A Christmas Horror Story (2015)

Igaz, hogy a karácsony már több mint egy hónapja elmúlt, én mégsem mennék el szó nélkül az A Christmas Horror Story című ünnepi témájú kanadai horrorfilm mellett, amit szilveszter környékén sikerült megtekintenem. Bár abszolút nem nevezhető remekműnek a produkció, nekem alapvetően pozitív csalódást jelentett, ugyanis egy fokkal jobbnak bizonyult, mint amit előzetesen várni lehetett tőle. Én egy legalja trash horrorra számítottam, és végül egy korrekt, történetmesélési megoldásaiban kicsit a Trick 'r Treatet idéző  horrorantológia-szerűséget kaptam. Manapság már ezt is meg kell becsülni.

A történet párhuzamosan zajlik négy (és fél) szálon, természetesen karácsonykor. Van itt titokzatos gyilkosság után nyomozó tinédzsercsapat; fenyőfát tolvajló apuka, akinek különösen kezd el viselkedni a gyermeke; egy anyagi válságban lévő, a gazdag rokontól kunyerálni kényszerülő család, aminek szembe kell nézne a gonosz Krampusszal; na meg ott van maga a Télapó is, aki a zombivá változó manókat zúzza valahol az északi-sarkon. Jaj, ne feledkezzünk meg  az egyetlen húzónévről, William Shatnerről sem! Ő egy habókos rádiós műsorvezetőt alakít, aki szenteste is dolgozik. Hogy mi sül ki ebből a katyvaszból? Egy meglepően szórakoztató elegy.

A film legnagyobb erényét az okos szerkesztettség jelenti. Ha egymás után láttam volna a négy kisfilmet, amiből a produkció összeáll, tuti elaludtam volna menet közben, de a hatásos "egyszerre mesélek több sztorit" történetmesélési attitűd sikeresen fenntartotta a figyelmem. A brutális vérengzés, a félelemkeltés és a relatíve visszafogott fekete humor (a Mikulás vs. Krampusz epikus összecsapás szerintem klasszikus lesz) egyaránt a helyén van a műben: természetesen nem szabad világmegváltó dolgokra számítani, de a történetek egészen kellemes borzongást nyújthatnak a nézőnek. Mi kellhet még? Mondjuk egy nagy csavar a végére... hát ne féljetek, van az is.

Az A Christmas Horror Story azoknak ajánlott, akik a karácsonyi időszak Trick 'r Treatjét keresik, és nem restek egy kicsit lejjebb engedni az igényeiket. A minőségre kétségtelenül bélyeget nyomó B-filmes jelleg (színészi játék, számítógépes trükkök megvalósítása, forgatókönyvírói megoldások, stb. vonatkozásában) nagyon érződik a filmen, de ha ezen túl tudtok lépni, akkor szerintem nem lesz nagy hiba a film nyújtotta élményben.

6,5/10

A film teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) honlapján.

All Cheerleaders Die (2013)

Lucky McKee a May-jel és a The Womannel bevonult a kedvenc horrorfilmes rendezőim közé, mégsem tudom egyértelműen ajánlani ezt a filmjét. Az All Cheerleaders Die című "horrorvígjáték" a címszereplő formás csajok ellenére a legtöbb embernek bizony a torkán fog akadni. Nehezen eldönthető ugyanis, hogy egy viccesnek szánt (de nem túl viccesre sikeredett) horrorparódiát, vagy egy kicsit csapongó, a gimnáziumi klikkesedést és áskálódást pellengérre állító sajátos szatírát, esetleg egy boszorkányos-testcserés-szuperképességes ifjúsági fantasyt, netán valami oltári nagy filmes blöfföt kap a befogadó ezzel a produkcióval - vagy éppen mindhármat egyszerre.

Tekintettel arra, hogy a sztori nagyon széteső/rétegelt (befogadói értelmezés kérdése, hogy minek látjuk), nem mennék bele a történetbe mélységében. Legyen elég annyi, hogy gimis pompomcsajok körül forognak az események, akik közül a főszereplő lány kicsit kakukktojás, mivel nem "tiszta szívből" akar pompomlány lenni, hanem rideg számításból. A női áskálódásról, a csajbarátságól és a maszkulin erőszakosságról szóló történet egy ponton természetfeletti, illetve horrorisztikus fordulatot vesz.

Érdekes, hogy alkotóelemeiben, részleteiben képes működni a film (pl. az újjáélesztés utáni reggel egy nagyszerű, erotikától sem mentes, zavarba ejtő jelenet, de a finálé is tetszetősen horrorisztikus, általánosságban pedig profi a fényképezés, stb.), de egészében semmiképpen. McKee általában nagy tudora annak, hogyan hozza össze a gyomorforgató horrort a feminin, nőiségről szóló történetekkel, itt azonban egyszerűen nem találja a hangsúlyokat. Szereplői nem kedvelhetőek meg, a főhős egy aljas szuka, a többi lány is nagyon-nagyon furcsa és életidegen, a karakterek közötti viszonyrendszer pedig erőltetett és hiteltelen. A harsány, dinamikus zenei betétek a rendezőtől megszokott módon "kilógnak" a film szövetéből, de ez még a legkevesebb a felmerülő zavaró momentumok közül. A történet előre haladtával, a stílusváltást (törést?) jelentő éjszakai boszorkánykodás után egyre kevesebb értelme lesz a miérteknek és egyre több lesz a WTF pillanat a filmben... bizonyos ponton ez azt eredményezheti, hogy a néző inkább kikapcsolja a filmet, vagy elhagyja a mozitermet, nem kíván több energiát ölni egy látszólag értelmetlen és széteső produkció befogadásába.

Persze nem értelmetlen a film, de McKee nagyon alapoz a néző előismereteire, és közel sem artikulálja egyértelműen a mondanivalóját. Ha már előismeretek, akkor fontos kiemelni, hogy jelen alkotás a rendező 2001-es, azonos című, videóra forgatott filmjének az újragondolása. Tekintettel arra, hogy az eredeti matéria azért nem egy Gonosz halott szintű horror klasszikus, az újrafelmelegítés tényétől, és a főbb motívumok néhol nem túl elegáns átmentésétől (pl. medvecsapda) szerintem senki nem fog hasra esni.

Nem tudom, hogy Chris Sivertson társíró-rendező személye-e volt a gond forrása - bár Sivertson az eredeti All Cheerleaders Die film megszületésénél is McKee mellett volt -, vagy az egyik kedvenc rendezőm egyszerűen csak mellényúlt, de az tény, hogy ez a produkció nem feltétlenül éri meg a rá áldozott időt. Mindebből a tanulság számomra az, hogy néhány kerek pompomlány popó, egy-két vagány dalbetét és egy egyedi stílusú horrorfilmes rendező személye még nem jelent garanciát arra, hogy egy film jó lesz.

5/10

A film teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) honlapján.