ComingSoon - Mozifilmek augusztusban
2014. augusztus 02. írta: danialves

ComingSoon - Mozifilmek augusztusban

A július meglehetősen szegényes filmtermést hozott magával, mind mennyiségben, mind minőségben. Augusztusban viszont a forgalmazók mindent megtesznek majd azért, hogy kárpótoljanak minket: két régóta várt folytatás mellett a Marvel is beszáll idei legnagyobb dobásával, a nagy blockbusterek mezőnyét pedig olyan kisebb alkotások színesítik majd, mint Luc Besson legújabb filmje vagy egy Le Carré-adaptáció. Ráadásul még a rajongók által pokolba kívánt teknőcök és a méltósággal nyugdíjba vonulni képtelen akcióhősök is befutnak a hónap végére.

Augusztus 7.Lucy-Movie-Scarlett-Johansson-Stills-Wallpaper.jpg

A közös szenvedély (United Passions): Még nem hevertük ki a brazilok látványos pokolra szállását, és máris itt van nekünk egy focifilm. Nem, ezúttal nem dögös játékosok kergetik a bőrt, hanem a FIFA megalakulását kísérhetjük figyelemmel olyan színészek előadásában, mint Tim Roth, Sam Neill, vagy Gérard Dépardieu. De hiába az álomszereposztás, mégsem várok igazán jó filmet, a trailer nem igazán hozott lázba, focibolondok előnyben, én biztosan kihagyom az életemből (FilmBaráth)

A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája (Michael Kohlhaas): Ennek a filmnek jót tett volna, ha nem akar többnek látszani annál, ami, ez is kiderül kritikánkból.

Lucy: Luc Besson feltámadt a Lucyvel, többek között erről olvashattok kritikánkban.

A vihar magja (Into the Storm): Ezt a filmötletet minden bizonnyal randomgenerátorral dobták össze, legalábbis logikus elgondolást nem látok a mögött, hogy miért házasítanák össze a 90-es évek B-katasztrófafilmjeit az egyre inkább túlhasznált found footage stílussal egy Twister-koppintás keretein belül. Ráadásul a végeredményről azt sem lehet igazán eldönteni, hogy a found footage követelményeit szándékosan hagyták figyelmen kívül egy-két moneyshot kedvéért, vagy ez igazából egy nagyon amatőr megvalósítású blockbuster szeretne lenni. Akárhogy is, én semmi jóra nem számítok. (danialves)

(Ezen a héten mutatkozik be a Csingiling és a kalóztündér c. animációs film, valamint a júliusról áttolt Herkules: Feltámadás c. Oscar-esélyes alkotás.)

Augusztus 14.gotgimagestill.jpg

Az élet ízei (The Hundred-Foot Journey): Az indiai vagy a francia konyha a jobb? Döntsön a kedves vendég! Adva vagyon egy francia kisváros, melynek Michelin csillagos konyhájában Madam Mallory (Helen Mirren) sürgölődik sikeresen és megbecsüléstől övezve. Ámde egy napon egy indiai étterem nyílik a francia gasztronómia helyi fellegvárában szemben, és kitör a gasztrocsata, amelynek legnagyobb nyertese minden bizonnyal a néző lesz. Helen Mirren a garancia arra, hogy nem közepes alkotás várható, biztos vagyok benne, hogy a fantasztikus ételköltemények mellett egy jól összerakott, szórakoztató filmet kapunk (FilmBaráth)

A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy): Mióta láttam 17 percet a filmből, számolom a napokat a bemutatóig. Adva van egy jóképű (és nem megvetendően kockahasú) Han Solo-klón, egy zöld színben pompázó bombanő (Zoe Saldana előadásában), egy brutálisan kigyúrt izomember (Dave Bautista értő tolmácsolásában), egy nagyon sokat locsogó mosómaci, aki Bradley Cooper szavával osztja az észt mindenkinek, illetve egy fa, amely egy mondatot ismétel, de mivel Vin Diesel ágyba gyalázó hangján teszi mindezt, soha nem elégszer. Ez a díszes kompánia azon szomorú eseményből kifolyólag került össze, hogy különböző okokból egy szigorúan őrzött űrbörtönbe szállítják őket. De a mosómedvének van egy terve és a többiek sem ott akarnak megöregedni, ezért veszélyesen gyorsan elszabadul a pokol az űrrácsok mögött... A nyár legjobb filmjét várom! (FilmBaráth)

(A héten jön még A csodabogár névre hallgató olasz vígjáték.)

Augusztus 21.sin-city2-eva-green-poster1280ajpg-958abb_1280w.jpg

Oculus: A nem kifejezetten a szélesebb közönségnek készített horrorról itt írtunk.

