"Felbérelni egy-két vadkant jó pénzért mindig lehet" - imigyen szóla Bródy János zseniális szövege az István, a királyból, amelyről természetesen Zrínyi Miklós máig tisztázatlan vadászbalesete jut először eszünkbe, hiszen ember nincs, aki elhiszi, hogy korának legnagyobb hadvezérét és legbátrabb katonáját legyőzheti egy vadkan. Benkő László remek könyvében tökéletesen nyomon követhető, hogyan jutott el a bécsi udvar addig, hogy Zrínyinek meg kell halnia, mégpedig úgy, hogy ne legyen belőle mártír. A politika áldozata lett a kiváló stratéga és törökverő, akinek az volt a bűne, hogy túlságosan népszerű lett, nem kevés fejben fordult meg komolyan az a gondolat, hogy ő lenne a legalkalmasabb személy a magyar királyi posztra, ezt a császár nem tűrhette, a birodalom érdekében lépnie kellett, Zrínyinek vesznie kellett, hiába védte meg Európát a törököktől, vitte győzelemre a legendás téli hadjáratot, gyújtotta fel az eszéki hidat, és adott cassus belit Zrínyi-Újvár felépítésével a kontyos elleni háborúra. A tragikus sorsú főúr nemcsak a kardot forgatta vitézül, hanem a pennát is művészi szinten sercegtette a papíroson, nemcsak dédapjának állított örök emléket a Szigeti veszedelmben, olyan műveket hagyott ránk, mint az Az török áfium ellen való orvosság, a Tábori kis tracta, a Vitéz hadnagy, az Adriai tengernek Syrenaia. Nehéz időkben kellett helytállnia a korán árvaságra jutott nemesúrnak, aki öccsével, Zrínyi Péterrel együtt méltó módon vitte tovább családja nevét, okosan gyarapította észbeli és katonai tudását a végvári harcok során, amelyek során kiismerte a török harcmodorát, mindent megtett, hogy rávegye a bécsi udvart arra, hogy szálljon már végre szembe az igazi ellenséggel, ne azzal legyen elfoglalva, hogy ellene intrikáljon. Igazi hős volt, erős, bátor, taktikus, az emberei tűzbe mentek érte, korának legnagyobb alakja volt, ki tudja, hogyan alakult volna a három részre szakadt Magyarország sorsa, ha az a bizonyos vadkan nem tesz pontot Zrínyi Miklós küzdelmes, de rendkívüli életére. Benkő László kiváló történelmi regényben emlékezett meg erről a kivételes emberről, több mint 600 oldalon keresztül zakatol az olvasó szíve, miközben olvassa a remekbe szabott sorokat. Kár, hogy pont a vége sikeredett kissé súlytalanra ennek a jól megírt történetnek, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, olyannyira filmszerűen tárja elénk az író Zrínyi kalandos életét, hogy úgy érezzük, mi is ott lovagolunk mellette a csatákban, együtt írjuk vele a szép költeményeket, dühöngünk a bécsi udvar alávaló húzásain, és az utolsó oldalig hisszük, hogy nem indul el a végzetes vadászatra. Kár lenne kihagyni az életünkből!

A két Zrínyi-fiú, Miklós és Péter korán árvaságra jut, szerencséjükre apjuk nemes lelkű szomszédasszonyának, báró Batthyánynénak köszönhetően megismerhették az anyai szeretetet. Azonban nem sokáig maradhattak Éva asszony gyámsága alatt, hamarosan szigorú iskolákba kerültek, amelyet a lázadó természetű ifjak a lehető leghamarabb abbahagytak, és nekiláttak családi örökségük védelmének és gyarapításának, valamint a török elleni harcnak. Péter is bátor katona volt, de az igazi lángelme a családban Miklós volt, akinek az volt a tragédiája, hogy túlságosan magasra emelkedkett a nagypolitikai játéktéren...

