A 10 legjobb Nicolas Cage-film
2014. április 05. írta: FilmBaráth

A 10 legjobb Nicolas Cage-film

A remény hal meg utoljára. Hosszú évek óta reménykedem abban, hogy a kiváló színész, aki gyermekkorom egyik bálványa volt, újra visszakerül az A listára. A 90-es évek róla szóltak, sorjáztak a jobbnál jobb filmek, aztán a 2000-es évek elején valami kezdett elromlani, bár akkor még akadt egy-két  jó mozi, egészen 2006-ig, a World Trade Centerig komoly színésznek számított Cage, a Szellemlovas óta azonban szépen lassan átcsúszott a zs kategóriába. Borzalmas volt látni, hogyan vergődik ez a ragyogó tehetségű színész ilyen szemetekben, talán az utolsó lehetőséget kapta meg a Joe-val, hogy újra felrakja magát a térképre.

A tehetség nála génhiba, Francis Ford Coppola unokaöccseként a filmes karrier lehetősége adott volt, azonban elég gyorsan kilépett a híres családtag árnyékából, értékes filmekben játszott kiválóan, a kor legnagyobb rendezőivel forgatott. Aztán rákapott az akciófilmekre, ami alapvetően nem volt probléma, hiszen az elején a műfaj legjobbjaiban játszott, de aztán egyre több lett a látvány, egyre kevesebb a tartalom, a nézők lassan elpártoltak tőle. Magánéleti problémákról, anyagi gondokról írt róla a sajtó, nem az újabb filmszerepekről. Szerencsére az utóbbi időben a botrányos cikkek lekerültek a napirendről, hosszú volt a csend, ideje volt megtörni. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön újraindítani a megfeneklett karriert, hiszen kiváló színészről van szó!

Nagyon nehéz volt "csak" 10-es listát írni, nagyon sok kedves emlékű film maradt le róla (Tolvajtempó, Az öreg hölgy és a testőr, Gengszterek klubja, Rablóhal, Az utolsó dobás stb.), A lista teljesen szubjektív, ezek az én kedvenceim, kíváncsian várom a véleményeteket.

10. Madárka / Birdy (1984)

birdy.png

Első találkozásom a filmvásznon Nicolas Cage-dzsel a mai napig emlékezetes maradt számomra. Akkor még nem volt akciósztár, sehol nem volt még az Oscar díj, viszont lenyűgözött a tehetségével, nem kell neki körítés, kiváló színész! Kevés szó szokott esni erről a gyöngyszemről, pedig nagyon is érdemes megnézni, nemcsak Cage, hanem Matthew Modine miatt is. Alan Parker nagyszerű vietnámi háborús drámája (mert végülis arról szól, hogyan menekül álomvilágba egy fiú az átélt borzalmak elől) mélyen felkavaró alkotás.

9. Veszett a világ / Wild at Heart  (1990)

wild-at-heart.jpg

David Lynch road movie-ja az egyik legcoolabb film volt középiskolás éveim idején. Cage kígyóbőr dzsekije etalon lett, mindenki be akarta szerezni magának ezt a legendás ruhadarabot. De a film is nagyon jól sikerült, nem véletlenül kapta meg a cannes-i nagydíjat, még Oscarra is jelölték (sajnos Diane Ladd nem kapta meg a szobrocskát, pedig megérdemelte volna zseniálisan jó alakításáért). Cage dögös volt és nagyon jól játszott, Laura Dern dekoratív volt, Willem Dafoe kiváló volt, mint mindig, a film pedig felejthetetlen! 

8. 8 milliméter / 8MM (1999)

8MM_1.jpg

Joel Schumacher nem gyenge rendező, Nicolas Cage kiváló színész, ez a film sikerre volt ítélve. Azért egy kis szado-mazo is kellett ahhoz, hogy érdekes legyen a téma, de azért ez elsősorban egy nagyon erős drámai erővel bíró thriller. Egy magándetektív (Cage) rendkívül különös megbízást kap: egy asszony a férje páncélszekrényében régi, 8 milliméteres pornófilmet talált, amelyen halálra kínoznak egy lányt. Az ő gyilkosát kell megtalálnia, és ehhez nagyon mélyre kell merülnie a mocsokban. Nagyon jó film, kötelező darab!

7. Arizoniai ördögfióka / Raising Arizona (1987)

Raising-Arizona-Nicolas-Cage-Holly-Hunter.jpg

A Coen tesók nem szoktak kispályázni. Ez a film sem tartozik a felejthető kategóriába. Egy bűnöző és egy rendőrnő egymásba szeret, nem hétköznapi párosuk nagyon jól működik, azonban van egy hatalmas problémájuk: nem lehet gyerekük. Megoldás: rabolnak maguknak egyet! Mégpedig a bútorkirály, Nathan Arizona ötösikrei közül az egyiket, mert hátha nem tűnik fel, hogy hiányzik abban a tömegben. Zseniális vígjáték, Cage és Holly Hunter kettőse páratlan, többször nézős klasszikus!

6. Adaptáció / Adaptation (2002)

adaptáció.PNG

Az utolsó igazán ütős Nicolas Cage film egy különleges alkotás, amelyért Oscarra is jelölték (azt talán mondanom sem kell, hogy Meryl Streepet menetrend szerint szintén), Spike Jonze  - aki idén megkapta a szobrocskát teljesen megérdemelten A nő forgatókönyvéért - szokása szerint egyedien és lenyűgözően mutatta be egy alkotói válságban szenvedő filmforgatókönyvíró történetét, ráadásul Cage duplázza magát a filmben (ikreket játszik), kiváló dramedy!

5. Angyalok városa / City of Angels (1998)

city of angels_3.jpg

Egyik kedvenc romantikus filmem egy igazi klasszikus remake-je: Wim Wenders Berlin felett az ég című alkotásának hollywoodi változata. Nyilván közelében sincs az eredetinek, de a maga műfajában igenis különlegesen jól sikerült darabról van szó, Cage egy angyalt játszik, aki azért, hogy átélhesse a szerelemet, a halandó életet választja. Egyáltalán nem klisés a film, egyedi hangulata van, a romantikán túl filozófiai kérdéseket is felvet, Meg Ryan is fénykorát élte, aki nem látta, sürgősen pótolja!

4. Con Air - A fegyencjárat / Con Air (1997)

con-air-1a.jpg

Végy egy rakás igazi nehézfiút, két zseniális színészt, szólj Jerry Bruckheimernek, hogy adjon az akciónak, szerezz egy jó forgatókönyvírót, operatőrt és rendezőt, és máris készen van a  két Oscar díjra jelölt, übercool  film! Cage kigyúrta magát rendesen, de azért nagyon is szükség volt a kiváló színészi képességeire, hiszen olyan főgonoszt kapott maga mellé, mint John Malkovich. Estig tudnám sorolni a kedvenc jeleneteimet a filmből (Cy-onara! zseniális!), a kiváló szinkronról (Kállóy - Molnár Péter + Józsa Imre!), és akkor ott volt még ugye például Ving Rhames, Danny Trejo, Steve Buscemi, John Cusack...

3. Ál/Arc / Face/Off (1997)

face_off_castor_troy.jpg

A kritika itt olvasható.

John Travolta és Nicholas Cage egy filmben, nagy páros volt ez akkoriban! Ráadásul egymást játsszák, mivel szó szerint arcot cserélnek, lassan követhetetlenné válik, hogy ki a rosszfiú és ki a jó. John Woo  első osztályú akciófilmet rendezett, amelyet azonban a két kiváló színész játéka tesz igazán felejthetetlenné. Hatalmas film, kötelező darab!

2. A szikla / The Rock (1996)

the rock_2.jpg

Isten hozta Önöket a Sziklán! Nem, nem Cage mondhatta el ezeket a hatásos szavakat a filmben egy, természetesen tökéletesen hatásosan beállított jelenetben, hanem Sean Connery, aki erősen nyugdíjas korban is simán lemosott mindenkit a vászonról a sármjával és az akciójelenetekben sem vallott szégyent. Itt bizony csúnyán lejátszották Cage-et, ez a film nem róla szólt, hanem minden idők legjobb James Bondjáról és Ed Harris - ről, de azért neki is voltak nagyon szép pillanatai. Michael Bay fénykorában, látványos akcióorgia, Connery jutalomjátéka, nem lehet elégszer látni!

1. Las Vegas, végállomás / Leaving Las Vegas (1995)

leaving las vegas.png

Nem mindig a legjobb alakításaikra kapnak Oscar díjat a színészek (lásd Al Pacino és az Egy asszony illata, ami nem rossz film, ne de könyörgöm, hol van A keresztapától?). Nicolas Cage a ritka kivételek közé tartozik, ő valóban a legjobb színészi alakításáért vihette haza a szobrocskát. Brutál erős drámáról van szó, nem túl szívderítő a történet, egy lecsúszott hollywoodi forgatókönyvíró Las Vegasba megy, hogy halálra igya magát. Ebben a helyzetben fut össze a prosti Serával (Elisabeth Shue is élete alakítását nyújtja a filmben), aki megpróbálja megmenteni, kevés sikerrel. Tökéletesen belakta a karaktert Cage, briliáns alakítást nyújt, az alkoholizmus végső stádiumát fájóan élethűen mutatja meg a nézőnek ebben a katartikus erejű filmben.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr705881993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.04.05. 12:20:53

