Nic Mathieu filmje pontosan az a fajta produkció, amely már a startpisztolynál bukásra lett kárhoztatva: se sztárokra, se egy népszerű brandre, se áradozó kritikákra nem számíthat, viszont kellően sokba került ahhoz, hogy ezekre mindenképpen szüksége legyen (elég csak megnézni a fentiek közül legalább egy-kettővel bíró Szövetségesek, Inferno, illetve a még témájában is hasonló Szellemirtók bukását). Nem csoda tehát, hogy az eredetileg nyári tentpole-nak szánt produkciót végül a Netflixre kellett "menekíteni", a baljós előjelek közé csatlakozott az is, hogy a gyártó Legendary Pictures neve újabban egybeforrt a kritikai és box office bukásokkal (Warcraft, Blackhat), harmadikként pedig előhozhatjuk az ARQ-ot annak bizonyítékául, hogy a Netflix kifejezetten mellé tud nyúlni, ha nem egy niche piacot céloz. Azt persze soha nem tudjuk meg, hogy a streamszolgáltató mennyit fizetett a Legendarynek a Spectralért, és hogy ez melyik félnek érte meg jobban (kiindulva abból, hogy előbbi 90 milliót sem sajnált a Brightra vagy 120 milliót a Get Down 8 epizódjára, valószínűleg kölcsönösen előnyös alku köttetett), mi nézők azonban biztosan jól jöttünk ki az üzletből.
Ne tévesszen meg senkit ugyanis az előzetesben még nem annyira látványos, de a fináléra abszolút csillogóvá varázsolt külső vagy a történet high-concept vonásai (szellemszerű lényekkel összecsapó katonák - ennyit bőven elég is tudni a sztoriról). A Spectral egy ízig-vérig B-film, amely szinte könyörög a sznobizmust árasztó kritikai közhelyekért, papírvékony karakterekkel, klisékből és áltudományos maszlagokból építkező párbeszédekkel, valamint művészetnek még csak látszatát sem keltő fogalmazásmóddal. Nic Mathieu minden erejével azon dolgozik, hogy minél szórakoztatóbb és lenyűgözőbb élményt adjon át nézőjének, és bár ez az ambíció nem különbözik a bevételi listák csúcsán üldögélő produkciókétól, ő ezt rendkívül fájdalommentesen és hatékonyan valósítja meg.
A forgatókönyv ugyanis nem akar szövevényes, több szálon futó történetet megvalósítani, figurái közül is csak 3-4-et kell megjegyeznünk, az eléjük helyezett akadályokat pedig rettentő banálisan, ugyanakkor céltudatosan és áramvonalasan alakítja ki. A rendre két és fél órára rugó CGI-eposzokkal szemben a Spectral 108 percében gyakorlatilag nem lehet felesleges vagy egyszerűbben is elmesélhető mozzanatot találni, az izgalmak pedig hibátlan ütemezésben követik egymást. Mathieu akciói között sincsenek évekig emlegethető beállítások, elemezhető kaszkadőrmutatványok, de megoldásai amennyire konvencionálisak, annyira elegánsak és stílusosak is.
Senki ne várjon tehát óriási mutatványokat vagy maradandó élményt az alkotástól, a Spectral az az egyszerű, erőlködésmentes szórakozás, amelyet a saját súlyuk alatt dülöngélő filmmonstrumok egyre kevésbé képesek megadni. Azaz lehet, hogy hamar elfelejthetjük, de legalább kellemes volt a vele eltöltött idő - ezt pedig a Batman v Supermantől a Suicide Squadig tartó blockbuster-csalódásrengeteg melyik darabjáról tudnánk elmondani?
7/10
A Spectral teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
