A romantikus-dráma műfaj manapság inkább a nyálban tocsogó lányregényeket-, mintsem a valódi mélyenszántó, igaz tartalmakat boncolgató alkotásokat jelenti. Azért évről-évre egy-egy darab mégis megpróbálkozik az utóbbi csapásvonalat követni, csak sajnos ezek nagy része túl direkt módon tálalja a mondanivalót, ezzel elszívva a néző elől a gondolkodás üdítő lehetőségét. Mai alanyom szintén a mélyenszántó irányt követi, azonban egy-két egyenesen kimondott gondolatán kívül mindegyiket burkoltan tálalja, és ezzel az utóbbi évek egyik legjobb romantikus drámájává válik.
Anna (Felicity Jones) angol lány, aki amerikai tanulmányai során ismerkedik meg osztálytársával, Jacobbal (Anton Yelchin) akibe az együtt eltöltött évek után menthetetlenül beleszeret. Kapcsolatuk harmonikusan alakul mindaddig, míg a lány tanulmányi vízuma le nem jár: Anna a hazautazás helyett két hónapra még marad Jacobbal, ezért kitoloncolják az országból. Vajon kapcsolatuk kibírja a távolságot? Illetve, valaha tudnak majd rendesen együtt élni?
Drake Doremus rendező ezen kérdéseket veti fel, és egyúttal válaszolja meg filmjében. A direktort nagy dicséret illeti, ugyanis az alapsztoriból adódna egy nyálas, szirupos és gyakorlatilag szerethetetlen mű, ami csupán a hiány fájdalmáról próbálna szólni, ezerszer átrágott eszközökkel. Doremus és író társa azonban ezen kérdéseket sziklaszilárd realizmussal és már-már dokumentarista hozzáállással közelíti meg, ezzel megadva azt az elengedhetetlen együttérzési „kényszert”, amelyre egy ilyen kaliberű és témájú filmnek elévülhetetlenül szüksége van.
A film ugyanakkor nem csak a kapcsolat epizódjairól szól, hanem a két fiatal környezetének alakulását is próbálja elmesélni a szerelmük változásainak hatására. Az időben ugrálás ugyanakkor a már említett „együttlétet” is próbálja kellő mód megfesteni, és ha ez nem is mindig sikerül neki, a legtöbb történeti elem azért illeszkedik a nagy kirakósba, amely a lezárás mondanivalójával és a filmben történt jellemváltozásokkal válik igazán teljessé.
Kétségkívül az Őrülten hiányzol az utóbbi évek egyik legjobb romantikus-drámája, amely a szerelmet és a két főhősünk kapcsolatát nem pátoszos eszközökkel, naplementékkel vagy szexualitással próbálja ábrázolni, hanem reális oldalról közelíti meg a témát. Ezen felül a lezárás mondanivalója jócskán túlmutat a szerelem hatásain: csakúgy mint A múlt, ez a darab is a régi boldogsághoz való ragaszkodást, az elengedhetetlen emlékeket, a múlt akarásának görcsösségét és kilátástalanságát taglalja.
8/10