Könyvkritika: Benkő László: A Zrínyiek - A gránitlelkű (2014)
2017. április 14. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Benkő László: A Zrínyiek - A gránitlelkű (2014)

A kiváló történelmi regény méltó emléket állít a szigetvári hősnek

zrinyi.jpg

Horvátnak született, mégis magyarrá lett azokban a zűrzavaros években, miután Mohácsnál elveszett egy sorsdöntő csata, majd három részre szakadt Magyarország. Zrínyi Miklós, a szigetvári hős neve nem merült feledésbe az eltelt évszázadok során, de főként a legendás kirohanás jut az eszünkbe róla először, nem pedig az, hogy előtte több évtizeden át óvta-védte a töröktől a végvárakon nemcsak a saját kiterjedt birtokait, hanem egész Európát. Tette mindezt főként a saját pénzéből, hiszen a szépen hangzó horvát báni cím mellé nem sok pénzt adott a császár a kontyos elleni küzdelmekre, ez azonban nem akadályozta meg korának legnagyobb hadvezérét és államférfiját abban, hogy utolsó lehelletéig harcoljon, és olyan dicsőséges halált választott magának, amelynek emléke még ma sem halványodott el. Benkő László regénytrilógiájának első részében méltó emléket állított Zrínyi Miklósnak, kiválóan bemutatta a kort, amelyben leélte az életét, bepillantást nyerhetünk a sokszor megénekelt végvári vitézek nem éppen romantikus mindennapjaiba, véres csatákba követhetjük a legendás törökverőt, a nagypolitikai összefüggéseket is megismerhetjük, vagyis egy igazi történelmi regényt tarthatunk a kezünkben, amely nem felejt el szórakoztatni, de mélyen el is gondolkodtat.

1520-ban járunk, egy kisfiú kerül a Zrínyiek várába, akit Török Kristófnak neveztek el, mert magyarnak született ugyan, de a törökök elrabolták, néhány évig velük élt, majd megszökött tőlük. Az értelmes fiúcskát hamarosan megkedveli az akkor még csak tinédzser Zrínyi Miklós, aki nemcsak fegyernökének választja egy életre, hanem barátjának is.  Ő meséli el nekünk a szigetvári hős kalandos életének nem hétköznapi fordulatait...

Benkő Lászlóra  a Honfoglalás-trilógia első könyvének, a Táltosidők-nek köszönhetően figyeltem fel, és bár azt a regényt még nem tartottam eléggé kiforrottnak, annyira magával ragadó volt a stílus, hogy teljes bizodalommal vágtam bele ebbe a történetbe is, tudtam, hogy minőségi darabhoz lesz szerencsém. Ez a könyv már egy érett alkotás, teljes mértékben uralja írói eszközeit a szerző, érezhető a profizmus és az az alapos történelmi ismeret, amely nélkül nem sikerülhetett volna ennyire életszerűen megidézni Zrínyi korát. Nem idealizálja túlságosan a főszereplőt az író, nem hallgatja el, hogy hirtelen haragú ember volt, elsősorban a saját érdekeit és birtokait védte, csak másodsorban nézte az ország érdekeit, de kiváló stratéga és bátor katona volt, aki még idősebb korában is elsőként vágtatott bele a csata kellős közepébe, nem véletlenül mentek érte szó szerint tűzbe az emberei, akikkel az adott korhoz képest emberségesen bánt, gondoskodott róluk, igyekezett megóvni őket. Azonban abban az időszakban, amelyben élnie rendeltetett, egy három részre szakadt országban, ahol mindenki egymás ellen áskálódott, és csak kevesen látták át, hogy az igazi ellenség a török, akit vajmi kevés császári segítség mellett igyekeztek megállítani a végvárakon a vitézek. Nagyon fájdalmas végigolvasni, hogyan mentek füstbe a hozzá nem értő császári hadvezetés hibái miatt a török ellen indított nagyszabású hadjáratok, miként maradtak magukra a magyarok (és a horvátok, valamint mindenféle más náció, ami egy egy idő után teljesen mellékes lett, hiszen aki azon a területen élt, annak a török ellen kellett megvívnia mindennap a maga harcait) a végtelen csatákban.

zrinyi2.jpgTörök Kristóf szemén keresztül követhetjük végig Zrínyi Miklós életét, hogyan lett a forrófejű grófi csemetéből felelősségteljes hadvezér és nagyúr, aki átlátja a nagypolitika rendkívül bonyolult dolgait, megbízható kémhálózatot épít ki, okosan, de vitézül harcol a török ellen, akit az ellenség is tisztel, miként köt kompromisszumokat a túlélés érdekében, és hogyan nem hajlik meg a dereka még a császár előtt sem. Tudja, hogy Szigetvár a végső állomás (hiszen a császárnak nem érdeke, hogy felmentő csapatokat küldjön, mivel ha Zrínyi győz, túlságosan megerősödik, ami nem lehet birodalmi érdek, ezért veszni hagyja a várat és a grófot is), mégis az utolsó percig kitart, példát mutat, és naná, hogy szénné bőgjük magunkat a jól ismert végkifejleten, amiről az utolsó percig azt reméljük, hogy valami csoda folytán mégsem történik meg.

Talán csak a magánéletéről tudunk meg túl keveset Zrínyinek, de hát ő elsősorban katona volt, csak másodsorban férj és apa, és engem egy picit zavart, hogy végig volt egy kis Egri csillagok utóérzése a történetnek (nem zavaróan, simán bele lehet feledkezni a sodró eseményekbe, de azért nálam egy picit mégis levont az élvezeti értékből, hogy ez az amúgy nagyon jó könyv gyerekekkorom egyik nagy kedvencére hajaz), de ennél több hibát nem tudok felróni ennek a remek alkotásnak, amelynek természetesen beszereztem a két folytatását is, és alig várom, hogy folytatódjon a Zrínyi-saga, hiszen törpe korunkban kellenek a hősök, hogy legyen kire felnézni, régi nagyjainkra pedig öröm emlékezni, pláne ilyen kiváló körítéssel.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5712424639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása