A Gravitációban nemcsak a látvány nyűgözött le, hanem sikerült rácsodálkoznom arra is, hogy Sandra Bullock milyen jó színésznő. Eddig nem nagyon tűnt fel ez a tény, pedig elég elég régen  bérelt helye van a filmvásznon. Oscar díja is van, csak szerintem teljesen érdemtelenül kapta, egyrészt a Szív bajnokai nem rossz, de felejthető film, másrészt pedig Bullock sem alakított felejthetetlent. Idén nincs sok esélye megnyeri a szobrocskát, de legalább végre annyi év után elkezdték komolyan venni, mint színésznőt, és nem mellesleg újra visszatért a reflektorfénybe. 

Édesanyja révén félig német származású, természetesen tökéletesen beszéli a nyelvet. Az anyuka opera énekes volt, az apuka énektanár. Nürnbergben találkoztak, amikor édesanyja éppen titkárnősködött, édesapja pedig a Pentagon tisztviselőjeként tevékenykedett. Sokat utazott a család a fellépések miatt, Sandra gyakorlatilag útközben nőtt fel.

Természetesen ő is énekelt abban a gyermek kórusban, amelyet az édesanyja vezetett, már 8 évesen fellépett. Érdekesség, hogy utálja a a musical műfaját, komoly énekesi babérokra sem tört soha. Miután visszatért az Államokba, színészetet tanult az észak-kaliforniai Greenville-ben. Miután az egyik vizsgaelőadáson (Csehov: A három nővér) sikert aratott, 1990-ben főszerepet kapott A dolgozó lány című tévésorozatban. Az első film, amiben szintén főszerepet játszott a teljesen felejthető Szerelemi bájital volt Tate Donovan-nel.

A következő pár film méltán merült feledésbe, az Amit szerelemnek hívnak is csak azért érdemel említést, mert ebben nem csak szerepelt, hanem ő írta a  Heaven Knocking on My Door című betétdalt is. 

A pusztító azon kevés Stallone filmek közé tartozik, amit imádok, főleg azért mert nagyon erős benne a humor, ráadásul még akciófilmnek is jó. Bullock ebben még csak epizódszerepet játszott, bájosan, de nem maradandóan, ahogy szokta.

A Hemingway és én egy méltatlanul elfeledett film, pedig nagyon szerethető és tartalmas alkotás Robert Duvall csodálatos játékával. Bullocknak még itt sem volt nagy szerepe, azonban olyan jól megtanult tangózni Duvalltól, hogy máig is a kedvenc táncai közé tartozik.

Aztán 1994-ben jött a Féktelenül, ami egy tisztességesen összerakott akciófilm volt, szórakoztató, fordulatos, nem véletlenül imádták a nézők. Sandra Bullock élete teljesen megváltozott, hirtelen rászakadt a világhír. 

A filmben egy teljesen hétköznapi lányt játszott, és felkeltette John Turteltaub érdeklődését, aki hasonló karaktert keresett az Aludj csak, én álmodom című filmjéhez. Ez is nagy siker lett, pedig igazából nem több egy jó közepes romantikus vígjátéknál. Sandra piaci értéke tovább nőtt, olyannyira, hogy a Ha ölni kell című filmért már nagyon komoly gázsit kapott. Más kérdés, hogy az a film nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A hálózat csapdájában szintén nagy siker volt a maga korában, a Képtelen képrablás viszont méltán bukott meg a mozipénztáraknál, harmatgyenge vígjáték volt.

A Szerelemben, háborúban című filmben újra visszatért az életébe Hemingway: a háborúban megsérült írót Chris O'Donnell alakította, természetesen tökéletesen felejthetően, ennek örömére Bullock sem erőltette meg magát a Hemingwaybe beleszerető ápolónő szerepében. Eredmény: közepes, felejthető film.

A Féktelenül 2-ről messziről látszott, hogy ordas nagy bukta lesz, Bullock nem is akart részt venni benne, de kötötte a szerződése, nem volt más választása, mint jó képet vágni a forgatáshoz.

1998-ban elkészítette első és egyetlen rövidfilmjét, Making Sandwiches címmel, amellyel kapcsolatban Bullock úgy nyilatkozott, arra jó volt, hogy rájöjjön, a rendezést nem neki találták ki.

Újabb közepes romantikus vígjátékok következtek (Átkozott boszorkák, Mint a hurrikán), jellemző módon ebből az időszakból az Egyiptom hercege című rajzfilm maradt meg nekem, amelyben Miriamnak kölcsönözte a hangját.

Aztán jól meglepett mindenkit a 28 nap című filmmel, amelyben egy drogfüggő és alkoholista karaktert keltett életre, nagyon jól. Már éppen kezdtünk volna örülni, hogy végre komolyabb szerepekben láthatjuk, de sajnos nem így történt.

A 2000-es éveket a Beépített szépség című vígjátékkal indította, ami nagy siker lett, megérdemelten, nagyon jó kis film volt, szórakoztató, nézőbarát, és még Michael Caine kiváló játékának is örülhettünk. A bevált recept maradt: közepes romantikus filmek, közepes siker, elég ez ahhoz, hogy bennmaradjon a köztudatban, minek kockáztatni. Azért egy kivétel akadt: az Ütközések meglepően erős film volt, de sajnos nem hozott alapvető változást Sandra szerepválasztásában.

2009-ben hatalmas meglepetés volt az Oscar díj, talán nem is érdemelte meg, de legalább újra felkaptuk a fejünket a neve hallatán. De csak azért, hogy újra legyintsünk az újabb filmekre. Aztán jött 2013. A Női szervek meglepően nagy siker lett, év vége felé pedig jött a szenzációs Gravitáció, amelyben kiváló alakítást nyújtott.

Ezúttal teljesen megérdemelten járt az Oscar-jelölés, és bár semmi esélye sincs újra elnyerni a szobrocskát (mindegyik ellenfele klasszisokkal jobb színésznő nála, lássuk be), de talán nem is lesz rá szükség, hiszen a szakma és a közönség újra felfigyelt rá, már nem csak közepes romantikus komédiák túlfizetett főszereplőjeként jut eszünkbe, hanem kíváncsian várjuk, mi lesz a következő nagy dobás. 

A filmes sikereknek ára van: Sandra elég viharos magánéletet élt, nemrégiben vált el agyontetovált Jesse James nevű férjétől, jelenleg minden figyelmét örökbe fogadott kisfiának szenteli.

Sandra Bullock úgy lett világsztár, hogy nem szerepelt egyetlen, eget-földet megrengető filmben sem, egyáltalán nem kiemelkedő tehetségű színésznő, de szerencséjére megtalálta azt a karaktert a romantikus vígjátékokban, amelyet tökélyre fejlesztett. Reméljük, hogy a Gravitáció sikerének köszönhetően mer majd kísérletezni, és a jövőben érdekes és izgalmas filmekben láthatjuk újra.