A zene valahogy mindig marginális része volt a filmművészetnek, a legtöbb kritika (nagyrészt mi is) csak futólag említi. Ugyanakkor ki ne tudná kívülről eldúdolni mondjuk a Star Wars vagy a Titanic fő témáját? Akármennyire is megfeledkezünk róluk, a filmzenéknek bizony komoly popkulturális hatása van, így minden hozzá nem értésem mellett igyekeztem kiválasztani azokat a soundtrack-eket, amelyek amellett, hogy kiváló aláfestő dallamok voltak, önmagukban is kifejezetten hallgathatóra sikeredtek.

5. Feledés (M83)

Minden évben kell, hogy legyen egy soundtrack, amely ugyan nem kiemelkedő, de akkor és ott szép "csendben" teszi a dolgát. Az M83 filmzenéje remekül jellemzi magát a produkciót is: mindkettőre igaz, hogy ugyan nem szolgál sok újdonsággal vagy különlegességgel, talán nem is fogjuk sokáig emlegetni, viszont tulajdonképpen remek szórakozást nyújtottak. Ez egyébként hasonlóan igaz volt Steve Jablonsky Végjáték zenéjére is, azonban az önmagát kicsit alulmúló zeneszerző helyett a feltörekvő tehetséget részesítettem előnyben.

4. Kick-Ass 2 (Henry Jackman / Matthew Margeson)

Egy filmzene akkor jó, ha észre sem lehet venni - mondják sokan. Én azonban kifejezetten örülök, ha egy-egy téma felhívja magára a figyelmet a zsenialitásával. Két zeneszerzőnk egy vígjátékhoz egészen méltatlanul sötét témát szerzett Motherfuckernek: az enyhe John Murphy-utánérzés Real Evil még a legnagyobb blockbusterekben is megállná a helyét, és a filmben is egészen fenomenális pillanatokat szerzett nekem.

3. Stoker (Clint Mansell)

A legtöbb zeneszerzőnek könnyű dolga van, hiszen annyira háttérben van a munkájuk, hogy a legrosszabb esetben csak nem tűnik fel senkinek. A Stoker esetében azonban a zene egy kritikus részét képezi a történetnek, így aztán fel volt adva Clint Mansellnek a lecke. Aki elegánsan vette az akadályt, legyen szó a beválogatott betétdalokról vagy éppen az eredeti score-ról.

2. Tűzgyűrű (Ramin Djawadi)

Egy igazán tökös és cool hangulatú filmhez ehhez méltó zene is jár, Ramin Djawadi pedig megadta nekünk ezt az élményt. Persze a soundtrack feleennyire sem lenne zseniális, ha a hangulati ellenpontokat nem olyan számok támogatnák, mint például a Mako. Na de tessék berakni ezt a témát, és lehet is püfölni a kaijukat.
(Djawadit egyébként "életmű" szempontjából is kiemelném, mert továbbra is remek munkát végez a Trónok harca és a Person of Interest kapcsán.)

1. Hajsza a győzelemért (Hans Zimmer)

Hans Zimmer szinte elmaradhatatlan kelléke minden olyan összeállításnak, amely a filmvilág legjeiről szól, így aztán kevéssé meglepő módon idén is letette a névjegyét. Sajnos az utóbbi időben egyre inkább csak önmagát hasznosítja újra, de évi 3-4 soundtrack-ből már csak a nagy számok törvénye alapján is össze tud hozni legalább egy kiemelkedőt. Ez most a Hajsza a győzelemért lett, amely fináléjának hátborzongatóan jó zenéjét a mai napig szinte függőként hallgatom.

A betétdaloknál igyekeztem kihagyni a stáblistára tartogatott, gyakorlatilag promóciós céllal megíratott számokat, így inkább azokat részesítettem előnyben, amelyeknek komoly szerepük volt a filmben. (Pl. hiába írt egy remek dalt Ed Sheeran a Hobbithoz, sajnos az ennek okán kimaradt.) Így aztán sok esetben nem is eredeti dalokról, hanem inkább újrafelhasználásokról van szó, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne köztük néhány igen kiemelkedő (és jó érzékkel válogatott) darab.

5. Jon Boden, Sam Sweeney és Ben Coleman - How Long Will I Love You (Időről időre)

Richard Curtis filmje a maga nemes egyszerűségével hódította meg szinte mindenki szívét, és ez nincs máshogy legfontosabb betétdalával sem. 4 akkord, kétféle versszak, de mégis megvan a maga varázsa.

4. Scorpions - Rock You Like A Hurricane (Eleven testek)

A Rock You Like A Hurricane minden körülmények között egy eszméletlen menő számnak számít, és hangulatilag teljesen passzol ehhez az alkotáshoz. Én egy hasonló dal meghallgatásánál mindig egy ilyen filmes jelenetet képzelek el, mint ahogy itt felhasználták, úgyhogy kifejezetten jó látni, hogy néha az álmok valóra válnak.

3. James Brown & 2pac - The Payback / Untouchable (Django elszabadul)

Hol máshol fordulhatna elő hip-hop egy westernben, mint Tarantino filmjében? Ráadásul nem is egy, hiszen a 100 Black Coffins után ez a 2pac szám már a második ilyen a Djangoban. Azonban utóbbit sokkal jobb érzékkel használták fel a végső összecsapáshoz, úgyhogy én kifejezetten értékeltem ezt az elsőre látásra furcsa megoldást.

2. Nirvana - Something In The Way (Twice Born)

Az alkotás egyik legjobb képsora az, amikor ez a Nirvana-szám szól. Kurt Cobain lehangoló és baljóslatú szövege tökéletes választás ehhez a történethez, és ahhoz a jelenethez, amikor a szinte idilli pillanatot a szerb lövegek ágyútüze festi meg a háttérben. 

1. Backstreet Boys - Backstreet's Back (Itt a vége)

Egyetlen dolog menti meg a teljes káosztól ezt a filmet, és ez pedig nem más, mint a 90-es évek népszerű fiúbandájának egyik leghíresebb száma. Már éppen kezdtem volna fogalmazni magamban az igen súlyos fikázásokat a film végeztével, amikor ezek a srácok besétáltak a színre, és összehozták az év egyik legzseniálisabb zárójelenetét.

+1 Rodriguez - I Wonder (Searching For Sugar Man)

Mivel nem mondható tradicionális betétdalnak, ha egy előadóművészről szóló dokumentumfilmben szerepeltetjük az illető számait, ezért nem akartam betenni a többi közé ezt a minden szempontból kilógó darabot. Rodriguez dala egészen egyszerű (talán az 5. helyezetthez tudom hasonlítani), azonban pont ebben rejtezik a varázsa. Egy igazi, egy gitárral is énekelhető himnusz, mint azt a filmben is láthatjuk.