Nicolas Barreau-t valamiért mindig nyár elején olvasok, valahogy passzolnak hozzá a hosszú, napfényes napok és a madárcsicsergés. Tavaly A világ végén megtalálsz kapcsán már éltettem az (álneven író német) írónőt, aki könnyed, romantikus és nagyon párizsi könyveket ír. Új regényében viszont nem csak Párizs szeretete van jelen, hanem a filmeké is.

Barreau könyveiben mindig férfi a főszereplő és ez most sincs másképp: a régi filmeken felnövő, romantikus lelkű Alain Bonnard megörökölt egy kis párizsi művészmozit, és úgy döntött, hogy él a lehetőséggel. Otthagyta biztos, jól fizető állását és minden idejét a mozijának szenteli. Szerda esténként mindig régi filmeket vetít és kevés, de biztos vendégköre van - köztük egy rejtélyes, piros kabátos fiatal nő, aki mindig a 17. sor ugyanazon helyére kér jegyet. Alain és Mélanie egy este sikeresen megismerkednek és egymásba szeretnek, de aztán hirtelen több minden történik és Mélanie is eltűnik. Alain pedig nyomozásba kezd.

Ez a regény nem különbözik a többi Nicolas Barreau könyvtől és most először gondolkodtam el rajta, hogy bár jó ez a bevált recept, de túl bejáratott, már túl ismerős. Tetszett ez a könyv is, de az is biztos, hogy nem bánkódom amiatt, hogy valószínűleg több mint 1 évet kell várnom egy következő könyvig.

A könyv természetesen tartalmaz némi rejtélyt, amit fel kell göngyölítenie a főhősnek, hogy megkaphassa a happy endet. Nagyon jól lett kiválasztva a főhelyszín, a mozi, hiszen elég menő egy saját kis művészmozi, ami kissé kopottas, és nem is olyan népszerű, mint a multiplexek, de a falakból, székekből csak úgy árad a hangulat - nem is véletlen, hogy olyan jelentős szerepet kapott a cselekményben is.

A történet egyébként végig elég jó ütemben halad, sikerült is néha meglepnie. Ugyan végig a romantika maradt az előtérben, a krimiszál éppen csak annak nevezhető, de több csavart is tartalmaz, és a végén örülhet az olvasó, hogy minden milyen szépen elrendeződött.

A könyv egyetlen nagy negatívuma, hogy több szereplő is idegesítőre sikerült. Elsőként mindjárt Alain, aki már túlzottan romantikus és álmodozó lélek. Pedig én aztán szeretem ezt a típust, de már nekem is sok volt sokszor és a karakter mögül sajnos többször előbukkant az írónő, hiteltelen volt, hogy a férfi folyamatosan költőien nyilatkozott még a macskája tálkájáról is. Ráadásul néha a cselekedeteiben is elvetette a sulykot (mikor nyomoz és egy részben konkrétan a metróig üldöz egy nőt kiabálva). Nála rosszabb csak a barátja, Robert volt, aki tipikusan ellentéte Alainnek, nagyon okos asztrofizikus, de még a legyet is röptiben kapná el, ha lehet egy nap többször is. (Egyre több könyvben fedezem fel ezt a típust, Barney Stinson-nak micsoda hatásai vannak...) Szerencsére a férfi karaktereket ellensúlyozandóan a nő szereplők mind jól sikerültek, féltem, hogy a legnagyobb rejtély bénán lesz megoldva, de végig érdekes és logikus volt.

A filmrajongóknak is tartogat érdekességeket a könyv, én nem vagyok nagy szakértő a témában, így a megemlített filmek nagy része ismeretlen volt, de sok filmcím, idézet megjelenik a könyvben, nem beszélve az egyik mellékszereplőről, Allan Wood-ról, a szarukeretes szemüveges amerikai rendezőről, akivel az írónő inkább bakot lőtt már szerintem, az ennyire egyértelmű utalásokat nem szívlelem.

Összességében tehát egy kellemes olvasmány lehet az Egy este Párizsban, ugyan nem Barreau legjobb könyve, de strandra, nyári estékre tökéletes, kicsit szebben látja az ember tőle a világot, minden hibája ellenére. 

6/10

A könyvet a Park Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.