(Az írás nem feltétlenül spoileres, de igazán csak a film ismeretében érthető.)
Amióta világ a világ, egy díjátadón jó pontokat lehetett szerezni azzal, ha az elnyomottak küzdelmét vittük a vászonra - lehetőleg abban a tudatban, hogy mi, modern emberek szerencsére már mennyire meghaladtuk azokat a történelmi állapotokat. (De tényleg, mikor láttunk egy olyan Oscar-jelöltet, amely a kortárs szegregációval, egyenlőtlenséggel szállt volna szembe? Mondjuk a District 9-t leszámítva?) A számolás jogáról például mindenkinek rögtön eszébe juthat a 60-as évek emberi jogi mozgalmába betekintést adó A segítség, illetve az ugyanezt a "zseniális kisebbségi tudós"-motívumot felhasználó Kódjátszma, és akkor még csak az elmúlt 5 évről és nagyon triviális párhuzamokról beszéltünk csak.
A számolás joga azonban jóval túlmegy azon, hogy csak egy Oscarra kalibrált, történelmi igazságosztó dráma legyen: a nagy dobása nem az, hogy a fekete nőket, illetve a jogaikért folytatott küzdelmüket állítja a középpontjába (noha a jelenlegi közhangulatban ez újra kezd kényelmes megoldásból bátor vállalássá alakulni), hanem az, hogy ezen túl is szakít a többségi szemlélettel. Bár a geekség már egyenesen divatossá vált (többek között a Jim Parsonst szintén foglalkoztató Big Bang Theorynak hála), a mi kockáink nem Star Trek-idézetekkel dobálózó női Sheldonok (igaz, ez kissé anakronisztikus is lenne), hanem kőkemény stréberek, akik csak a matematikának élnek. És céljaikat is ennek hála érik el: nem szépségideálok, nem kőkemény harcosok (sem fizikai, sem ideológiai értelemben), egyszerűen csak döbbenetesen jók abban, amit csinálnak.
Pedig Hollywood a mindenen és mindenkin keresztülgyalogló hősöket szereti, erre nem is kell jobb példa, mint hogy ha nincs Nate Parker nemi erőszak-botránya, valószínűleg a díjszezonban többe között a The Birth of a Nation képviselte volna A számolás joga mellett az afro-amerikai közösséget. Katherine, Dorothy és Mary azonban szinte még a fejüket is elfordítják, amikor az egyenlőségért tüntetőkkel vagy a feketéket érő atrocitásokkal találkoznak, ők hangos tüntetések helyett inkább a bíróságon vagy kiváló munkájukkal harcolnak ki előrelépést.
A számolás joga úgy áll ki az emberi jogok mellett, hogy példátlan módon képes történelmi kontextusban és nem a modern ember felsőbbrendű értékítéletével beszélni róluk. Magyarul felismeri azt, hogy csak akkor jön létre valódi szabadság és egyenlőség, ha azt nem kényszerrel és erőszakkal, hanem egy eleve demokratikus rendszeren belül sikerül kivívni - és ha eleve jól működik ez a rendszer, akkor semmi sem állhat a fejlődés útjába. Ugyanezt láthatjuk egy kicsit más megközelítésben Al Harrison karakterén keresztül is: ugyan nem történik direkt szembeállítás a szovjet rendszerrel, de egyértelmű, hogy Harrison össze jó döntését annak köszönheti, hogy alkalmazkodik a piaci verseny diktálta követelményekhez. A filmben sehol nincs kimondva, hogy a nagyfőnök azért tenne gesztusokat Katherine felé, mert ő korát meghaladóan felvilágosult vezető lenne (sőt, érdemes megfigyelni, hogy a "hívják fel feleségeiket" mondatban tudomást sem vesz a jelenlévő nőkről), hanem mert belátja, hogy a szegregáció a hatékonyság útjában áll. Akár úgy, hogy alkalmazottjának 40 perc, mire eljut a WC-re, akár úgy, hogy megbecsülés és hatáskör híján nem tudja képességeit a cél szolgálatába állítani.
Az ő szemléletében az inkluzivitás és az esélyegyenlőség nem felülről jövő elv, morális kényszer, még csak nem is "az egynyelvű és egyszokású nemzet esendő" intelem belátására, hanem annak felismerése, hogy az általa üzemeltetett szervezet saját magával tol ki, ha néhány indokolatlan berögződés miatt elzár bizonyos embereket és csoportokat az érvényesüléstől. Harrison vezetői működése kiváló példája annak, hogy a valódi eredményességre törekvés és az alulról jövő kezdeményezésekre mutatott nyitottság - szemben a szovjetekre is jellemző tekintélyalapúság kontraszelekciójával - hogyan transzformál át egy ideologikussága miatt rugalmatlan rendszert .
És elsősorban ezért beszélhetünk különösen is fontos filmről: A számolás joga egy olyan korban áll ki a demokratikus berendezkedés és a versenyszféra mellett, amelyben a társadalmi és piaci szabadságjogok korlátozását látják egyre többen megoldásnak, a szabályok szerint játszó stréberség helyett pedig a forrófejű rombolás nyer teret. Ennek megfelelően pedig nem csak az meríthet inspirációt belőle, aki elnyomott kisebbségnek vagy áldozatnak érzi magát, hanem kortól, nemtől és bőrszíntől függetlenül bárki.
