Könyvkritika: Bauer Barbara: Bíborbetűk (2022)
2023. február 27. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Bauer Barbara: Bíborbetűk (2022)

A könyvnyomtatás hajnala

biborbetuk.jpg

A könyvnyomtatás hajnala. Ebbe a korszakba visz el bennünket az írónő ebben a különleges könyvben, amelyben végigkövethetjük, hogyan jutott el Guttenberg addig, hogy elkészítse az első nyomtatott Bibliát. Sok évtizedes kemény munka érik be ezáltal, amelynek során rengeteg lemondás, adósság, sok szomorúság és megannyi felemelő pillanat jutott a Mesternek, aki feláldozott majdnem mindent azért, hogy megvalósítsa álmát. Azt eddig is tudtuk, hogy ez mennyire grandiózus vállalkozás volt a maga idejében, azonban teljesen más ezt végigkövetni ezen a történeten keresztül. A könyvnyomtatás egy új korszak kezdetét jelentette, a középkor szellemi sötétsége után újra megnyílt a széles tömegek előtt a tudás tárháza, ez volt a legfontosabb értéke a Mester találmányának. Ez ellentétes volt az egyház érdekeivel, amely a hatalmát azon keresztül gyakorolta, hogy ő terjesztette az Igét, (nagyon kevesen tudtak írni és olvasni akkoriban), ezért a saját jól felfogott érdekében nem igazán támogatta a Mester törekvéseit, aki szerencsére jó üzleti érzékkel volt megáldva, mindig talált magának támogatókat. Mindezzel együtt egy hatalmas munkát végzett el, rááldozta az életét arra, hogy megépítse a nyomdagépet, rengeteget kellett tanulnia és gyakorolnia hozzá, nem volt könnyű kifejleszteni ezt az új technikát. Miközben nyomon követhetjük a műszaki folyamatokat is, lenyomatot kapunk a korszakról, arról az időszakról, amikor Guttenberg megalkotta művét, megtudhatjuk, milyen körülmények között kellett végeznie a munkáját, milyen hatások érték, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie. Az írónő a tőle szokásos színvonalon alkotta meg művét, egy romantikus körítésbe ágyazva mutatja be ezt a varázslatos történetet. A gyönyörű borító egy nagyon érdekes kötetet tartalmaz, amelyet minden könyvmolynak érdemes elolvasnia, hiszen megtudhatja belőle, hogyan született meg a könyv.

Agnes édesanyja pestisben haldoklik, és az az utolsó kérése lányához, hogy keresse meg a Mestert, és kérjen tőle munkát. Ezt a kislány meg is teszi, így lesz inas Guttenbergnél, ahol találkozik a fiatal novíciussal, Hanssal. Azonban egy per miatt el kell költöznie Agnesnek és újdonsült munkaadójának, és a két fiatal csak évek múlva találkozik újra…

Belegondoltunk valaha abba, hogy a könyvnyomtatás előtt másolták a könyveket és, hogy ez egy külön szakma volt? Mert nagyon kevesen tudtak írni és olvasni akkoriban, még kevesebben értettek ahhoz, hogy szépen kidolgozott írásműveket hozzanak létre a másolás során, ők voltak a szkriptorok. Nyilván a papok közül került ki a legtöbbjük, gondoljunk bele, milyen kevés nőnek volt lehetősége akkoriban kitanulni ezt a mesterséget. Ezért különleges, hogy Agnes édesanyja értett hozzá, és a kislányát is megtanította mindarra, amit tudott, és ennek a tudásnak a birtokában volt esélye arra, hogy részt vegyen Guttenberg munkájában. Ma, amikor garmadával jelennek meg a könyvek, nagyon furcsa betekintést nyerni egy olyan világba, ahol a másolás jelentette az egyetlen lehetőséget arra, hogy könyvek szülessenek. Viszont ezáltal átérezhetjük, mekkora technikai haladást jelentett a könyvnyomtatás feltalálása.

Miközben Agnes és Guttenberg sorsát kísérhetjük figyelemmel, szinte észrevétlenül olyan technikai műhelytitkokba nyerhetünk bepillantást, amelyekről eddig fogalmunk sem lehetett. Igazi időutazás ez, amelynek során kiderül, hogyan születtek meg a mozgó betűk, miként állt össze sok évtizedes munkával a nyomdagép, és hány szakember kellett ahhoz, hogy megszülessen az első nyomtatott könyv. Természetesen ez alapvetően egy történelmi romantikus könyv, így csak annyira merülünk el a technikában, ami még nem fekszi meg a gyomrot, ugyanakkor átláthatjuk a segítségével, hogy mekkora munka volt a könyvnyomtatás technikai hátterének megalkotása. A forradalmi újítás születése közben azonban a szereplők sorsa is alakul, a jól megírt karaktereknek köszönhetően pedig gyorsan peregnek az oldalak, én együltő helyemben olvastam végig a könyvet.

Minden bizonnyal rengeteg előtanulmányt kellett folytatni az írónőnek, hogy meg tudja írni ezt a könyvet, át kellett látnia a technikai részeket, meg kellett ismernie a korszakot, fel kellett kutatnia mindent Guttenbergről, akiről megdöbbentően kevés adat maradt fenn. És ez még mindig csak az alap volt, hiszen még ki kellett találnia egy jó történetet, amelyre felfűzve bemutatja nekünk a könyvnyomtatás történetét, jelentem, sikerült, ez egy remekül megírt könyv, pontosan illeszkedik a szerző korábbi alkotásainak sorába. Több Bauer Barbara könyvet is olvastam már, ez is nagyon tetszett, jól meg lett írva a történet, az egyetlen problémám az volt vele, hogy időnként leült a történet, néha elvesztünk a technikai részletekben, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, összességében ez egy jó könyv.

8/10

A könyvet a Jaffa kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9918054400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása