ComingSoon - Mozifilmek júliusban
2014. június 26. írta: danialves

ComingSoon - Mozifilmek júliusban

Július annyi előrelépést mutat az előző hónaphoz képest, hogy most legalább mennyiségileg nem panaszkodhatunk majd annyira a filmekre, minőségileg viszont annál inkább. (Vehetjük úgy is, hogy nem akartak dilemmákat okozni azoknak, akik hónap elején még a vb-t nézik.) De igazságtalan lenne csak a második itthon bemutatott Asylum-mozira, vagy az eleve felesleges alkotások még feleslegesebb folytatásaira koncentrálni csak, ugyanis melléjük jó néhány régóta várt produkció is érkezik majd. 

Július 3.comingsoon_7.jpg

Istenek kalapácsa (Hammer of the Gods): Sok év telt el már a 300 sikere óta, ennek ellenére a filmesek fejébe még mindig csak annyi szűrődött le belőle, hogy ha egy produkcióban kardokkal aprítják egymást, az instant siker. Pedig amikor már az említett 300 második része sem képes erre, valamint az előzetes által erősen megidézett Centurion még világsztárokkal és Neil Marshall kezében is bukás lett, akkor tényleg érdemes lenne elgondolkodni néhány illetékesnek azon, hogy egy ilyen amatőr alakításokkal és szövegekkel teletűzdelt alkotás kit a fenét fog érdekelni. És akkor még nem is beszéltem, milyen értékeket várhatunk ettől a műtől, mert valószínűleg értéke nem sok lesz. (danialves)

Kavarás (Blended): Durva belegondolni, hogy már 10 éve annak, hogy Adam Sandler és Drew Barrymore összehoztak egy bájos és szórakoztató filmet az 50 első randival (és spoilerezték el vele a Hatodik érzék végét sokaknak). De még ennél is durvább belegondolni az előzetest látva, hogy az eltelt évtized során milyen mélyre jutottak: a trailerben zéró humort és végtelen mennyiségű ripacskodást találhatunk. És ha ezek után hozzáteszem azt, hogy idén még a vicces előzetest felmutató vígjátékok is hogyan sikerültek, nyugodtan mondhatom, hogy egy 0-0-ra végződő vb-negyeddöntőn is jobban szórakoznék, mint ezen a "műalkotáson". (danialves)

 Július 10.

comingsoon1_9.jpg

Távozz tőlem, Sátán! (Deliver Us From Evil): Eric Bana (München, Hulk, Hanna - Gyilkos természet) egy szimpatikus színész, de valahogy nem hiszem, hogy egy ördögűzős horrorfilm fogja meghozni számára a jól megérdemelt sztárstátuszt. Scott Derrickson (Ördögűzés Emily Rose üdvéért, Sinister) a horror műfaj legújabb rendezőgenerációjának oszlopos tagja, ám nem biztos, hogy új filmjével ki tud emelkedni a masszív középkategóriából. Édgar Ramírez (A titánok haragja, Nyolc tanú) eleddig az én szememben nem mutatott semmi emlékezeteset. Mindezen összetevők ismeretében a filmtől egy, a témájában sok újat nem mutató, de igényesen kivitelezett, jó közepes krimi-horrort várok, mely Az Ördögűző (1973) és a Hetedik (1995) eszköztárából dolgozik.  (Werewolfrulez)

(A horrorért kevésbé rajongók ezen a héten még dönthetnek a Tengerre várva c. kazah alkotás mellett is.)

Július 17.comingsoon2_11.jpg

A majmok bolygója - Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes): A majmok bolygója reboot spin-off előzményfilm igazi bombasikerként robbant a meglehetősen szerény 2011-es filmtermésben, úgyhogy a szükségszerű folytatást is abszolút jó szájízzel fogadhatjuk. De az emlékeket félretéve is ígéretes darabnak tűnik ez a mű, hála a remek színészeknek, a megragadó hangulatnak és a továbbra is lenyűgözően hiteles motion capture-nek. Egyedül a felvázolt sztori nem tűnik túl izmosnak, de végül is már az első rész is egy nem sok érdekességgel kecsegtető alapállásból hozta ki a legtöbbet. (danialves)

A megtisztulás éjszakája: Anarchia (The Purge: Anarchy): A film első része, A bűn éjszakája beváltatlan ígéretnek bizonyult: kiváló alapötlettel rendelkezett (évente van egy este, amikor minden bűn elkövetése legális), de a megvalósítása erősen felemásra sikeredett. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az igen gyorsan - alig egy év eltelte után - érkező folytatás végre tud-e élni a témában rejlő igazi lehetőségekkel. Az a tény, hogy a stáb 90 %-a azonos az első rész stábjával (kivétel a színészek), nem sok bizakodásra ad okot, de hátha... (Werewolfrulez)

Repcsik: A mentőalakulat (Planes: Fire & Rescue): A Repcsik első része is már csak annak köszönhetően úszta meg az elhasalást a pénztáraknál, hogy animációs tekintetben relatíve aprópénznek számító összegből készült (50 millió dollár), azonban kritikai szempontból már nem volt ilyen kegyes a sors. Ennek fényében egy értékelhető folytatás esélye erősen a nullához közelít, de a műfajon belül bevett módon a gyerekes szülők lehúzásához ez is bőven elég lehet. (danialves)

