Aki megvalósította az amerikai álmot: Arnold Schwarzenegger
2013. július 30. írta: FilmBaráth

Aki megvalósította az amerikai álmot: Arnold Schwarzenegger

arnold-schwarzenegger-terminator-photo.jpgA testépítőkről az a kép él az emberekben, hogy böhöm nagy melák pasik, akik buták és önimádók. Nos, az én személyi edzőm történetesen egy testépítő bajnok. Nő, nem túl magas, arányosan izmos, kedves, okos, szerény. És Arnold Schwarzenegger A testépítés nagy enciklopédiája című könyvből tanulta az alapokat, mint mindenki más ebben a sportágban. Azaz mindenki kedvenc Terminátora nem csak a filmiparban számít élő legendának.

Most olvastam önéletrajzi írását, melynek Emlékmás (Életem hitetetlen, de igaz története) a címe. Persze mivel önéletrajz, megfelelő fenntartással kell kezelni, de sok érdekességet megtudhatunk az életéről.

Hosszú volt az út az ausztriai Thal nevű kisvárosból Kalifornia kormányzói székéig. A kis Arnold egy olyan házban nőtt fel, amelyben nem volt folyóvíz, 18 éves koráig a testvérével, Meinharddal egy szobában lakott. Apja csendőr volt, és elég kemény fegyelmet tartott otthon. Nem igazán értékelte, hogy Arnold tizenéves korában a testépítés felé fordult, szerinte edzések helyett hasznosabb dolgokat is művelhetett volna, olyanokat, mint pl. a favágás.

Mindannyiunk szerencséjére Arnie nem hallgatott a kedves papára, gyúrt rendesen, és kisgyerek kora óta azt mondogatta, hogy Amerikába akar menni, és ott akar sikereket elérni. Miután jól kirúgatta magát a hadseregből (direkt helytelenkedett egy tankkal, mert nem akart három évet katonáskodással tölteni), Münchenbe ment, ahol egy edzőteremben elkezdte fanatikus felkészülését a Mr. Universe versenyre. Csak néhány példa, hogy lássuk, mennyire céltudatos volt: amikor látta, hogy be van zárva a konditerem, betört, hogy edzeni tudjon, kivágta a melegítőjét, hogy lássa, testének mely részére kell rágyúrnia, pontos edzésterv szerint készült, tényleg mindent megtett a sikerért, mert nála csak az első hely létezett. 1968-ban másodszor nyerte meg a versenyt, ez jelentette a meghívót az USA-ba. 

Az osztrák tölgy mindent megnyert a body building területén, amit lehetett, és rengeteget tett a sportág népszerűsítéséért. Időközben saját erőből megszerezte az első millióját, és elkezdte az egyetemet (10 évig tartott, de azért el is végezte). Már 1969-ben leforgatta első filmjét Herkules New Yorkban címmel, ami botrányosan rosszul sikerült, de hát mindent el kell kezdeni valahol. Aztán 1976-ban eljátszhatta egy  masszőr szerepét a Maradj éhen című filmben, melyért Golden Globe díjat nyert. 

Nem a pénzért fordult a film felé, hanem azért mert ő akart lenni a világ első számú akciósztárja. És amit Arnold a fejébe vesz... Saját bevallása szerint ő üzletember, nem színész. És valóban: vagyonát nem a filmeknek köszönheti, hanem befektetéseinek és vállalkozásainak, tényleg csak a kihívás miatt lett filmsztár. Csak a főszerep érdekelte, nem volt hajlandó mellékszerepeket játszani, és 1982-ben eljött az ő ideje a Conan, a barbárban. Egy csapásra sztár lett, aztán jött a Terminátor, ami legendává tette. Egyébként eredetileg a jófiú szerepére kérték fel,  egyáltalán nem akart negatív figurát alakítani, de Cameron meggyőzte, hogy inkább  mégis ő  legyen a gyilkos gép, így élete szerepét játszhatta el a filmben. 

