Amikor tavaly az angolszász álnéven alkotó fiatal magyar szerző, Tom Wathe elküldte nekünk első, Csonkok hullnak című krimi-thriller-horror regényét, bizony erős fenntartásokkal - és jókora határidő kikötésével - vállaltam be a kötet elolvasását. Még élénken élt bennem a hasonló műfajban utazó, szintén magyar John Cure A Gonosz új arca című, számtalan hiányossággal küszködő regényének emléke. Szerencsére Tom Wathe könyve kellemes csalódást jelentett számomra, bár tagadhatatlan, hogy vannak még olyan területek, ahol a jövőben bizony fejlődnie kell az ifjú titánnak.

A történet egy Drenalin nevű kisvárosban játszódik, ahol titokzatos gyilkosságsorozat veszi kezdetét. Az áldozatok minden esetben házaspárok: egy ismeretlen szadista arra kényszeríti a kiválasztott párt, hogy előbb egyenek egymás valamely testrészéből, majd végezzenek magukkal. A ügybe belekeveredik Henry Hollow, a rémálmokkal és dühkezelési problémákkal küzdő középiskolai tanár, és a felesége, a helyi pszichiátriai intézetet vezető Mary Hollow is. Az első gyilkosság különös módon pont akkor történik, amikor a pszichiátriai kényszergyógykezelés alatt álló, gyermekgyilkosságokkal gyanúsított William Oswald megszökik a Mary Hollow vezette intézményből. A Magyarországról érkezett,  Laszlo Varga nevű, meglehetősen zűrös magánéletű nyomozóra vár a feladat, hogy társával, Mark Soberrel együtt felgöngyölítse az ügyet.

Szögezzünk le valamit: a Csonkok hullnak egy ponyva jellegű krimi, de annak jó. Tom Wathe a blogján maga is komoly inspirációként nevezi meg Leslie L. Lawrence-t, így nem lő messzire az, aki itt-ott a derék B-vonalas orientalista krimigyáros hatását véli felfedezni a fiatal szerző írásában. A Csonkok hullnak esetében is véres gyilkosságokkal szembesülhetünk, kapunk egy csetlő-botló, ám - többnyire - éles eszű nyomozót Varga személyében, és persze számtalan rejtélyt, fordulatot, félrevezető információt, és hatásvadász megoldást  is. Szerencsére Wathe az első regényében tud annyira eredeti lenni, hogy nem kell egy Lawence-epigonról beszélnünk az esetében. A hangvétele valamivel komorabb és horrorisztikusabb Lőrincz bácsiénál (bár helyenként ő is tud egy kis jóféle humort csempészni a sorai közé), a könyvében felbukkanó rejtélyek jó értelemben véve "földhöz ragadtabbak", kevesebb szereplőt is mozgat, valamint a cselekményt sem helyezi különösebben egzotikus helyszínekre. Ja, és a legfőbb különbség az, hogy az ő regényében a narráció nem csak és kizárólag a nyomozóra összpontosít.

A Csonkok hullnak története erősen hatásvadász csavarokkal operál (pl. maga a kannibalizmus is meredek téma), néhol a logikája is meg-megbicsaklik, a szereplői sem a legkövetkezetesebbek, viszont a legjobb ponyva-hagyományoknak megfelelően sodró lendületű a sztori, és akciódús, nem hagyja, hogy az olvasó unatkozzon. A mozgalmasság miatt a legtöbb logikai baki és bántóan életszerűtlen momentum felett szemet tudtam hunyni, azonban nem mindegyiket tudtam negligálni A rendőrség - és sajnos velük együtt a zseninek kikiáltott Varga - teljes inkompetenciája meglehetősen bosszantó volt, pl. Oswaldot egyszerűen képtelenek voltak előkeríteni, míg Henry, az egyszerű középiskolai tanár egy fél nap alatt a nyomára bukkant. A Mary-Henry kapcsolat is iszonyú zavaró volt, abszolút nem éreztem őket életszerű párnak, hiszen pl. Henry pontosan tudta, hogy a felesége állása múlik Oswald előkerítésén, mégsem segített neki, plusz az eltűnt gyermekük miatt sem aggódtak olyan sokat, mint az számomra elvárható lett volna. A szereplők bemutatása egyébként ügyes lett, hiszen a főbb karaktereket a sztori során folyamatosan ismerjük meg, a szerző fokozatosan bontja ki őket, egy-két esetben akár az időben is visszaugorva, hogy egy-egy figura motivációját megvilágítsa. Igazi jellemfejlődésről természetesen nem beszélhetünk, de alapvetően minden figura ellátja a maga funkcióját a történetben.

Tom Wathe igazi fegyvere azonban nem kifejezetten a történet, hanem a magával ragadó írói stílus. Azt nem állítom, hogy tökéletesre csiszolt lenne a fiatal szerző elbeszélői vénája, de mindenképpen ígéretes, ahogy az olvasót végigvezeti a sztorin. Vagány, lényegre törő, néhol kegyetlen, néhol humoros, és végig szimpatikusan tömör. A feszültséget jól adagolja, az információkat (és tévinformációkat) szinte mindig a megfelelő pillanatban csöppenti el, és biztos kézzel tereli az olvasó figyelmét egyik gyanúsítottról a másikra, ezzel a krimik legfőbb erényét, a nyomozóval való együtt gondolkodást megvalósítva. Talán csak a leíró részek hatottak nekem egy kissé rövidkének és fantáziátlannak, de ez is betudható a B-vonalas hangvételnek.

A szerző nekünk írt levelében kiemelte, hogy a regény lektor és szerkesztő nélkül készült, és ez sajnos meg is látszik rajta. A gyakori -  különösen a kötet második felében felszaporodó - elütéseket, szóismétléseket könnyen orvosolhatta volna egy külső szemlélő, valamint figyelmeztethette volna az alkotót az alapvető, kezdő írók által tipikusan elkövetett hibákról is, pl. arról, hogy a páros szerveket a magyar nyelvben csak a legritkább esetekben szoktuk többes számban írni, vagy arról, hogy a "vérágas" szemek helyett a véreres vagy vörös szemek a gyakrabban használt elnevezés.

A kötetet elektronikus formában volt lehetőségem elolvasni. A Publio kiadó gondozásában megjelent könyv stílusos borítóval rendelkezik, és e-könyv formátumban meglehetősen baráti, 300,- Ft-os áron beszerezhető. Álláspontom szerint ennyi pénzt bőven megérdemel a kötet - aki csak egy kicsit is szereti a másodvonalbeli krimiket, az ne sajnáljon rá ennyi pénzt, és töltse le a fiatal szerző alkotását a telefonjára. Én a magam részéről kíváncsian várom az író 2017-2018 fordulójára ígért, Arc nélkül a Nap felé című, készülőben lévő új regényét.

7/10

A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.