Kávéházak bűvöletében. Ma már nincsenek irodalmi kávéházak - bár akadtak kísérletek arra, hogy feltámasszák a műfajt - , ezek aranykora a boldog békeidőkben és a második világháborúig tartottak, akkoriban rengeteg költő, író és művész élte az életét ezekben a műintézményekben. Az irodalomból nem igazán lehetett meggazdagodni, így a kávéházak tulajdonosainak nem jelentettek komoly bevételt az irodalmárok, azonban annál nagyobb reklámértékkel bírtak, így megérte nekik hagyni, hogy órákig üljenek egy-egy kávé mellett, sőt volt olyan hely is, ahol olcsó menüvel is szolgáltak számukra, illetve a főpincérek néha még hitelt is adtak nekik. Ennek eredményeként óriási szellemi pezsgés zajlott a kávéházakban, minden intézménynek megvolt a maga köre, mindenhol volt egy szellemi vezér, aki köré gyűltek a hívei, a polgárok pedig pénztárcájuk és ízlésük szerint döntötték el, hogy hová is járjanak. Mert kínálat az volt rendesen, rengeteg kávéház nyújtotta a szolgáltatásait az érdeklődőknek, azonban mindegyiknek megvolt a vendégköre, és minden híresebb intézmény mögött ott állt egy szakmájának mesterének számító legendás kávés, aki felvirágoztatta az általa tulajdonolt vagy bérelt ingatlant. Ezeknek az időknek, művészeknek és kávésoknak állított méltó emléket Nyáry Krisztián, aki órási kutatómunkával feltérképezte számunkra az egykor volt kávéházi kultúrát. Szomorú, hogy ezek az idők elmúltak, a régi nagy intézmények közül néhány új életre kelt napjainkban - bár már nem irodalmárok járnak hozzájuk, hanem békés, mindennapi polgárok - , a többség azonban az enyészeté lett. Jó volt megmártózni a dicső múltban, beleszagolni abba az egykor volt korszakba ahol nagy dolgok történtek, remekművek születtek és sokszor megváltásra került a világ.  A kávéházak közül van olyan, ami közismert - pl. Pilvax, New York -, de olyan is, amiről szégyenszemre egyáltalán nem is hallottam idáig, pedig nagy irodalomfogyasztó vagyok. A szerző hozta a tőle megszokott színvonalat, alaposan utánajárt a témának, érdekesen és közönségbarát módon írta meg a kávéházak történetét, jó volt olvasni, egy jól szerkesztett, igényes kivitelű kiadvány az olvasó jussa.

Tudtad, hogy régen minden kávéházhoz járt billiárdasztal is? És azt, hogy Petőfi mestere volt ennek a játéknak? Természetesen a Pilvaxban hódolt ennek a kikapcsolódási formának, ahová még akkor is eljárt ebédelni, amikor már megnősült. És ez csak egy érdekesség a rengeteg információ közül, ami az olvasóra zúdul...

Nemcsak a kávéházi kultúrának hódolunk olvasás közben, hanem a művészetnek is, mert mindegyik intézmény leírása után egy szép költemény vagy novella is jár nekünk, élmény belefeledkezni ezekbe az alkotásokba, amelyek természetesen a kávéházakról adnak mini pillanatképeket. Az intézmények között nagyon sokféle volt, akadt köztük nagypolgári berendezésű, illetve sokkal szerényebb darab is, de mindegyik megtalálta a maga közönségét, illetve művészvendégeit. Érdekes, hogy nemcsak írók, költők, hanem újságírók is törzsvendégek voltak a kávéházakban, az igazi szerkesztőségi munka sokszor ezeken a helyszíneken zajlott, ahogyan az is érdekes, hogy az évszázad elején sokszor volt átfedés a két szakma között - vagyis az írók egyben újságírók is voltak -, később azonban egyre inkább kettévált a két hivatás. Az is meglepő a mai olvasó számára, hogy a jobb kávéházak rengeteg újságot járattak, és a vendégek itt olvasták el a híreket, így tájékozódtak a nagyvilágról, sokan így kezdték a napot, egy-egy kávé mellett szó szerint a világsajtót olvasták végig, hiszen nem csak magyar nyelvű újságokat találhattak a kávéházakban, hanem akár még egzotikus nyelven íródottat is. Ennek eredményeként nagyon tájékozottak voltak a kávéházba betérő vendégek, az viszont érdekes, hogy nagyon kevés kávéházban volt étterem is, annál inkább billiárdasztal. Számomra nagyon furcsa volt, hogy ennek a játéknak milyen sokan hódoltak ebben a korban, az ember lánya azt gondolta volna, hogy inkább az ételeken volt a hangsúly a kávé mellett, de nem, tényleg nagyon kevés helyen lehetett egy jó ebédet is találni a napi éltető kávé mellé. 