Sin City: Ölni tudnál érte (Sin City: A Dame to Kill For): A Sin City-t még csak nemrég fedeztem fel, de rögtön beleszerettem ebbe a világba. Mérföldkő volt az első rész a képregényfilmek között. Meglepődnék, ha a folytatás tudná tartani a 2005-ös film színvonalát, ennek ellenére mindenképpen nézős darab. (Power)

Step Up - All In (Step Up: All In): Nagyjából valahol az első után el is vesztettem a fonalat a Step Up-széria kapcsán, de őszintén szólva nem lep meg, hogy mostanra már igazán azzal sem erőlködnek, hogy történetet írjanak bele. Persze valószínűleg úgy is mindenki azért nézi meg, mert egy rakás ember táncol benne másfél órán keresztül (nem mintha túl sok lenyűgöző táncmozdulatot mutattak volna az előzetesben), de ezzel felvetődik a kérdés, hogy miért ne nézzünk akkor már inkább a rengeteg valódi táncos showk valamelyikét? (danialves)

22 Jump Street - A túlkoros osztag (22 Jump Street): A 21 Jump Street 2012 egyik legjobb vígjátékának bizonyult, amelyben saját érdemei mellett azért a gyenge mezőny is bőven közrejátszott, ettől függetlenül ez nagy reményeket ébresztett bennem a folytatás felé. Az egyetlen félelmem, hogy a 2. rész túl tud-e lépni azon, hogy elődje történetét mondja el újra szolgaian. De mivel "szerencsénkre" mi csak 2 hónappal később láthatjuk, mint a világ nagy része, ha pedig az időközben szállingózó vélemények igazak, egyáltalán nem kell aggódni amiatt, hogy nem ütné meg az első színvonalát, sőt. (danialves)

(A folytatásokon kívül ezen a héten érkezik még a Szuper - Hipochonder c. francia vígjáték és a Villám és a varázsló c. belga animációs film.)

Augusztus 28.the-expendables-3-10817-p-1380101003-970-75.jpg

The Expendables - A feláldozhatók 3. (The Expendables 3): A feláldozhatók az a film, ami sohasem fog tudni maradéktalanul megfelelni az elvárásoknak. Egyszerűen képtelenség leforgatni azt a mozit, ami tökéletesen visszaadja a 80-as és 90-es évek akciófilmjeinek a hangulatát, hiánytalanul felvonultatja e letűnt kor illusztris hőseit, és fel tudja venni a versenyt a modernebb produkciókkal is. A harmadik részt pont ugyanúgy agyon fogja nyomni az elvárások súlya, mint a korábbi kettőt. Akik megelégedtek az első két nekifutás nyújtotta élménnyel, azoktól elnézést kérek, ők biztos nagyszerűen fognak szórakozni az új filmen is, én azonban erősen szkeptikus vagyok a témában. (Werewolfrulez)

Tini nindzsa teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles): 2014-ben azt is megéljük, hogy élő szereplős akciófilmet csinálnak a Tini Nindzsa Teknőcök kalandjaiból. Az ötlethiány ellenére talán lehet bizakodni a film szórakoztatási indexét illetően. B-kategóriás, agyatlan mozinak ígérkezik, de szerintem bőven élvezhető lesz, ha az ember kellően lemegy hozzá alfába. Valószínűleg a humor és az akciójelenetek elviszik a hátukon a filmet, egyfajta önreflektív, parodisztikusabb hangvételt is el tudok képzelni. Érdekes darab lesz, az már biztos! (Power)

Az utolsó éjszaka Párizsban (Diplomatie): Ha esetleg valaki már unná az évi 2-3 kötelező második világháborús filmet (idén a Stalingrad és A könyvtolvaj személyében már letudtunk két nem túl acélos darabot), ezúttal egy egészen különleges művet kapunk: a konfliktus mérhetetlen szenvedéseinek és megindító történeteinek kifogyhatatlan tárházból sikerült egy olyan sztorit kiemelni, ahol azon nyavalyognak, hogy fel fogják robbantani a Notre Dame-ot. Avagy a láthatáron minden idők egyik legérdektelenebb második világháborús alkotása, amely ráadásul két ember (a látottak alapján) nem túl érdekes beszélgetésére fog épülni. (danialves)

Az üldözött (A Most Wanted Man): A legújabb Le Carré-adaptáció első látásra inkább tűnik egy belassult Bourne-utánérzésnek, mint egy izgalmas és tartalmas kémfilmnek, de talán pont az író neve ad reményt arra, hogy ennél több is rejtezik ebben a műben. Márpedig a produkcióban ott van a potenciál, hogy egy igazán érdekes kérdéseket feszegető politikai thriller legyen, remek alakításokkal (köztük az elhunyt Philip Seymour Hoffmannéval) megtámogatva. Ezért a lehetőségért cserébe pedig még egy komolyabb csalódást is hajlandó vagyok bevállalni. (danialves)

(A héten kerül forgalmazásba Bogyó és babóca 3. része is.)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr76542021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.02. 14:21:36

galaxis, meg sin city tuti mozis lesz a többről még kiderül.
süti beállítások módosítása