Whodunnit történeteknek nevezzük azokat, amelyek egy gyilkossággal kezdődnek, majd egy sokat látott nyomozó próbál igazságot tenni olyan karakterek között, akik egytől-egyig gyanúsan viselkednek. Ennek a műfajnak az egyik legnépszerűbb terjesztője volt Agatha Christie, kinek stílusát azóta is tucatnyi alkalommal kopírozták le. A szellemes című Ecc, pecc, ki lehetsz? is ezt az örökséget viszi tovább, az pedig csak hab a tortán, hogy az írónő által teremtett miliő is fontos szerepet játszik a történetben.
Az 1950-es években járunk. Az Agatha Christie regénye alapján készült Egérfogó című színdarab óriási siker. A mű népszerűségére az Adrien Brody által alakított filmrendező is felkapja a fejét, akinek feltett szándéka, hogy az elismert darabból mozgóképes adaptációt készítsen. Igen ám, csak a munkálatok véglegesítése előtt valaki kegyetlenül meggyilkolja az öntörvényű filmest. Az ügy felgöngyölítésére a Scotland Yard az alkoholproblémákkal vívódó nyomozót (Sam Rockwell), valamint a fiatal és ambiciózus kezdő rendőrnőt (Saoirse Ronan) jelöli ki.
Ilyen jellegű sztorit már kismillió alkalommal láthattunk, így az eredetiséget a karakterekben, a cselekmény szövevényességében, illetve a fordulatokban kell keresni. Remek példa erre a pár évvel ezelőtt bemutatott Tőrbe ejtve, ami szintén nem találta fel a spanyolviaszt, de briliáns forgatókönyvének és szereplőgárdájának hála azonnali klasszikus vált belőle. Alighanem Tom George rendező is hasonlóban reménykedett az Ecc, pecc, ki lehetsz? című alkotásával. Itt is megkapjuk a jól bevált receptet: izgalmas környezet, jó színészek, gyanúba keveredő, színes karakterek és egy elsőre cseppet sem egyszerűnek tűnő gyilkossági eset. Nos, a film ezeket csak félig-meddig tudta megugrani, bár összességében nézve a mérleg inkább a pozitív irányba billen.
A film tobzódik a mozitörténeti utalásokban, különös tekintettel az '50-es évek sajátos hangulatára. Az alapvetően könnyed hangvételű film során rengeteg önreflexiót látunk, a szereplők kiszólnak a közönséghez, és a whodunnit zsáner toposzaira is bátran reagál a rendező, olykor nem kevés iróniával fűszerezve. Ezek többnyire jól sülnek el, bár magukban hordozzák azt a veszélyt, hogy előre lelőhetik azokat a kulcsjeleneteket, amelyek a tetőponthoz elérkezve válhatnak igazán fontossá. Ilyen szájízzel pedig a rejtély sem hat olyan izgalmasnak. Pedig fordulatok akadnak bőven (némelyik igen meglepő és ügyes), de alapvetően a műfaji határokat nem tudja kitágítani a film.
A színészi játék mellett (Rockwell és Ronan párosa imádnivaló) a film fő erőforrása a humor. Friss és szellemes a mozi humorvilága, ami mellett persze megbújik a gyilkosság által megjelenített komorság is, de a film fő profilja sokkal inkább a laza, könnyed hangvétellel írható le. Emellett a korszellemet is kitűnően sikerült megidézni, szinte egy csapásra 1950-ben érezzük magunkat. A játékidő rövidsége azonban nem nyújt elég időt arra, hogy kellőképpen megismerhessük a karaktereinket. Egy ilyen sokszereplős történetnél, ahol mindenki gyanús, muszáj időt fektetni arra, hogy a néző tiszta jellemrajzokat és motivációkat, esetleges indítékokat kapjon. Ezen a fronton azonba igencsak bukdácsol a film. Vannak alaposan bemutatott figurák, de akadnak sajnos olyanok is, akik ahhoz képest, mennyire szerves részei a történetnek, nem igazán tudunk meg róluk semmit. Élükön a nyomozóval, akinek a karakterisztikája leírható annyival, hogy iszik és a kiégés szélén áll. Holott egy ilyen történetnek a nyomozó a szíve-lelke. Gondoljunk csak Sherlock Holmesra, Columbóra, Derrickre vagy akár az újhullámos Tőrbe ejtve detektívjére, Benoit Blancra. Mind-mind öntörvényű zsenik, egyéniségek, itt viszont ez a megvalósítás hiányzott.
Végszó: Az Ecc, pecc, ki lehetsz? egy kedves alkotás, jó pillanatokkal, szuper színészekkel és humorral. Mindazonáltal, ha ezt a réteget lehámozzuk róla, és magára a krimi szálra koncentrálunk, akkor bizony tapasztalhatunk hiányosságokat is. Szeretnivaló film, de mély nyomot aligha fog bárkiben hagyni.