 

Sylvester Stallonéval hosszú évekig azzal szórakoztak, hogy folyamatosan beszóltak egymásnak a filmjeikben. A könyvből kiderül, hogy az ellentétek oka az volt, hogy Arnie nem tudta elviselni, hogy Sly nagyobb sztár, mint ő, amint azonos szintre értek ebben a tekintetben, véget ért a hidegháború, azóta a legjobb barátok. Később közös vállalkozásba is kezdtek, amelybe Bruce Willist is bevonták, ez volt a Planet Hollywood étteremlánc, amely a kezdeti sikerek után végül befuccsolt, de ettől a barátság még megmaradt.

220px-Arnold_Schwarzenegger_2003.jpgSorra jöttek a filmek: Kommandó, Ragadozó, A menekülő ember. Vörös zsaru (amit részben nálunk forgattak). Majd ki akarta próbálni magát vígjátékban is, ennek eredményeként született meg a fergetegesen jó Ikrek, és a felejthető Ovizsaru. Majd visszatért az akciófilmek világába, jött a Emlékmás, ami nagyon jól sikerült (mi értelme volt újra forgatni, kinek hiányzott, komolyan?), majd személyes kedvencem, a T2. 

Az utolsó akcióhős egy meg nem értett film, tele nagyon jó poénokkal és rengeteg öniróniával, mégis jó nagy bukta volt. Arnie nem izgatta magát túlságosan, leforgatta a rendkívül szórakoztató Két tűz között című filmet (állítom, hogy ez az egyik legjobb akció-vígjáték, imádtam!), majd jött a kicsit bizarr Junior.

Aztán a kilencvenes évek közepén megtört a filmes karrier, sorra születtek a felejthető filmek. Arnold ismét új kihívást keresett, amit meg is talált: ezúttal a politikában. Nem volt meglepő választás, hiszen Kennedy - lányt vett el (Maria Shriver a Kennedy család tagja). A pikantéria a dologban az, hogy a Kennedyek demokraták, míg Arnold meggyőződéses republikánus volt egész életében. Ebből nem voltak otthon problémák, feleségével jól megértették egymást, mindketten sikerorientáltak voltak, tele ambícióval, egyiküknél sem létezett második hely, csak első. Maria a média világában ért el jelentős sikereket, miközben négy gyermekük született. 

 

Bár kezdetben felesége idegenkedett a politikai karrier gondolatától, végül mellé állt, és nem kevés szerepe volt abban, hogy Arnold Kalifornia kormányzója lett, két cikluson keresztül irányította az államot, változó sikerrel. 

Hivatali idejének lejártakor robbant ki a magánéleti botrány: a házvezetőnőjétől fia született, amelyet Maria érthető módon nem tolerált, és jelenleg külön élnek. A könyv valószínűleg azért is íródott, hogy kiengesztelje a feleségét, gyakorlatilag egy szerelmi vallomás, minden szépet és jót elmond Mariaról, és a boldog családi életről. Az én véleményem szerint előbb-utóbb ki fognak békülni, egyrészt a gyerekek miatt, másrészt pedig azért, mert Arnoldnál csak a győzelem az elfogadható, ezért biztosan rendbe fogja hozni a családi életét is.

A családi botrány után nehezen tudta újraindítani filmes karrierjét, aztán 2012-ben a The Expendables .- A feláldozhatókban megtört a jég. Habár az Erőnek erejével nem volt sikeres, nemsokára jön a Szupercella, amelyben végre bunyóznak egy jót Sly-al a rajongók nagy örömére. És ez még csak a kezdet..

Vagyis a Terminátor visszatért, sőt, egyre nagyobb fokozatra kapcsol, remélem, sokszor fogja még mondani a rossz fiúknak, azt, hogy:

Hasta La Vista, Baby!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr975430239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hunter84 2013.07.31. 13:37:25

Imádom az ürgét, a karrierje pedig lenyűgöző. Lehet itt sopánkodni, hogy jókor meg jó helyen, de én hiszek benne, hogy nagy részben inkább csak alkat és hozzáállás kérdése.

Az önéletrajzát én is el fogom olvasni, már csak azért is, hogy ihletet és erőt merítsek belőle.

Oláh Karin 2013.07.31. 19:38:41

Tényleg profi az ember. Jó karakter, bár szerintem jobb testépítő volt, mint színész, de a legjobb filmjei mind kult filmek lettek.

Ez a fotója nem a legszerencsésebb. Úgy néz ki, mint akit megleptek hátulról, de az örömét titkolni kell.:)
süti beállítások módosítása