A pap gyermekei (Svecenikova djeca): Nem sok horvát vígjáték szokott moziba kerülni nálunk, olyan meg pláne nem, aminek ilyen nem mindennapi története van. Adva van egy ifjú pap, akit kétségbe ejt, az a tény, hogy a kies szigeten, ahol él roppant ritka a gyermekáldás, ezért a tettek mezejére lép. Nem, nem saját magát dobja be az ügy érdekében, hanem azt a rendkívül furmányos cselt eszeli ki, hogy a boltban található összes óvszert alkalmatlanná teszi a rendeltetésszerű használatra. Nagyon kíváncsi lettem, biztosan megnézem, egy jó kis könnyed nyári vígjátékot várok (FilmBaráth)

(A házmester címre hallgató francia mű is ezen a héten kerül a mozikba.)

Július 24.comingsoon3_10.jpg

Herkules (Hercules): A tavalyi nyár legnagyobb eseménye az volt, hogy The Rock Budapestről tolta a selfie-ket, ugyanis nálunk forgott a félistenről szóló film, amelyet a férfinézők kedvéért telepakoltak szupermodellekkel, na és persze Vajnáné sem maradhatott ki a buliból. Az előzetesek nem varázsoltak el, egy közepes CGI parádéra számíthatunk, de legalább legeltethetjük a szemünket The Rock izmain, és Palvin Barbarán természetesen kizárólag  honleányi és honfiúi kötelességünknek eleget téve ezen cselekvéssel - mert ez a mi filmünk, ugyebár. (FilmBaráth)

Herkules: Feltámadás (Hercules: Reborn): Miután márciusban már egy Asylum-filmet megcsodálhattunk a mozikban az AE: Apocalypse Earth képében, másodikként a Herkules trash-verziója meglehetősen ambiciózusan az eredetivel egy időben száll ringbe. És végül is ezt teljes joggal teszi, hiszen egyelőre úgy látszik, az nem fogja túl magasra tenni a lécet. Végül csak egyetlen kérdés marad megválaszolatlan: miért járjunk még moziba, amikor ott ilyen fosokat játszanak, de például a Snowpiercert, a The Raid 2-t, vagy a Kálváriát nem. (danialves)

Szerelemre hangszerelve (Begin Again): Az igazán nagy dilemmám ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy nem tudom eldönteni, New Yorkot vagy Maroon 5-ot akarja inkább reklámozni. Ebből is látható, hogy romantikus és zenés sablonok összeboronálása alapvetően nem érte el az ingerküszöbömet, és a legérdekesebbnek pont azokat a járulékos elemeket tartom e produkció kapcsán, mint hogy melyik popsztárt sikerül eladnia potenciális filmsztárként. És sajnos még ez sem izgalmas semmilyen szinten. (danialves)

(Trashfilmek helyett ezen a héten még a Micsoda nők! c. francia vígjátékot, illetve a Meteora c. görög alkotást lesz lehetőségünk választani.)

Július 31.comingsoon4_6.jpg

Frank:  Nőtársaim nevében kijelenthetem, hogy kimondottan kedveljük Fassbender ábrázatját, ezért nagyon jó történetnek kell ahhoz lennie, hogy ezen élvezettől megfosztva, mégis megvegyük a jegyet erre a mozira. Az, hogy adva van egy rockbanda és annak kimondottan excentrikus frontembere, akinek az a mániája, hogy valami elképesztően borzalmas papírmasé izével a fején közlekedik a világban, már elegendő ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk, az alkotók neve ettől eltekintve is garancia, nagyon jó filmet várok! (FilmBaráth)

Országúti hajsza (The Rover): David Michod nevét az Animal Kingdomnak köszönhetően ismerték meg túlságosan is kevesen. Bár személy szerint azt a filmet nem tartom kiemelkedőnek, azonban a posztapokaliptikus környezethez nyúlva engem rögtön megnyert, és a Cannes-i filmfesztivál visszajelzései is arról tanúskodnak, hogy erre a darabra érdemes lesz odafigyelnünk. És nem feltétlenül csak azért, mert Robert Pattinson most törhet ki igazán a Twilight skatulyájából. (danialves)

Szexvideó (Sex Tape): Azt hiszem, hogy a film provokatív címe nagyobbat fog ütni, mint maga a mozi, amely az előzetes alapján egy tökátlagos amerikai vígjátéknak tűnik, némi pikáns felhanggal. A történet középpontjában egy házaspár áll, akik az előző este elkészített „homemade” szexvideójuk eltűnése kapcsán kerülnek slamasztikába.  A főszereplők közül sem Cameron Diaz, sem Jason Segel neve nem jelent a szememben garanciát a minőségre, szóval fenntartásokkal kezelem a filmet. Viszont szerepelni fog benne az agyament Jack Black is, miatta mondjuk lehet, hogy mégis adok a mozinak egy esélyt. (Werewolfrulez)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr626389649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.26. 15:06:30

hercules (rock-os) meg a majmos bolygós lesz mozis oszt kész a hónap.
süti beállítások módosítása