"Nagyon nehéz volt "csak" 10-es listát írni, nagyon sok kedves emlékű film maradt le róla "

Na ja, meg a Kick-Ass és a Fegyvernepper is, amik mondjuk azért A sziklát vagy az Ál/Arcot is simán verik még.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.05. 14:45:46

a szikla nagyon elöl szerepel az biztos. Mondjuk itthon nagyon szeretik, (véleményem szerint) nem is kicsit túlértékelik.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.05. 15:07:00

@danialves: Az angyalok városáról nem is beszélve. A nyálas hollywoodi giccs mintapéldánya.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.04.05. 15:31:28

@Santino89: Azt nem is láttam, pont az ilyen vélemények miatt. :D
Ha nem lenne az a Goo Goo Dolls-szám, szerintem nem is tudnék arról a filmről.

porch monkey 4 life! 2014.04.05. 22:13:36

A Szikla nem túlértékelt, hanem minden idők öt, na jó, tíz legjobb akciófilmje között van :) A zenéje pedig etalon, még akkor is, ha Hans Zimmer szokás szerint magától lop...

Taligamajom 2014.04.05. 22:18:52

A képlet a legjobb filmje.

Gajdos Jr. 2014.04.05. 23:03:14

oszt a fegyvernepper hol a f....mban van? ott kellene lennie a top3ban...

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.05. 23:03:43

@Santino89: szerintem meg szerethető, aranyos film, és a zenéje is jó
igaz régen láttam, most már lehet, hogy nem menne

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.04.05. 23:25:25

Alapjában véve szeretem a filmjeit de azért sosem volt benne a top 5 -ben.
Ahol postátst játszik az sem rossz. És a farkasokkal táncolót is sokáig hype-olták. Meg a waterworld is jó. Ehhez képest az arizónai ördögfióka nem olyan nagy durranás.
A madárka c. film csak azért maradt meg bennem mert abban láttam először ornithopter-t. Évekig próbáltam csinálni, de nem sikerült :)
Asszem megnézem mgint :)

WoodrowWilson 2014.04.06. 00:01:54

@Rejtett kamera Webáruház: Ez most poén, amit nem vágok, vagy komoly? Amiket felsoroltál, mint jó filmjei, azok Kevin Costner filmek.

Paraphone 2014.04.06. 00:31:41

A Fegyverneppert hiányolókhoz csatlakozom; illetve az egyik kedvencem tőle a Holtak útja.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.06. 02:03:10

@WoodrowWilson: nekem is fennakadt a szemem, gondoltam csak fáradt vagyok, de akkor más is

waterworld egyébként nekem nem tetszett

Kobor Szellem 2014.04.06. 05:33:42

Tényleg érdekes a humora a Kevin Costneres hozzászólónak.
(szerintem jó volt a Waterworld :) )
Fegyvernepper jó film, ő is jó benne, illetve a Képlet, ami szintén jó film, és jó benne.
A Szikla pedig... szerintem kevés olyan film van, mint ez, amit végiggondolva egy nagyon erős rendszerkritikát kapsz (kb. mint a Szigetben, szerintem a 2 cím hasonlósága nem véletlen).

Spoiler:

Kajmán-szigeteki bankszámla az illegális fegyvereladásból származó pénznek? És hazafiak családját kellene kárpótolni EBBŐL a pénzből? Inkább ölessünk meg pár katonát, és bombázzunk le 80 civilt. TIPIKUS. John Connor apukájának és Ed Harrisnek a zuhanyzós jelenete brutális. "Isten tudja, talán még EGYET IS ÉRTEK Önnel, de...."

spinat 2014.04.06. 06:42:55

nálam mondjuk minimum fordított lenne a lista. Szerintem a Wild at heartn-nál nemigen hozott össze jobbat.

A munka hőse, minden kommunista őse (törölt) 2014.04.06. 06:44:47

csak kapkodom a fejem. mit keres cage a terminátorban? :D
nekem speciel a vén kém lányát alakító claire forlani bejött a "ha eljön joe black"-ben. csak hogy hozzászóljak a témához, relevánsan... :)

Behajtó70 2014.04.06. 08:07:45

Nemzet aranya? Amos and Andrew?

Mortanius 2014.04.06. 08:21:55

Nálam a Wild at Heart viszi a prímet!

sunblind 2014.04.06. 09:30:38

Egy kettes lista a Madárkával, meg a Laszvegasszal bőven elég is lenne.
Matthew Modine mennyire zseniális már abban a szerepben.

r1attee13 2014.04.06. 11:22:28

A Fegyverneppert hiányolom a listáról...
De azért jó, hogy a Tolvajtempó nem került be :)

exterminador 2014.04.06. 12:00:44

A Mocskos zsarut senki sem látta?

