A filmet az Anilogue Animációs Filmfesztiválon volt lehetőségem megtekinteni

Találós kérdés: mi az, az Oroszlánkirály rendezője készítette, Liam Neeson és Salma Hayek is szerepel benne, és valószínűleg még nem hallottál róla? Ez lenne A próféta, ami egy nagyon különleges projekt: egy verseskötet-jellegű, filozofikus művet adaptál rajzolt formában, ami első olvasatra egy leírhatatlanul bizarr keveréknek tűnik. És valóban nem egy konvencionális darabról van szó, amivel saját maga is küzd erősen, ugyanakkor a végeredmény messze nem annyira feldolgozhatatlan, mint azt előzetesen vártam én magam is.

Kahlil Gibran leghíresebb alkotását, A prófétát a mai napig megkerülhetetlen műként tartják számon. Ugyanakkor nem éppen filmvászonra kívánkozó alapanyag, Roger Allers pedig úgy hidalta át ezt a problémát, hogy a mű kerettörténetét megpróbálta egy kicsit kibővíteni. A filmváltozat lényegét is az adja, hogy a 7 évnyi fogság után szabaduló és hazafelé induló Musztafa (Liam Neeson) különböző városlakókkal beszélgetve az élet összes fontosabb kérdéséről előadást tart, azonban ebben társul szegődik hozzá a néma kislány, Almitra (Quvenzhané Wallis), az ő édesanyja (Salma Hayek), illetve Musztafa őre (John Krasinski) és a hazatértét intéző őrmester (Alfred Molina) is.

Roger Allers ráadásul egy különleges módszert választott Gibran költeményeinek / esszéinek feldolgozásához: minden egyes ilyen szakaszt a filmjében más animációs rendezőre bízott (ott van például közöttük A tenger dalát jegyző Tomm Moore is), így azok közül mindegyik egy teljesen egyedi, ugyanakkor egyaránt lenyűgöző stílust kapott. Annyira erősek ezek a szakaszok, hogy a körítés egyre inkább feleslegesnek bizonyul mellettük, a narratív részt képező karakterek nem tudnak felnőni A próféta gondolataihoz - és bizonyos szempontból maga a rendező sem. Le sem tagadhatná a Disneys múltját, ugyanis tanításokat gyakorlatilag egy gyerekfilmbe ágyazta be, amelynek fő eszköze a slapstick humor (ennek főként a Musztafát kísérő őrmester válik áldozatául), ez pedig időként meglehetősen furcsa kontrasztot ad. Persze valamilyen szinten szükség van erre az ellentétre, hogy ne váljon unalmassá, és ne süljön bele az agyunk Gibran filozófiájába, viszont Allers néha zavarba ejtően bugyuta húzásokat enged meg magának ennek érdekében.

A hangsúly azonban természetesen Gibran gondolatain van, amelyeket ha nem is azonos, de egyaránt magas színvonalon sikerült megjeleníteni az animációs szkeccsek revén, és természetesen maga Allers is maximálisan hozzáértő módon valósította meg látványügyileg a saját részét a produkcióból. A karaktereket megszólaltató sztárokat (főleg Liam Neesont) pedig külön élmény hallgatni, és talán ők adják a legtöbbet ahhoz, hogy A próféta ne csak egy érdekes, kissé kísérleti jellegű darab legyen, hanem egy minden ízében vérprofi produkció.

De mint írtam, az érett, kortalan filozófia és a gyerekes játszadozások párhuzamát még így is nehéz egységessé, de főként indokolttá tenni, és A prófétában mindvégig ott érződik ez az áthidalhatatlan disszonancia. Nem gondolom, hogy megérte volna, ha Allers jobban visszaszorítja a narratív részeket, és elképzelhető, hogy ez a maximum, amit egy ilyen alig megfilmesíthető műből ki lehet hozni, de a végeredmény mindenesetre mégsem tudom kiemelkedőnek nevezni. A prófétát érdemes megnézni, de igazán átütő élményre ne számítson senki tőle.

7,5/10

A próféta teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán