Szerencsére az idei mozis évben sincs ínség a magyar filmeket tekintve. Szinte minden hónapban érkezik a filmszínházakba legalább egy olyan hazai alkotás, ami könnyen felkeltheti az ember figyelmét. Ez a Szia, Életem! esetében is így volt. Még annak ellenére is, hogy látszólag a film egy meglehetősen sablonos, és főleg a 2000-es évek elejére jellemző, családi filmes történettel próbált előrukkolni. Viszont úgy vélem, hogy amikor a hazai filmipar ennyire szárnyal, akkor minél több alkotásnak illik megadni az esélyt.

A sztori tehát nem rendelkezik igazán olyan elemmel, amit korábban már ne láttunk volna tucatnyi alkalommal. Adott a Thuróczy Szabolcs által játszott író, aki túl van már karrierje csúcsán, ki van égve, és nem igazán képes az életében felbukkanó problémákat koordinálni. Egyszer csak beállít hozzá exbarátnője, azzal a kéréssel, hogy amíg neki el kell utaznia, addig vigyázzon a 6 éves közös fiukra, akit egyébként egyedül nevel a nő. A heves ellenkezések ellenére a férfinél marad a kissrác, akinek így meg kell tanulnia felelősséget vállalni. Nem csak a saját ügyeivel, hanem az apasággal kapcsolatban is.

Ami talán meglepő lehet, hogy az elkoptatott, családi mozis koncepció ellenére 16-os korhatárbesorolással fut itthon a film. Ez annak köszönhető, hogy a karaktereink időnként elég sokat káromkodnak, láthatunk szexjelenetet, piálós betéteket is. Ezek olyan elemek, amelyek alaposan kitágítják egy ilyen jellegű alkotás határvonalait, és néha-néha ez a merészség kimondottan jól áll a filmnek. Helyenként remek érzékkel és időzítéssel sütnek el a filmben oda nem illő, váratlan helyzetkomikumokat, verbális megnyilvánulásokat, ezek pedig adnak egyfajta egyedi ízt az élménynek.

Thuróczy Szabolcs ismét hozta kötelezőt, aki újfent bizonyította, hogy miért tartják a kortárs magyar színművészet egyik legtehetségesebb alakjának. Rajta kívül igen impozáns színésznévsort vonultat fel a film: kisebb mellékszerepekben itt van Básti Juli, Elek Ferenc, Pálmai Anna, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Patrícia, akik stabilan hozzák is a minőséget. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni Pásztor-Várady Mórt, aki a főszereplő kisfiút hozza valami szenzációsan érett és adekvát módon. Sallangmentes a játéka, mentes az idegesítő, gyerekszínészetre jellemző maníroktól, szóval ki lehet jelenteni, hogy színészvezetés szempontjából briliáns a Szia, Életem.

A fő probléma viszont abban rejlik, hogy hiába lép ki alkalomadtán a film a saját komfortzónájából, alapvetően nem tud elszakadni a családi filmes kliséktől. Egy-két meglepő momentum ugyan akad a filmben, de tipikusan az az alkotás, amiről az első 5 perc után nagyjából be tudja lőni az ember, hogy hova fog kifutni a történet. Megkapjuk az ilyenkor szokásos felállást: eleinte az apa és a fiú egyaránt távolságtartóak egymással, de a helyzet szükségszerűsége nyomán folyamatosan kezdenek összekovácsolódni. Egészen addig, amíg valamennyire meg nem kedvelik a másikat. Százszor láttuk már, és sajnos itt sem történnek forradalmi újítások a műfajon belül.

A film pedig becsülettel próbálkozik. Több olyan jelenet is van, ahol az író karaktere mesél a kisfiúnak, és ezeket a történeteket mesés, kosztümös kivitelezésben láthatjuk a vásznon megelevenedni. Azonban hiába minden igyekezet és fantázia, ezek a mesés szegmensek egyáltalán nem szórakoztatóak, sőt! Egyenesen kirúgnak abból a mederből és élményből, amit addig biztosított a film. Elvétve akad néhány drámai elem is, de a Szia, Életem! masszívan a vígjáték kategóriába tartozik. A poénok golyózáporszerűn sorozzák a nézőt, aminek az a hátránya, hogy ilyen magas számok mellett a jó humorforrások aránya is csökkenhet. Vannak kimondottan gyenge próbálkozásai ezen a fronton a film, arról nem is beszélve, hogy helyenként rettenetesen önismétlő az, amit látunk. Elég csak megemlíteni az orvosos jeleneteket, amit a kelleténél jóval többször állítottak be, mint potenciális poénforrás.

Végszó: A Szia, Életem! egy minőségi, szépen elkészített, hozzáértők által leforgatott film. Tartalmát tekintve viszont kevés ahhoz, hogy az ember ingerküszöbét elérje. A látottak hol jobbak, hol kevésbé, de pont ez a baj vele, hogy nincs egy egységes színvonal, ami egyenletesen kitartana a film végéig. Helyette inkább csak fellángolásai vannak a filmnek. Önmagában nézve ez nem elegendő ahhoz, hogy egy maradandó, hosszútávon emlékezetes moziélményt kapjunk.