A kávéházi lét egy életforma volt, az írók, költők valóban a kávéházakban éltek, ott alkottak, az egyes újságok szerkesztőségei is nagyrészt ott működtek, ide hozták be a szépreményű ifjú alkotók a műveiket, itt mondtak rájuk ítéletet az illetékesek. Természetesen voltak nagy egyéniségek, akiknek munkássága egyetlen kávéházhoz kapcsolódott, de volt olyan is, amelyik sok helyen megfordult. Minden helynek megvolt a maga irodalmi köre és törzsközönsége, az egyéb művészek közül pedig a festők jelentek meg nagyobb számban ezekben a műintézményekben, és természetesen rengeteg festmény született ebben a témakörben. A legnagyobb irodalmi hatást természetesen a Nyugat szerkesztősége gyakorolta a kávéházi kultúrára, de mindegyik intézménynek megvolt a saját irodalmára, aki nem jelentett ugyan nagy bevételi potenciált, hiszen nagyrészt egyetlen kávé mellett üldögélt egész nap, viszont vonzotta a művészete iránt érdeklődő törzsközönséget, tehát óriási reklámértékkel bírt, ezért megérte a számukra olcsóbb menüket szolgáltatni. A régi nagyok valóban a kávéházakban alkottak, remekművek sora készült az asztaloknál, irodalmi legendák születtek, amelyek közül nem mindegyik volt igaz, de jó volt feleleveníteni őket.

A könyv nagy erénye, hogy nemcsak a legendás intézmények rövid történetét ismerhetjük meg, a bennük törzsvendégnek számító művészekkel együtt, hanem a mára már sajnos feledésbe merült kávésokkal is megismerkedhetünk. Lássuk be, egy-egy kávéházat jól működtetni valóban művészet volt, akárcsak kordában tartani a bohém aktorokat, akik bizony nem voltak könnyű emberek, de értékelték, hogy jól tartják és hagyják alkotni őket. Nemcsak az olyan közismert kávéházak történetét ismerhetjük meg, mint  a Centrál vagy a Japán, hanem olyan szintén jelentős, de számomra eddig nem ismert intézményekét, mint például a Kávéforrás, a Fiume, vagy a Drechsler. Rengeteg történet és sors mutatkozik meg előttünk, villámsebesen bele lehet veszni a leírásba, ami egy picit tömény egyszerre, több részletben érdemes elmerülni benne, különben elveszünk az adathalmazban. A  sztorik érdekesek, de nem bulvárszintűek, egy teljesen másfajta aspektusból ismerhetjük meg a híres írók életét, ki gondolta volna például, hogy Karinthyék szó szerint egy kávéházban élték a magánéletüket. Rengeteg kávé elfolyt, remekművek sora született, szellemi zsibongás hangja szólt, kár, hogy vége szakadt ennek az időszaknak, amelyről teljes képet kapunk ennek a könyvnek a segítségével. Egy mára már letűnt korszakba vezet el bennünket Nyáry Krisztián, a tőle megszokott színvonalon, egy újabb érdekes kötet, amit öröm forgatni.

8/10

A könyvet a Corvina kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.