Előzetes vélemény: A galaxis őrzői / Guardians of the Galaxy (2014)
2014. július 23. írta: FilmBaráth

Előzetes vélemény: A galaxis őrzői / Guardians of the Galaxy (2014)

a galaxis őrzői.jpgA filmbloggerkedésnek megvan az a pozitív oldala, hogy időnként nagyon exkluzív filmvetítésekre is el lehet jutni (azért mindenki jól gondolja meg mielőtt belevág, sorolnék néhányat negatívumot is: minimál alvás, hajnali/éjszakai filmnézés és kritikaírás, folyamatos családi műsor azért, mert inkább a bloggal foglalkozol a szabadidődben, mint velük stb, stb). Mint például most, amikor megnézhettem 17 percet az általam már nagyon várt A galaxis őrzőiből. A véleményem röviden és tömören: Oh, yeah! Kicsit komolyabban: ez a film bizony nagyon ütősnek ígérkezik!

A történet elejéből tekinthettünk meg egy rövid részletet, és már ebben a pár percben is annyi minden történt, hogy alig lehetett követni az eseményeket. Adva van egy jóképű (és nem megvetendően kockahasú) Han Solo-klón (becsszó nem tűnt fel A nő-ben, hogy Chris Pratt ilyen jól néz ki, a színészi képességeiről pedig remélhetőleg meg fog győzni később, ha már az egész filmet láttam), egy zöld színben pompázó bombanő (Zoe Saldana előadásában), egy brutálisan kigyúrt izomember (Dave Bautista értő tolmácsolásában), egy nagyon sokat locsogó mosómaci, aki Bradley Cooper szavával osztja az észt mindenkinek, illetve egy fa, amely egy mondatot ismétel, de mivel Vin Diesel ágyba gyalázó hangján teszi mindezt, soha nem elégszer. Ez a díszes kompánia azon szomorú eseményből kifolyólag került össze, hogy különböző okokból egy szigorúan őrzött űrbörtönbe szállítják őket. De a mosómedvének van egy terve és a többiek sem ott akarnak megöregedni, ezért veszélyesen gyorsan elszabadul a pokol az űrrácsok mögött...

Hihetetlenül látványosak az akciók (sok mindent láttam már az évek során a filmvásznon, de akcióhős mosómedvét még nem!), peregnek az események, de két rúgás/lövés stb. között akad idő a karakterek megismerésére is. Bár tényleg csak rövid ízelítőt kaptunk a filmből, mégis sok mindent megtudhattunk a főszereplőkről (én nem ismerem a képregényt, amely alapján készült, tehát nekem minden információ új volt a színes egyéniségekről, akik meg fogják őrizni nekünk a galaxist), a történet sem dögunalom, és nagyon jó a szöveg! Betegre nevettem magam a beszólásokon, nem kímélik egymást a szereplők, jó ritmusban szálldosnak a poénok, és akkor a nem hétköznapian jó zenéről még nem beszéltem, nem lesz itt gond, kiválóan fogunk szórakozni!

Mostanában óriási dömping van képregény filmekből, évekre előre be vagyunk táblázva belőlük, rémes, hogy Hollywood mennyire a biztos pénzre hajt. Ebből következően sok a jó közepes, de kevés az igazán eredeti feldolgozás. A Bosszúállók beállította szintet, amelyet nagyon kevés film ugrott meg a műfajból, túl pedig még senki sem haladta, majd talán most! Mert azért valljuk be őszintén, szeretjük, ha meglepnek bennünket a filmkészítők, nagyon is meg lehet unni az egy kaptafára készülő alkotásokat. De mivel szép bevételt hoz a középszer, ritkán kísérleteznek alkotók, most úgy tűnik, hogy kicsit szabadjára engedték a kreatívokat, mind látványban, mind pedig forgatókönyvi értelemben. Az eredmény: fejfelkapós képek, agyeldobós szöveg, na és persze a mosómaci, aki mindent visz. Mert ő az ész ebben a nem hétköznapi csapatban, Chris Pratt a jó pasi, aki miatt a lányok megnézik a filmet, Zoe Saldana a jónő, aki miatt a fiúk váltják meg a jegyet, Dave Bautista az erő, a faember hallgatagsága pedig kiválóan kiegészíti a bőbeszédű macik gyöngyét.  Ki van ez találva, mondom én, hogy alapvetően biztosra mentek, de azért örömmel konstatálja a néző, hogy a jó forgatókönyv és a CGI-orgia valószínűleg kiváló elegyet fognak alkotni, nem tucat képregényfilm vár ránk, az biztos!

a galaxis őrzői2.jpgNőiesen bevallom, hogy világ életemben nagyon sznob voltam képregény film - ügyben, simán nem érdekeltek ezek az alkotások (irodalomrajongóként nagyon távol áll tőlem a képregények világa), ezen az álláspontomon a Bosszúállók változtatott alapvetően, amelyet természetesen Robert Downey Jr. miatt néztem meg, és jól meglepődtem azon, hogy milyen kiválóan sikerült összerakni. Azóta már nem vagyok ilyen elutasító a műfaj iránt, bár képregényeket továbbra sem olvasok (tuti biztos, hogy az egész család tolni fogja képeket a facebook - ra nem kicsit csípős megjegyzések kíséretében annak a történelmi pillanatnak a megörökítéséről, amikor szerénységem Dr. Strange kalandjait fogja tanulmányozni, melynek előfeltétele, hogy Cumberbatch megkapja ezt a szerepet), de már adok egy esélyt a filmeknek, és időnként kellemes meglepetés is szokott érni (pl. Amerika kapitány: A tél katonája). Így jutottam el addig, hogy nagyon kíváncsi lettem ennek a filmre a trailer alapján (igen, a mosómaci...), és most, hogy már láttam belőle egy részt, már teljesen biztos vagyok benne, hogy kiválóan fogok szórakozni rajta!

Most már csak azt mondja meg valaki, hogyan bírjam ki a következő néhány hetet a bemutatóig? Most lehet számolni a napokat, ezredszer megnézni a trailert, eredetiben hallgatni a Vin Diesel - filmeket, vagyis pótcselekvéseket folytatni addig, amíg megtudom,  hogyan őrzi a galaxist az extravagáns csipet csapat.

A 17 perces ízelítő alapján nagyon jó filmet várok!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr326538047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.24. 13:03:30

Ez jó hülyén hangzó mondat lett: "akik meg fogják őrizni nekünk a galaxist"

FilmBaráth 2014.07.24. 13:43:04

@doggfather: Ironikusnak szántam:-) Köszi az építő jellegű kritikát:-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.24. 13:50:24

@FilmBaráth: ironikusnak lehet, hogy ironikus, de helyes nyelvtanilag? Mert azért írtam, nem azért, hogy beszóljak.
süti beállítások módosítása