Kobor Szellem 2014.04.06. 15:19:05

@A munka hőse, minden kommunista őse:
"csak kapkodom a fejem. mit keres cage a terminátorban? :D"

:))
A színész ugyanaz, utalgatok csak összevissza, ennyi az egész :)
www.imdb.com/name/nm0000299/
Tehát:
John Connor apukájának és Ed Harrisnek a zuhanyzós jelenete brutális. "Isten tudja, talán még EGYET IS ÉRTEK Önnel, de...."
Michael Biehn és Ed Harrisnek a zuhanyzós jelenete brutális. "Isten tudja, talán még EGYET IS ÉRTEK Önnel, de...."

Kobor Szellem 2014.04.06. 15:25:22

Amúgy tényleg eltértünk egy kicsit a témától, na :)
Csak annyit szerettem volna kiemelni, hogy szerintem a Szikla bőven egy olyan akciófilm, aminek helye van minden idők 10 legjobbja között, és amiben a főszereplők nem faarccal rohangálnak a zöld háttér előtt, hanem nagyon erősen hozzák a karakterüket. Ok, Sean Connery a keménylegény, de Cage is szuper a tudós kisemberből vészhelyzetbe kerülő hőssé váló szerepben. És emellett a történet is szuper. A Sziget mellett szerintem Bay legjobb filmje.

Kobor Szellem 2014.04.06. 15:28:57

Amúgy szerintem Cage mellett Rose Byrne nagyon tuti a Képletben :)

obscuriloquium 2014.04.06. 16:23:32

Tényleg, tényleg, a Mocskos zsaru. Van olyan jó, mint Ferraráé, és szerintem még relevánsabb is a mi nemzedékünknek, mint az eredeti.
A Wild at Hearttal az a vicces, hogy Lynchnek mindig is különös érzéke volt az ilyen A- és ZS-kategória közt vergődő színészek beválasztásához. Cage-en látszik, hogy többre is lehetne hivatott, de valahogy még a közepes vagy szutyokszemét filmjeiben sem érektelen. Én például a Ride Angry-n rettenetesen jól szórakoztam, pedig.
Az a kígyóbőr dzseki. "It is the symbol of my belief in personal freedom." Azt gondolom, mindenki tudja, hogy Cage dzsekije és Cage ötlete volt.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2014.04.06. 20:07:20

Úgy tűnik, nem sok mindenben értünk egyet a a posterrel. Nekem ez a lista teljesen kitekert. Adok két ötös listát:

Nicolas Cage legjobb filmjei:
1. Wild At Heart - Hatalmas film, és Cage nagyon jót alakít benne.
2. Arizonai ördögfióka - Térdemet csapkodtam a röhögéstől. Cage nagy komikus.
3. Madárka - Jó film W. Wharton jó regényéből, P. Gabriel remek zenéjével, a kiváló Mat Modine-nel. És ennyi jóság mellett egyébként Cage is elég jó.
4. Mocskos zsaru - New Orleans - Cage iszony jól adja a kiégett, korrupt zsarut, akinek a lelke mélyén - mint Darth Vadernek - még maradt valami jó.
5. Holtak útja - Scorsese gyengébb filmjei közé tartozik, de Cage alakítása szuggesztív.

Nicolas Cage legrosszabb filmjei:
1. Ghost Rider filmek - Zsé kategória, csókoltatom Cage ügynökét.
2. Season of the Witch - Dettó. De drága dolog a hajbeültetés, meg kell fogni minden centet.
3. Bangkok Dangeruos - Megnéztem, egy kérdésem volt: És ezt így most hogy?
4. Gone in Sixty Seconds - öncélú techno-maszturbáció, szar forgatókönyvvel, kényszeredett színészekkel.
5. Face/Off - Akciófilm valódi feszültség helyett redundáns „fordulatokkal”, öncélú látványelemekkel, sok-sok pozőrködéssel...

Globetrotter2014 2014.04.09. 15:40:29

Én betettem volna a Bringing out your dedead Scorsese-vel. Nem szégyen betenni a Nemzet Aranyát. És a Lord of War szerintem a legjobb filmje. Stabil első hely.

Aztán van egy sor korrekt de nem annyira emlékezetes film mint a Gone in 60sec, Next, Knowing, 8mm, Snake eyes, Faceoff.

De sajna akad pár tényleg rossz filmje is van lásd Vicker Man.

Tibi5000 · http://sport-kiraly.blog.hu/ 2014.06.16. 14:24:54

Na és hol maradt a Túszjátszma? :D
süti beállítások módosítása