Idétlen időkig, A holnap határa, Mielőtt elmegyek. Filmek, amik egyazon témát járnak körbe egy kicsit más perspektívából és más környezetben. Bill Murray komédiázott; Tom Cruise belevetette magát az akcióba; Zoey Deutch meg főleg drámázott. Egy valami azonban közös volt: a főhős kénytelen volt újra és újra átélni ugyanazt a napot, míg meg nem értette, hogy miért került időhurokba, s meg nem tudta törni a 'varázst”. Ebbe a sorba csatlakozik be a Boldog halálnapot! A film kicsit komédia, kicsit slasher horror: egy a kezdetben idegesítő ribancként létező egyetemista lánynak kell rájönnie benne arra, hogy azon a bizonyos mindig ismétlődő hétfőn ki öli meg babaarc-maszk mögé bújva.
Eme nem elhanyagolható külső fenyegetettség közepette, az állandó elhalálozás és ébredés végtelenségében Tree-nek egyensúlyba kell kerülnie saját magával. Egy, a múltjában történt tragikus esemény határozta meg viselkedését eddig. Ezen is felül kell emelkednie ahhoz, hogy ki tudjon törni börtönéből. A Boldog halálnapot! nem kínál zsákbamacskát: a kezdetektől lehet tudni, hogy mire megy ki a játék. Az egyik oldalon ott van a szőke cicababa jellemfejlődése az átélt események következtében, míg a másikon a 'ki tette?", és hogyan lehet megakadályozni ebben kérdése.
Az alapszituáció rengeteg játékra ad lehetőséget, de valahol meg is köti a készítők kezét: egyfelől a 'kelj fel, küzdj, halj meg" trióban a végtelenségig lehet keverni a szálakat, hiszen (talán egy spoileres kivételt tekintve) úgysem lesz semmi következménye a külvilágra az egész felhajtásnak egészen a végső megoldásig. Másfelől a végkicsengést illetően sok módon nem lehet feloldani a konfliktust: Tree vagy kijut az időcsapdából, és élhet új emberként, felszabadultan, vagy örökké rab marad/végleg elhalálozik. A Boldog Halálnapot! bőszen szórja a vígjátéki elemeket a történet során, így egy percig sem igazán kérdéses, hogy mi lesz a móka vége. Nem a meglepetések filmje ez, de amit vállal, azt következetesen teljesíti, ráadásul végig érdekes tud maradni. Eleinte ugyan nehéz szimpatizálni a főhőssel, de ez tudatos alkotói döntés eredménye és végül szépen kirajzolódik, hogy a lány viselkedése egyfajta álca volt, amivel el tudta rejteni valódi énjét: 'átállása a sötét oldalra” csak ideiglenes volt. A kezdetben semmit sem értő, pánikoló egyetemista felveszi a harcot a maszkos gyilkossal: a fináléig vezető út pedig tinifilmes klisék enyhe kiröhögésével ugyanúgy tele van, mint a slasher mozik egy könnyed verziójának ismétlődésével.
Azt ugyanis fontos leszögezni, hogy ez nem egy horror, még ha az előzetes ezt is sugallta. Néhány félelmetesebb jelenet ugyan akad, de a korhatárbesorolás (PG13, azaz az ennél fiatalabb gyermekek számára szülői felügyelet ajánlott) nem enged semmilyen komolyabb durvulást és láthatóan ez amúgy sem volt cél. Bár a kaszabolós filmek toposzai és műfaji sablonjai megjelennek benne, a Boldog halálnapot! esszenciáját nem ezek a részek jelentik. Olyannyira igaz ez, hogy 'ki és miért tette?” kérdésre egészen banális magyarázatot kapunk csak, s mindezt egy önironikus kiszólással igyekeznek elmismásolni… Félsikerrel. Két dolog biztos: a gyilkos egészen biztosan nem fog bekerülni a horrorpanteonba Kruegerék mellé, és az író Scot Lobdell mindvégig egészen ötlettelenül próbálta a gyanút egyik vagy másik karakter irányába terelni.
A Boldog halálnapot! mindent összevetve szórakoztató, de illékony élmény: minden, amit tud, ott van a szemünk előtt a vásznon, a mélység nem kenyere. Félreértés ne essék! Nem arra gondolok, hogy Kant-féle filozófiai eszmefuttatásokat kellene felfesteni a vászonra, inkább arra, hogy nincs igazán karaktere, formája a filmnek: az hiányzik belőle, ami megvolt pl. a Másnaposokban. (Hogy miért ez a példa jutott eszembe, nem tudom.) A Farkasfalka kalandja sem volt egy világ nyolcadik csodája szintű darab, mégis volt benne egy jellegzetes plusz, ami megjegyezhetővé tette és nem csak egyszeri nevettető ipari terméknek volt jó. A Boldog halálnapot! ellenben csak profi amerikai munka, annak minden előnyével és hátrányával.
7/10