Hihetetlen, hogy abban a vértől iszamós, kegyetlen korban, amikor a végvárakon minden a török elleni végtelen csatákról szólt, Zrínyinek maradt annyi ideje és energiája, hogy elmerüljön a költészetben és a hétköznapokban okosan taktikus elméjét félretéve szabadjára engedje a benne lakozó lánglelkű költőt. Gyerekkorától csapatai élén lovagolt bele a legnagyobb veszedelembe, merthogy a családban ez volt a szokás, amelytől nem kívánt eltérni. Nem sok minden változott dédapja, a szigetvári hős dicsfénnyel átszőtt halála óta, neki is a háborúkról szólt az élete, na és az üzletről, hiszen a birtokot gyarapítani kellett. Nem kerülték el a családi tragédiák (szüleit nagyon hamar elveszítette, ahogyan első feleségét és két gyermekét is), azonban soha nem felejtette el, hogy neki az a legfontosabb feladata, hogy a török útját állja, miközben a bécsi udvarral is hadakoznia kellett folyamatosan. Példát mutatott saját korának, az utókor pedig igazi hőst tisztelhet benne, hiába született horvátnak, magyarabb volt a szíve, mint bárkinek abban azokban a vészterhes években.

Benkő László nem véletlenül végzett katonai főiskolát, rendkívül alaposan megismerteti velünk a hadi stratégiát, mire a könyv végére érünk, úgy érezzük, mi magunk is le tudnánk vezényelni egy vár ostromát, vagy parancsnokolni egy török portyát. De nemcsak az izgalmas csaták és vitézi kalandok miatt érdemes elolvasni ezt a könyvet, hanem azért is, mert kiválóan bemutatja, hogyan teltek az 1600-as években a hétköznapok a három részre szakadt Magyaroszágon, milyen heroikus küzdelmet folytatott Zrínyi, hogy a törökök ne foglalják el a birtokait, amelynek eredményeként szabad lett volna az útjuk egészen Bécsig. Hosszú évtizedeket harcolt végig, idővel mindenki elismerte (még az ellenségei is), hogy ő korának legjobb hadvezére, ha a bécsi udvar nem állítja meg, biztosan kiveri a törököket a hódoltságból. De mivel "mi lett volna ha " nem létezik, ezért marad számunkra a kamillázás, hogy a hadi dolgokon kívül milyen kényes volt a helyzete egy életen át politikailag is, túl későn jött rá, hogy olyan kelepcébe került, ahonnan nincs kiút. Jó emlékezni egy igazi hősre, felpezsdül az olvasó vére az izgalmas csaták olvasásra során, és összeszorul az ökle, amikor végig kell követnie, hogyan hátráltatják a háborúban a császári zsoldosvezérek a hős hadvezért.

A második felvonás ugyanarra a sablonra épül, mint a trilógia első része, de mégsem érezzük úgy, hogy újrahasznosított történetet olvasunk, hiszen eltelt közben majd száz év, és hiába található sok hasonló vonás a két Zrínyi jellemében, a költő sokkal összetettebb személyiség volt, mint hozzá hasonlóan kiváló hadvezér őse. A török elleni harc és a család gerincessége ugyanaz, azonban egy másik korban, más politikai légkörben kellett Zrínyi Miklósnak megállnia a helyét, mint a szigetvári hősnek. Kár, hogy pont a legvége nem sikerül ütősre ennek az amúgy remek könyvnek, amely miközben tökéletesen szórakoztatja olvasóját, meg is ismerteti a kor mélyebb politikai összefüggéseivel, filozófia, költészet és hadtudomány keveredik a véres csatákkal, a végvári romantikával, viharsebesen bele lehet szeretni a történetbe, amelynek köszönhetően nemcsak feleveníthetjük a történelemórán tanultakat, hanem át is élhetjük a halálosan veszélyes kalandokat. Kell ennél több?

9/10