul- számomra.

10. Szólít a szörny / A Monster Calls (Kritika) 

Az egyik legszebb alkotás a gyász és annak feldolgozása témakörében, ami tökéletesen ötvözi a képzeletet és a realitást mind gondolati, mind képi síkon, amit ráadásul egy kamaszfiú szemén keresztül láthatunk, akinek fel kell nőnie. Az erős színészi alakítások és a mesebeli világ látványának zsenialitása mellett az egyik legjobb és legmélyebb lélekábrázolást nyújtja a film a fiú haldokló édesanyjának elengedésével, a halál elfogadásával vívott küzdelme során. Megrázó filmélmény, olyan mély érzelmekkel, szívfacsaró jelenetekkel és tökéletes történetvezetéssel, amellyel Bayona maradéktalanul adja át üzentét, a néző pedig akarva-akaratlanul azonosul a főszereplővel. Főként Liam Neeson hangja miatt eredeti nyelven ajánlott nézni. Garantáltan maradandó élményt fog nyújtani.

9. Nyers / Grave (Kritika)

Néhol gyomorforgató jelenetekkel és fekete humorral operáló fejlődéstörténet, ami garantáltan kimozdítja nézőjét  a komfortzónájából. Julia Ducournau egyetemi közegbe helyezett műve pedig szélesre tárja a kaput olyan témák feszegetése előtt, mint a tiltott dolgok utáni vágy, az annak való engedés, majd az attól való függés. Mély tartalom és jó humor, sokszor valóban durva jelenetekkel. Az év legkülönlegesebb és legegyedibb filmje arról, hogyan válik egy zárkózott, engedelmes lány, az ösztönei által vezérelt "vadállattá".  

8. Stronger (Kritika)

A Jeff Bauman tragédiáját feldolgozó film akár Larraín alkotása is lehetne, mivel sok a közös az ő forradalmi újításában és a Green-műben. Nagyon bátor, emberi, hosszan kitartott jelenetek jellemzik olyan helyzetekben is, amiket egy átlag életrajzi film nem mutat meg, ezért valószínűleg ahogy idén Larraín-műve, a Jackie sem érdemelte meg az Akadémia figyelmét pontosan ezekért a stílusjegyekért, ez sem fog Oscart kapni. Jake Gyllenhaal alakítása élete legnagyobbikai közé sorolandó. Habár nincs megdicsőülés, és magasztosság, a végére mégiscsak feloldoz minket a direktor egy happy enddel. 

7. Testről és lélekről (Kritika) 

Az év egyik meglepetésfilmje számomra, ugyanis ezzel egy újabb nagy magyar film született. Néhol naturalista, néhol gyönyörű és tőpontos képi megvalósítás; mély tartalom; lassú, de a figyelmet végig fenntartó cselekmény; remek alakítások és egy művészinek, végletekig szimbolikusnak látszó, de valójában egy nagyon emberi és szerethető történet. Szurkolok neki, hogy februárban ott legyen az Oscar-gálán. Megérdemli.

6. The Meyerowitz Stories (New and Selected) (Kritika) 

Baumbach megtalálta a saját hangnemét. Nem vártam sokat ettől a műtől, de imádtam.Tökéletes dramedy, amelyben az évek alatt hordozott fájdalomból fakadó poénok nemcsak megmosolyogtatnak, hanem megnevetettnek. Sandler briliáns alakítása mellett megemlítendő a szintén zseniális Hoffmann. A film tele van olyan erős jelenetekkel és érzelmekkel, ami miatt nemcsak Baumbach munkásságának non plus ultrájának, hanem remekműnek is nevezhető. Ott lenne a helye februárban, mert megérdemel pár szobrot...

5. Egy szent szarvas meggyilkolása / The Killing of a Sacred Deer (Kritika)

Lanthimos bosszúfilmje koromfekete humorral, groteszk és abszurd jelenetek sorával, erős zenehasználattal operál, miközben a filmvilág egyik legkegyetlenebb jelenetét is magáénak tudhatja. Az eupiridészi dráma modern átirata egy, a tudományban hívő, modern orvospár kálváriája gyermekeikért egy olyan harcban, amelynek oka spirituális. Nagyon megosztó, sokakat megbotránkoztató művel van ezúttal is dolgunk.

