Stronger (2017)
2017. december 12. írta: danialves

Stronger (2017)

Talán még emlékezhettek a Patriots Day egyik mellékzöngéjére, az éppen csak említés szintjén megjelent Jeff Baumanre, aki a bostoni merénylet során mindkét lábát elvesztette, amikor barátnőjét várta a célvonalnál. Mondhatni, csak idő kérdése volt, hogy megszülessen a "spin-off", én pedig már az előzetes alapján magam előtt láttam a szokásos Oscar-vadász hőstörténetet, rengeteg könnyel és szenvedéssel, megdicsőüléssel, és egy filmmel, amely csak azért van, hogy Oscart nyerjen Jake Gyllenhaalnak. Ebből szinte semmi nem jött be, a Stonger nem fog díjakat nyerni főszereplőjének - és ironikus módon talán azért is, mert meghazudtol mindent, amit egy ilyen filmtől várnánk.stronger-movie-jake-gyllenhaal-2.png

Jeff Bauman ugyanis nem akar hős lenni. Nem érti, hogy miért sztárolják, amikor csak annyit tett, hogy rosszkor volt rossz helyen, és azóta is ennek következményeit nyögi. Nincs semmi dicsősége abban, amikor üvölt az átkötözés fájdalmától, amikor leesik a WC-ről, vagy éppen reggel kiesik az ágyból, mert minden ébredés után emlékeztetnie kell magát, hogy már nincsenek lábai. David Gordon Green a klisék felsorakoztatása helyett elképesztően emberközeli történetet kovácsol ezekből a hétköznapi pillanatokból, mert lássuk be, a legtöbbek számára nem a fizikoterápia pillanatai jellemzik a fogyatékosságot, hanem hogy mi is pont ilyen ügyetlenek lennénk, ha elveszítenénk a lábainkat. A rendező sokszor szinte a főszereplő arcára ragasztja a kamerát, hosszasan vele marad az olyan pillanatokban, mint az említett átkötözés kínjai, de akkor is Jeff-fel marad, amikor a kórházból kilépve a média először támadja le.

Gyllenhaal pedig méltó partner ebben, hibátlanul adja vissza Jeff egyszerűségét, zavarodottságát, az általa megélt érzelmek teljes skáláját. Azt is megkockáztatom, hogy ha arról lehet is vitatkozni, élete legjobbját nyújtja-e, de az biztos, hogy ennél komplexebb szerepet még nem játszott el. És nem csak őt illeti dicséret: Green egy olyan echte white trash-családot fest a vászonra Jeff köré, hogy semmi kétség afelől, bármelyik bostoni kocsmába belépve ugyanezeket az arcokat találnánk. (Persze minden idők egyik legjobb white trash-mozijának rendezőjétől nem is várnánk kevesebbet.) Noha keveset tudunk meg főhősünk rokonairól, de mindegyikük jellegzetes, mi több, árnyalt figura, akik egyszerre lehúzó és felemelő közeget képeznek Jeff számára.stronger.jpg

A Stronger tehát a néző arcába üvöltés helyett visszafogott, apró mozzanatokkal próbálja elmesélni ezeket. Persze, van benne fájdalom, de ezt csak Gyllenhaal rezdüléseiben látjuk, Green a tragédia képsorait is a dramaturgiailag legütősebb pontra időzíti, Jeff pedig központi alakként következetesen tiltakozik a köré képződő hősmítosz ellen. Más kérdés, hogy a végére ebben ő és a Stronger is veszít: az utolsó fél órát egyre inkább eluralja a hollywoodias könnyfakasztás, klisékből építkező drámázás. Letudjuk a kötelező kiborulást, kicsit szájbarágósan megtudjuk azt is, hogy miért kell Jeffnek hőssé válnia, majd a film nagyjelenetében hirtelen ő lesz a példakép és vigasztalás szinte egész Amerika számára.

Green végül elveszti ugyan a kontrollt, és filmje alaposan áthalad a giccshatáron, de még ezzel együtt is túlnyomórészt valódi érzéseket, hiteles élethelyzeteket, és az Oscar-drámák antitézisét képes felvonultatni. A Stronger nem azért készült el, mert Jeff Bauman története vászonra való, hanem pontosan azért, mert meghazudtol mindent, amiért vászonra valónak gondolnánk egy történetet. Minden további nélkül az év egyik leghatásosabb, legemberibb, legkatartikusabb filmélménye.

9/10

A Stronger teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6413483443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.12.15. 09:39:19

Lehet pont az Oscár klisék hiánya miatt fogják pont Oscárra jelölni :)
Gyllenhaal már tényleg megérdemelne egy szobrot a BAFTA-n kívül, bármennyire is gáz egy Oscárt kapni :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.12.15. 11:51:49

@danialves:

Ha meghalna megkapná a poszthumusz oscárt :)
Vagy visszamenőleg az Éjjeli féregért ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.08.02. 12:45:27

melyik az a legjobb trash mozi ever?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2019.08.02. 12:56:07

@doggfather: Szerintem a Nic Cage-féle Joe-ra gondoltam.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.08.02. 14:41:16

@danialves: szerinted?
hát kinek kéne tudna, ha nem neked?
köszi!
süti beállítások módosítása