4.Némaság / Silence (Kritika)

Scorsese ezúttal nem szórakoztat, egy régi tervét valósította meg a Némasággal, amelynek középpontjában a hit áll. Hol a határ a hitbeli meggyőződés,a vasakarat,a néma Istenben való feltétlen bizalom és a bálványimádás,a hit és a realitás között? Mikor kell felülírnia a racionális látásmódnak és a humanizmusnak a hitet? Egy fájdalommal és kínnal teli film, ami elgondolkodtatja a nézőjét. Garfield alakítása kiemelkedő, de Liam Neeson kb. 15 perces játékideje a film igazi csúcspontja. Szeretni lehet, bár nehéz, ennek ellenére zsenialitása megkérdőjelezhetetlen. 

3. A régi város / Manchester by the Sea (Kritika)

Affleck karakterének drámája, ahol végig van kiút a veremből, de ő már meg sem próbál kimászni belőle. Az intim és néhol fojtogató légkör végig jelen van, lassan bontakozik ki az ok-okozati összefüggés, ami aztán rendesen földhöz csap, és napokig meg is marad a nyomasztó hangulat, ami kicsit sem von el A régi város értékéből; sőt, még értékesebbé teszi, mivel az utóhatása is nagyon erős. Affleck méltán megérdemelten lett az Akadémia szerint a legjobb férfi főszereplő, mivel egy személyben testesíti meg az egész művet. Habár a filmet sokszor mélyen átjárja a fájdalom, éles váltásokkal jelen van a nézőt megnevettetni képes humor is. 

2. A Ghost Story (Kritika)

Egy újabb film, amely Casey Affleck tehetségéről ad bizonyságot: szellemként, egy lepedő alatt is képes olyan színészi játékot nyújtani, hogy mimika és beszéd nélkül, csupán mozdulatokkal szerethetővé teszi a karakterét, tökéletesen közvetítve annak szenvedését a paradox módon halottként való létezés miatt. A Lowery- alkotás egy 2 mondatban összefoglalható cselekménnyel rendelkező gyöngyeszem erős zenével, és Rooney Mara piteevésével, amelyben a világ összes keserűsége és gyásza összpontosul. Film régen siratott meg ennyire.

1. Jackie (Kritika) 

Larraín azon műve, amely új szinte emelte az életrajzi film műfaját. A filmben rengeteg az újítás: a cselekmény pár napot ölel fel: J.F. Kennedy meggyilkolása után a first lady gyászát követhetjük nyomon teljes egészében. A kamera ezúttal tényleg mindent megmutat, emellett a rendező Jackie Kennedy karakterét is bátran ábrázolja: a jók mellett ugyanúgy helyt kapnak a rossz tulajdonságok is. Amiben szintén kivételes - mert a Darabokban c. filmen kívül nem sok mutatta még meg -, hogy Larraín nem egy fenséges, elegáns, a párnába  finoman belehüppögő, régi szép emlékeket felidéző, hanem valódi, keserűséges gyászt teremt meg, miközben rendkívül szokatlanul használja Mica Levi erős zenéjét. Hosszan kitartott képek és zaklatott vágás váltják egymást, ahogy a kötelességét teljesítő first lady keménysége és a magánemberként gyászoló asszony összeomlásai is. Natalie Portman élete alakítását nyújtja, mivel amellett, hogy a lehető legtökéletesebben sajátította el az egykori fist lady mozgását és levegős hangját, beszédét (sajnos ez a szinkronizált verzióban nem köszön vissza, emiatt eredeti nyelven érdemes nézni), lelket is visz a játékába. Egy mellbevágóan személyes, kemény, őszinte, néhol fojtogató és kényelmetlen pszichodráma, amely véleményem szerint nemcsak az életrajzi, hanem az év filmjeinek legbátrabbja, leghatásosabbja és legjobbja is.